Komjáthi Imre

KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma mindenki arról beszél, azzal versenyez, hogy ki izmosabb az Instagramon, kinek szűkebb a gatyája, vagy ki mennyivel nyom fekve, de beszéljünk talán azokról is, akik ma nem csillognak, de nekik, az ő elmúlt hatvan-hetven évüknek köszönhető, hogy ma létezik Magyarország, amit körbe lehet szelfizni. Amikor látszólag mindenki szép és erős, akkor keveset gondolunk azokra, akik már gyengék és segítségre szorulnak, mert előtte évtizedeket adtak nekünk az életükből. Tegyük már egy pillanatra félre az ostoba szépségversenyt, és beszéljünk arról is, ami nem szép, de iszonyúan fontos! Beszéljünk arról, hogy ki fürdet meg egy nyugdíjas, özvegyen maradt tanító nénit, aki negyven generációt (sic!) tanított meg olvasni, de már fél egyedül belépni a saját kádjába. Beszéljünk arról, ki visz ételt annak az egykori állomásfőnöknek, aki munkába, iskolába induló milliók életéért felelt, de öregen, betegen már nem tud főzni magára. Beszéljünk végre arról a Magyarországról, amely nem fiatalságtól duzzadó, nem formára zselézett hajú, nem száguldó sportkocsi volánjánál ül! Beszéljünk azokról, akik nekünk adták a fiatalságukat, az idejüket és az erejüket! Az lenne a dolgunk, hogy életük végén, erejük végén ebből valami keveset visszaadjunk nekik: gondoskodást, méltóságot. Miniszterelnök úr kötcsei beszédében úgy fogalmazott, hogy a szakpolitikai vitákat meg kell tudni vívni. Ám legyen, itt van az első asszó: a szocialisták vezette kormány 2009-ben hozta létre az idősügyi nemzeti stratégiát, amelynek az egyik átfogó célja az volt, hogy olyan gazdasági és társadalmi környezetet alakítson ki, amelyben az idősödő és az idős emberek meg tudják őrizni aktivitásukat, társadalmi részvételüket. (16.00) Anélkül, hogy mélyebben elemeznénk azt, hogy ebből mit sikerült elérni az elmúlt 15 évben, láthatjuk, hogy továbbra is százezreket érint az időskori szegénység. A bérek és a nyugdíjak, illetve a nyugdíjak és nyugdíjak között növekednek a különbségek, elszabadult az infláció, brutálisak az élelmiszerárak. Ezek pedig mind rontottak az időskori jövedelembiztonságon. Vitassuk meg, hogy igazságos-e, hogy a nyugdíjasok nem részesülnek a gazdasági növekedés eredményeiből; miért nem veszik figyelembe a keresetek növekedését, és miért csak az inflációval növelik a nyugdíjakat; önök továbbra is tartják-e, hogy az állami nyugdíjrendszerben a nyugdíjak legyenek keresetarányosak; nincs nyugdíjplafon, és így hatalmas különbségek vannak a nyugdíj megállapításánál, vagy mérsékelni lehetne a különbséget. De van itt vita még bőven. Az alacsony állami finanszírozás és az egyre kevesebbek számára elérhető férőhelyek mellett komoly munkaerőhiány is sújtja a hazai idősellátást. A hazai idősellátásban napi szinten közel 200 ezer embert gondoznak az ágazat dolgozói. A szociális ágazaton belül az idősellátás foglalkoztatja a legtöbb kollégát: körülbelül 17-18 ezer fő dolgozik ma ápolást, gondozást nyújtó intézményben, és további közel 13 ezer fő teljesít szolgálatot a házi segítségnyújtásban. Szakértői becslések szerint ma Magyarországon a demencia 250 ezer embert érint. 10-15 éven belül olyan robbanás várható a demens idősek számában, amire nincs felkészülve az ellátórendszer. Ezek miatt a Magyar Szocialista Párt gondoskodási társadalmi szerződést, az ápolásbiztosítási intézmények bevezetését javasolja, hogy a társadalom idősödésének következményeit észszerű intézményi megoldásban kezeljük. A gondoskodási társadalmi szerződés garanciát nyújtana minden leendő idősnek, nem arra kell egy életen át pénzt spórolnia, hogy elkerülje a megalázó helyzetbe sodrást akkor, amikor már nem tud magáról a korábbi módon gondoskodni. Azt hiszem, hogy egyelőre ennyi vitaindító elég is. Most várom, hogy a szokásos, önöktől megszokott „amikor önök voltak kormányon” szájkarate fog következni, vagy érdemi szakpolitikát tudunk folytatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Vajda Zoltán tapsol.)