Dócs Dávid

Általános vita lefolytatása T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról

ImmigrationCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_01#206source ↗

DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Illetve a segítséget is, mert Beethoven összes szimfóniáját lejátszottam már itt a gombokkal. Szóval, arra szeretnék kitérni, hogy ezek a vendégmunkások, hogy mennyi ideig maradhatnak, és hogy ebből milyen előnyünk származik, ezt talán annak függvényében kell megvizsgálni, hogy teljesen feleslegesen vitázunk itt a vendégmunkástörvény kapcsán, ha egy rendelettel önök ezt keresztülhúzzák, és gyakorlatilag bármi elfér alapon, a kibicnek semmi sem drága alapon bármit rendeletbe foglalnak és hoznak be. Én azt gondolom, hogy a veszélyeit talán azzal lehetne leginkább érzékeltetni ennek a témának, hogy nézzük meg Budapestnek azokat a kerületeit, ahol most már minden ötödik ember külföldi állampolgár. Tehát értelemszerűen a város méretéből adódóan először itt csapódtak le az idegen országokból érkezők. Lehet látni, vannak olyan kerületek, ahol magyar szóval már csak nagyon elvétve és hébe-hóba lehet találkozni. (21.50) Ha elmegyünk azokba a vidéki városokba, ahol egyébként ezek a vendégmunkások koncentrálódnak, akkor ott is hasonló a helyzet, most hadd ne soroljam fel, van sajnos épp elég az országban. De azt gondolom, hogy ha megkérdeznénk az ott élő magyar embereket, akkor egyöntetűen egyetértenek abban, hogy számukra nem megfelelő ez a közeg, ők nem azért telepedtek esetleg egy vidéki kistelepülésről egy nagyobb városba, hogy ezt kelljen elszenvedniük. Arról már nem is beszélve, hogy a közbiztonságra gyakorolt negatív hatása után ez a folyamat, mondjuk, azt is eredményezi, hogy elértéktelenednek a magyar állampolgárok ingatlanjai, tehát ergo egy élet munkája megy kárba és semmibe. Mi azt gondoljuk, hogy sem az önök bizniszéből idetelepedett, letelepedési kötvényekkel érkezőkből, sem a déli határt ostromló migránsokból, sem pedig az önök által a külföldi multiknak kedvezve idehívott vendégmunkásokból nem kérünk, egy nagyon egyszerű oknál fogva, mert Magyarország a magyaroké. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20231121_00206