Molnár Zsolt

Napirend előtti felszólalások

Public LandsCycle 2022-2026Bill 9999#22source ↗

DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lassan a nyári balatoni utószezon végéhez is érünk, de úgy fogalmaznék, hogy utószezon, hiszen a Balaton négyévszakos, csak fel kéne ismerni, hogy ez így van, és ezzel kapcsolatosan örömmel halottam, hogy az előbb szó volt vidékfejlesztésről. Vélelmezem, hogy Latorcai miniszterelnök-helyettes, miniszterhelyettes fog majd válaszolni. Előléptettem freudi módon… (Derültség.) Örömmel hallottam, hogy a vidékfejlesztés fontos, és azt is, hogy a Balaton térségében szolgálati lakásokat is kapnak pedagógusok. Azt is örömmel hallottam nem olyan nagyon régen, hogy a gazdasági miniszter is beszélt arról, hogy azok a vendéglátóhelyek, amelyek hétvégén is nyitva tartanak, azok majd támogatást fognak kapni. Ébredezik valami önöknél, a kormánynál, néhány év küzdelem után felismerték, hogy a Balaton sokkal több, mint egy építési beruházás, hiszen ha az elmúlt 14 évet nézzük, akkor elsősorban a kormány és a kormányközeli vállalkozók építési beruházásként kezelték a Balatont. Ez most az elmúlt egy-két évben kezd változni, örömteli fordulatok is bekövetkeztek, azonban ezek egyelőre cseppek a tengerben. Ezért azt kérném miniszterhelyettes úrtól, hogy tekintsék a Balatont annak, ami: a nemzet kincsének, amely nem egy-egy generációt szolgál, nem arról szól, hogy valakik szép helyen nyaraljanak, vagy akár életvitelszerűen jó helyen éljenek. Ezek fontos szempontok, a turizmus is nagyon fontos szempont, a bevételek is fontos szempontok, de ez az egész nemzetnek egy olyan szimbóluma, az egész Kárpát-medencei magyarságról szól, ekként kéne ezt kezelni. És egyébként a szülőföldön való maradás programjába jól beleillik, hiszen nemcsak a határokon túl, a Kárpát-medencén belül van tétje a szülőföldön maradásnak, hanem például a Balaton térségében is. Ezért érdemes arról a dilemmáról egy kicsit beszélni, hogy a Balaton lakóhely vagy üdülőhely vagy mind a kettő. Ugye, tavasszal még vagylagosan volt föltéve a kérdés. Én örülök, hogy Navracsics miniszter úr is most már „és” kötőszót tesz a kettő közé, hogy mind a kettő a Balaton, tehát egyszerre üdülőhely és van, akiknek a lakóhelye. De ahogy az előbb szerintem helyesen mondtam: szerintem mind a kettőnél több, a nemzet egyik olyan szimbóluma, ami egész Európában, sőt mondhatom, az egész világon ismertté teszi hazánkat, és pozitív példát mutat az országról sok más részletkérdéshez képest, amely árnyalja ezt a nemzetről alkotott pozitív képet a világban. Ezért olyan javaslatokat is tettem, amelyek most is ott vannak az Országgyűlés előtt. Az egyik például: érdemes lenne rendezni a Balatonnal kapcsolatosan a közigazgatási kérdést, hiszen most pillanatnyilag úgy néz ki a Balaton közigazgatása, hogy három vármegye területére esik a Balaton. Ez elég régóta így van, bár korábban is volt ilyen törekvés, már 1920 körül, a Horthy-rendszerben is szóba került valamilyen egységes balatoni önkormányzat létrejötte, aztán ez valahogy úgy elmaradt a történelem során. Ugye, 41 település, 11 város, Balaton Fejlesztési Tanács, kormány - tehát a sok bába közt elvész a gyerek típusú mondást lehetne idehozni. Érdemes lenne megfontolni, hogy legyen a Balatonnak egy térségi, egységes önkormányzata, amelyet a balatoniak választanának, akik ott élnek. Nem Budapestről mondanák meg, hogy mi történjen, nem is a minisztériumokból, hanem lenne egy egységes önkormányzat, és helyes lenne, ha egyébként ez a közel 140 ezer ember egy balatoni főpolgármestert is választana, aki képviselné ezt a nagyon fontos ügyet. Aztán ott van ennek a finanszírozása, hogy az ott keletkező áfabevételek egy része, amely az idegenforgalomból származik, az alapvetően ott maradjon, és a Balaton térségét szolgálja. Ez az önkormányzat képes lenne komplexen tekinteni azokra a kérdésekre, amelyek felmerülnek a Balatonnal kapcsolatosan. (10.00) Most a három vármegye szétaprózza ezeket az ügyeket. Nagyon helyes, hogy vannak közvetlenül választott polgármesterek a Balaton térségében, de mégsem áll össze ez egy egységes önkormányzattá, és érdekérvényesítő képessége sincs ezért kellő súllyal. Ehhez kapcsolódik, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács, amely jelenleg nagyon fontos kérdéseket tárgyal, bár döntési kompetenciája kevesebb van, gyakorlatilag megvitatja, jó esetben a Fidesz-frakcióval, rosszabb esetben még azzal sem, azokat a kérdéseket, amelyek a Balatonnal kapcsolatosak, delegált személyekből áll a minisztérium és a vármegyék részéről. Érdemes lenne, mondjuk, kicsit fokozni a demokratikus működést vagy annak legalább a látszatát, és azt mondani, hogy ebbe a tanácsba a parlamenti frakciók is delegálhatnának legalább egy-egy képviselőt. Ettől nem változna meg valóban az érdekérvényesítő képesség, hiszen a túlsúly megmaradna. Bár volt néhány jó szándékú kezdeményezésük, és mintha éreznék, hogy a Balaton több mint egy beruházási terv, mégis azt kérem, hogy vegyék komolyan önmagukat, vegyék komolyan a Kárpát-medencei magyarság több mint ezeréves történetét, és olyan javaslatokat hozzanak az Országgyűlés elé, amelyek kellő súllyal kezelik a Balaton jövőjét, hiszen a Balaton mindenkié, a nemzeté, őrizzük meg a jövő generációk számára is. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241001_00022