Gy. Németh Erzsébet

Általános vita lefolytatása T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről

Foreign TradeCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_03#82source ↗

GY. NÉMETH ERZSÉBET (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én vártam volna, hogy legalább a vezérszónoki kör után államtitkár úr a rengeteg kérdésre, amiket az ellenzéki képviselők megfogalmaztak, megpróbál válaszolni. Értem én, hogy nincs könnyű helyzetben, mert amennyire én tudom, igazából budapesti helyismerete sincs. Nem tudom, hogy mennyire ért várostervezési, városrendezési, közlekedéstervezési és közlekedésszervezési kérdésekhez, de ha már bevállalta azt, hogy ön lesz az előterjesztő képviselője itt az Országgyűlésben, akkor ezekre a kérdésekre talán egy kicsit fel lehetett volna készülni. (Azbej Tristan: Mindenre fogok válaszolni!) Nyilván fog önnek is szót adni az elnök asszony, államtitkár úr, és epedve várom, hogy ne csak a zárszóban vegyen részt a vitában, hiszen azokra a kérdésekre, amiket itt ellenzéki képviselőtársaimmal együtt megfogalmaztunk, jó lenne választ kapni, és utána jó lenne, ha nekünk még lenne lehetőségünk reagálni. Az a neve ennek a műfajnak itt az Országgyűlésben, hogy plenáris vita zajlik erről a törvénytervezetről. Az nem vita, államtitkár úr, hogy mind a két oldal elmondja a saját véleményét, és utána igazából sem a kormánypárti képviselők, sem pedig az előterjesztő államtitkár nem vesz részt a vitában, hiszen nem válaszol nekünk. Harrach képviselőtársamnak pedig annyit szeretnénk mondani, hogy ültünk mi együtt, ha jól emlékszem, nem is olyan régen - de mondjuk inkább úgy, hogy jó régen - a Fővárosi Önkormányzat testületében. Tényleg őszintén meg vagyok lepődve, Harrach képviselő úr, hogy ön ezt a törvényjavaslatot támogatni tudja, és azt találja mondani, hogy ha a Bazilika vagy az Országgyűlés mellett épülnének fel ezek a luxus-felhőkarcolók, azzal problémája lenne, de ott, azon a területen nincs. Én azt gondolom, hogy aki a pesti látképet, a Hősök tere környékét nem tartja a város szerves részének vagy nem tartja a belváros részé-nek, az nagyon nagyot téved. Köszönöm a szót, elnök asszony.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20240411_00082