Rétvári Bence
Napirend előtti felszólalások "Meddig támogatja a kormány a magyar adófizetők pénzéből a harmadik világ dolgozóit?"
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Két témát érintett, az egyik a migráció kérdése, a másik pedig a családtámogatások kérdése. Nézzük a migráció kapcsán az önök pártelnökének a véleményét. (Z. Kárpát Dániel: Erről most pont nem beszéltem.) Azt mondta Gyöngyösi Márton, aki most is EP-képviselő, hogy segíteni kell a menekülteket, harcolni kell a populizmus ellen, és együtt kell működni az EU-val. Magyarul: mindenkit be kell fogadni, ki kell rekeszteni azokat a politikusokat, akik a migráció ellen beszélnek, és amit Brüsszel mond, ahogyan ő fütyül, úgy kell táncolni Budapesten. Ezt mondta az előző európai parlamenti választási kampányban az ön pártelnöke, aki az ön bizalmából is lehet a Jobbik elnöke továbbra is. Azt mondta: továbbá nincs más megoldás, mint menedékjogot adni a Szíriából érkező bevándorlóknak. Magyarul: akik Szíriából jönnek, vagy akik azt mondták volna magukról, hogy Szíriából érkeznek, a Jobbik mindenkinek egy korlátlan letelepedési lehetőséget biztosított volna Magyarországon, és mindemellé még szociális támogatásokat is biztosított volna nekik. Sőt, továbbment Gyöngyösi Márton, mert amikor arról volt szó, hogy ez a támogató álláspontja magában foglalja a betelepítési kvótákat, erre egyértelmű igennel válaszolt. Magyarul: nemcsak azt fogadta volna el, hogy azokat, akik ideérkeznek, a magyar adófizetők tartsák el, hanem akiket más országból ideküldenek, mert más országban nem kellenek (Z. Kárpát Dániel: Most térjünk rá…), azokat is még Gyöngyösi Márton itt Magyarországon látta volna el lakással, havi szociális jövedelemmel és hasonlókkal. Sőt, úgy hergelte a Fidesz-KDNP ellen, azt mondta az ön pártelnöke, hogy ha Orbán Viktor és szövetségesei diadalmaskodnak pár hónap múlva - ez az akkori EP-választást jelenti -, akkor drótakadályokkal szabdalt, egymás ellen ágáló közösségeknek az Európáját láthatjuk. Magyarul: a kerítés ellen is hergelt a Jobbik elnöke, az ellen a kerítés ellen, ami az elmúlt nyolc esztendőben már egymillió illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg. Tisztelt Képviselő Úr! Ebből is látszódik, hogy önök Brüsszelben mindent, mindent és mindent megszavaztak, ami a migráció melletti javaslat volt, a migrációs paktumtól kezdve a kvótákig, minden rendeletet, minden jogszabálytervezetet, amelyik kinyitotta volna a határokat, amely elősegíti a migrációt, amelyik az európai Willkommenskultur része, azt a Jobbik az elsőtől az utolsóig megszavazta, arra használta a mandátumát, amit a magyar emberektől kapott, hogy Brüsszelben egy szavazattal több legyen a migrációpárti javaslatok mellett. Ennyit a Jobbik és a migráció valós viszonyáról. Ön migránsmunkásokat emleget, és nemcsak most, hanem ezt már lassan hónapok óta teszi itt a parlamentben, szeptember óta tették föl körülbelül ezt a lemezt, így próbál a Jobbik 5 százalék fölé kerekedni valahogyan, miközben lehet, hogy Gyurcsány Ferenc fojtó ölelésében már a léte is veszélyeztetett, hiszen ezzel az identitását is föladta. Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön körbenéz Nyugat-Európában, akkor a migránsok nem azért jönnek elsősorban, hogy munkát kapjanak, hanem hogy szociális segélyeket kapjanak; és azok az országok, amelyek azt gondolták, hogy majd migránsmunkások fognak a gyáraikban dolgozni, óriásit csalódtak, ezt ön is láthatja, mert ezek az emberek láthatólag nem is legálisan élnek, nem dolgoznak. Láttuk annak a merénylőnek is a példáját, aki tragikusan két svéd szurkolót megölt Brüsszelben, hogy 12 éve bujkált különböző országokban, valahogyan próbált túlélni, megélni, de nem a GDP növelése volt láthatólag a legfőbb célja, és utána pedig tragikus módon még meg is ölt két embert. (13.50) Tehát amikor önök migránsmunkásokról beszélnek, nem látjuk pontosan, hogy Európában hol látják, hogy a migránsok szorgos kezeikkel odaálltak volna bárhova, és dolgoztak volna olyan számban, olyan százalékban, mint amire ön is utalt, vagy ahogyan azt sokan szerették volna látni Nyugat-Európa liberális gondolkodói közül. Önöknek lesz módjuk és lehetőségük a következő hetekben támogatni azt, hogy Magyarországon szigorúbb idegenrendészeti szabályok legyenek. A jelenlegi idegenrendészeti törvényünk egy 2015 előtti törvény, ennek egy szigorított változatát terjesztettük be az Országgyűlés elé, amely egyértelművé teszi - szemben az összes baloldali nyugat-európai állítással, amely azt mondja, hogy joga van bárkinek Európában tartózkodni, a világ bármely országából érkezzen -, ebben rögzítjük, hogy nincs, nem alapjog a magyarországi tartózkodás bármilyen harmadik állambeli polgárnak. Korlátozzuk, hogy hányan jöhetnek be, milyen jogcímen jöhetnek be Magyarországra legálisan, és sokkal szigorúbbá tesszük azt is, ha valaki (Ander Balázs: Családtámogatásokról is valamit, légy szí’!) illegálisan tartózkodik Magyarországon vagy lejár a tartózkodási engedélye, mert akkor őt, minél gyorsabban, az ország területéről el is távolítjuk. (Z. Kárpát Dániel: Családi adókedvezmény!) A magyar munkahelyek a magyar embereket illetik meg, és az nem lehet, tisztelt képviselő úr, hogy bármilyen külföldi magyarországi tartózkodásából egy magyar embernek hátránya legyen. Csak az elfogadható - mert hála istennek, Magyarországon foglalkoztatási rekordokat döntünk a válságok ellenére -, hogy minden munkahely, minden munkabér a magyar embereket illeti meg. Csak és kizárólag akkor kerülhet szóba bárki más, ha magyar ember azt az álláshelyet nem tudja betölteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)