Szabó Rebeka

Interpelláció megtárgyalása I/9280 Lehet-e 2024 ébresztő a magyar vízügyben?

Public LandsCycle 2022-2026Bill 9999#84source ↗

SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Nem fogadom el a választ. A kérdésemnek a lényegét mindösszesen a négy percből az utolsó 40 másodpercben sikerült érintenie. Igen, valóban, én is azzal kezdtem a felszólalásom, hogy hála a védekező szerveknek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az intézmények nem fognak tudni elég jól működni, hogyha nincsen egy olyan kormányzati akarat, ami ezt a válságot valóban mint komplexitást veszi figyelembe. Valóban, klímaválság van, és vízvisszatartásra is szükség van, de azt gondolom, hogy az önök erre vonatkozó lépései rendkívül csekélyek. Például most is az öntözési tározókat említette. Itt Nagy István agrárminiszter felé is lenne kérdésem, hogy szerintem eleve probléma, hogy ennyire szét van darabolva a vízügy, de mindenesetre nem ezek adják a megoldás fő gerincét, hanem a táji vízmegtartás. Én sajnos nem látom azt, hogy erre vonatkozóan elég hatékony lépések történnének, most is azt mondta, hogy majd lesz egy jelentés, amit meg fognak tárgyalni. Én szeretném, ha sokkal többet tennének ezen a téren.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20240930_00084