Gy. Németh Erzsébet
Általános vita lefolytatása T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
GY. NÉMETH ERZSÉBET (DK): Köszönöm szépen, elnök asszony. Teszek még egy bátortalan kísérletet, hátha rá tudom venni államtitkár urat, hogy ne csak a vita végén reagáljon. Elég fiatal, államtitkár úr, de úgy látom, hogy azt a fideszes tempót sikerült már megtanulnia, hogy szépen csendben végigülünk egy parlamenti vitát, aztán a végén, finoman fogalmazva, jól kiosztjuk az ellenzéki képviselőket, csak ez nem vita, államtitkár úr. Herczeg képviselő úrnak szeretném azt mondani, hogy pontosan elmondtam a hozzászólásomban, hogy éppen azok nem szerepelnek a szerződésben. Lehet, hogy ott abban a hírportálcikkben szerepelnek, de ebben a törvényjavaslatban és az arab kormánnyal kötendő szerződésben nem szerepel sem a Szegedi úti felüljáró, nem szerepel a 3-as villamos ezen történő átvezetése, és a kisföldalatti teljes szükséges felújításáról, járműcseréjéről szintén nincs szó. Tehát lehet, hogy a sajtóban ez már így jelenik meg, de az az előterjesztés, az a törvényjavaslat, ami előttünk van, ezeket nem tartalmazza. A népességcsökkenésről engedjen meg nekem még két gondolatot. Van annak azért valami diszkrét bája, hogy fideszes képviselő - hogy mondjam - nehezményezi, hogy Budapest lakossága csökkent. Ennek két oka is van, képviselő úr, de nyilván Békéscsabán ugyanezek az okok játszanak szerepet vagy ugyanezen okok miatt csökken Békéscsaba lakossága is. Az első és a legfontosabb: aki tudott, elment ebből az országból, Békéscsabáról is meg Budapestről is. Lehet, hogy Budapestről többen tudtak elmenni, mert képzettebbek, vállalkozószelleműbbek és könnyebben találtak külföldön munkát. A másik oka ennek az egész népességcsökkenésnek pedig az, hogy 2022-ben, de aztán 2023-ban még kevesebb gyermek született, soha annyira kevés gyerek nem született Magyarországon, mint 2023-ban. Erre mondja azt az árnyékkormány, erre mondom én azt szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszterként, hogy ez az önök családtámogatási és családpolitikájának a teljes kudarca. Köszönöm.