Varga-Damm Andrea
Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája T/17669 Egyes kulturális tárgyú és egyéb törvények módosításáról
DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselotársaim! A T/17669-es törvényjavaslat valóban egy olyan salátatörvény, ami ellen az ellenzéki képviselok általában eroteljesen tiltakoznak. Miért mondom én ezt? Azért, mert akkor talán már lassan fejet hajtunk a salátatörvények elott, amikor aránylag hasonló tárgyú törvényjavaslatok módosítását egy törvénycsomagban nyújtja be a kormány. De ennél a kulturális tárgyú törvények módosítását tartalmazó vagy legalábbis címében azt jelento javaslatnál megszámoltam, nyolc olyan területet vezet be törvénymódosító javaslatként ez a javaslat, ami egyszeruen semmilyen módon nem tartozik a kulturális tárgyhoz. A javaslat mindjárt azzal kezdodik, hogy a helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó törvényt módosítaná, aztán a személyi azonosító jelét, aztán két darab egészségügyitörvény-módosító javaslat van benne, és aztán az ötödiknél már a kulturális örökség védelméhez is elérkezünk. Aztán még van eloadó-muvészeti szervezetekre és az MMA-ra vonatkozó törvénymódosító javaslat, aztán van önkormányzat, felsooktatás, Országgyulés, Állatorvosi Kamara, rendvédelmi feladatokat ellátó hivatásos állományú tagok törvényének módosítása, társadalombiztosítás, bánya, vagyongazdálkodás, szóval, van ebben minden. (18.40) Ebbol egyetlenegyet szeretnék kiemelni, ami pedig a Magyar Muvészeti Akadémiának a közgyulés és az elnök közötti jogkör változásáról szól, ez pedig az, hogy közgyulési határozat nélkül az eddigi 150 millió forint elnöki jogkörben kötheto szerzodést, illetve kötelezettségvállalást 500 millió forintra emeli ez a törvényjavaslat. Ez rettenetes. Képviselotársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez egy olyan komoly visszaélésre okot adó lehetoség, amely, azt gondolom, hogy egyébként egy, a kulturális életben magas szintu eredményeket produkáló muvészek támogatását jelento szervezetnél teljesen felesleges. Nem tudom elképzelni, hogy milyen nehézsége lenne egy elnöknek egy közgyulést összehívni, ha neki 500 millió forintos kötelezettségvállalást kellene tenni. Ahhoz valami olyan komoly szerzodésnek kell lenni, olyan komoly ügynek kell lenni, amit önmagában az ügyért is meg kellene a közgyulésnek tárgyalni. Na most, gondolják el, képviselotársaim, ül egy MMA-elnök az irodájában, és gyakorlatilag 500 millió forintos egyedi kötelezettségvállalásokat tehet úgy, hogy senkinek nem szól! Államtitkár úr, tegye meg, hogy végül a válaszában elmondja, hogy miért van erre szükség, ugyanis az indoklásban ez egyáltalán nincs leírva! Gondolkodjunk ezen! Ez egy olyan óriási összeg még a kultúra területén is, hogy el nem tudom képzelni, hogy ezt az elnök kérte volna. Itt valami olyan másodlagos érdek van a háttérben, olyan komoly, a közvélemény elol eltüntetendo vagyontömeg kijátszásáról van szó, szinte biztos vagyok benne, és csak annyit szeretnék kérni, államtitkár úr, nehogy ezzel a jövoben olyan helyzetet teremtsenek, amibe ma Völner államtitkár úr esett! Soha nem lehet tudni, egyszer csak ki nyitja ki a száját. Soha nem lehet tudni, hogy egyszer csak egy telefonon ki mond olyat, amit nem szabadott volna, de nem volt szerencséje, mert lehallgatják. Ne teremtsünk már, különösen ilyen szervezetnél, mint az MMA, olyan hatalmas jogköremelést, ami korlátlanná teszi azt, hogy esetleg nem tisztességes utakon vándorolnak el az MMA útján a közpénzek! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)