Nyitrai Zsolt

Napirend utáni felszólalások

Social WelfareCycle 2022-2026Bill 9999#69source ↗

NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót és a lehetőséget. Napirend utáni felszólalásomban elsősorban az idősekhez, nyugdíjasokhoz, illetve az ő hozzátartozóikhoz kívánok szólni. Magyarország Kormánya tiszteli az idős embereket, mert tudjuk, milyen sokat köszönhetünk nekik. Mi mindig kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért, és megvédjük a juttatásaikat, még nehéz időkben is. Így például visszaadtuk a korábban a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, és eddig öt alkalommal fizettünk számukra nyugdíjprémiumot. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen az erkölcsi és az anyagi megbecsülés mellett rendkívül fontosnak tartjuk a gondoskodást és a biztonságot is. Ezért indítottuk el Európában egyedülálló módon a Gondosóra nevű ingyenes szolgáltatást a 65 év feletti polgárok számára. Mindez a szolgáltató állam jegyében történik; a szolgáltató állam azt jelenti, hogy döntéseinket úgy hozzuk meg, hogy az lehetőség szerint az embereknek, a polgároknak, különböző társadalmi csoportoknak segítséget jelentsen és megkönnyítse a mindennapjaikat. Példa a szolgáltató államra többek között az iskolai, tanulói laptopok ingyenes kiosztása, vagy például a cukorbeteg gyermekek ingyenes nyári táboroztatása, vagy éppen a napirend utáni felszólalásom fő tárgya, a Gondosóra-program is. „Segítség egy gombnyomással” - ezt szoktuk mondani, és ez tényleg így van, hiszen a Gondosóra nevű ingyenes szolgáltatás eddig már több mint 16 ezer életet mentett meg, és több mint 280 ezer hétköznapi esetben nyújtott segítséget az idős honfitársainknak. Én itt az Országgyűlés nyilvánossága előtt is mindenkit arra kérek, hogy aki 65 év feletti, és még nem tette volna meg, az mindenképpen regisztráljon erre az ingyenes szolgáltatásra, hiszen ez biztonságot ad az idős embereknek és nyugalmat az idős emberek hozzátartozóinak. Köszönöm mindenkinek, aki a Gondosóra-program megalkotásában, illetve működtetésében részt vesz, a diszpécserközpontban dolgozóknak, azoknak a kollégáknak, akik kiszállítják a Gondosórát az idős emberek számára. S arra kérem az Országgyűlés tagjait, hogy ők is vegyenek részt a Gondosóra-program népszerűsítésében, segítsék azt, hogy minél több idős emberhez el tudjon jutni ez az ingyenes szolgáltatás, hiszen kimondhatjuk, hogy a Gondosóra nemzeti ügy. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20240611_00069