Latorcai Csaba

Napirend előtti felszólalások

Public LandsCycle 2022-2026Bill 9999#24source ↗

DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nem először beszélünk a Balatonról. Legutóbb, amikor az Országgyűlésben napirend előtti témaként felhozta képviselő úr a Balaton kérdését, akkor is jeleztem, hogy a baloldal utolsó programja talán az volt a Balatont illetően, amikor a Veszprém megyei párttitkár azt javasolta, hogy csapolják le a Balatont, és a helyére ültessenek kukoricát, mert milyen jó mezőgazdasági terület. Sajnos azóta sincs átfogó programjuk, most is képviselő úr egy-két jól hangzó ötletet szemezgetett, de koherens programmal nem tudtak előállni. Ellenben mi… De engedje meg, képviselő úr, hogy még egy pillanatra megálljak, mert amikor viszont lehetőségük volt, hogy kormányon a Balatonnal kapcsolatban átfogó politikát, átfogó fejlesztést valósítsanak meg, akkor az önök programja abban merült ki, hogy 2641 állami tulajdonú ingatlant privatizáltak, ezeknek a nagy része egyébként vízparti ingatlan volt, az értékük pedig több száz milliárd forint, és ebből az egyik, ami olyan 100-150 millió forintot ért, Balatonőszödön található, amit az önök egykori és talán jelenlegi főnöke, Gyurcsány Ferenc privatizált magának. Tehát a baloldal utolsó, Balatonnal kapcsolatos tevékenysége kimerült abban, hogy vittek, amit tudtak államiból magánvagyonba. Úgyhogy jól hangzik a „Balaton mindenkié”, de talán a baloldal szájából ez kevésbé hiteles. Mi viszont elindultunk egy átfogó fejlesztés útján, amelynek a célja, ahogy az előbbi felszólalásomban is elmondtam, hogy élhető vidék és élhető városok legyenek, a Balaton vonatkozásában pedig, mind üdülőhelyként, mind pedig lakóhelyként egyszerre fejlesztve, az a célunk, hogy jobb térség legyen, érdemes legyen ott élni, és érdemes legyen ott üdülni. Ehhez képest, képviselő úr, döbbenettel tapasztaltam én magam is a nyár folyamán, hogy a különböző baloldali megnyilatkozások a Balatont illetően arról szóltak, hogy mennyire szörnyű a Balatonon nyaralni, mennyire rossz, gyakorlatilag arra próbálták rávenni a honfitársainkat, hogy oda, ami nekünk közös nemzeti kincsünk, ez vitán felül áll, ne menjenek, ne oda menjenek nyaralni. Az a fajta uszítás és az a fajta elidegenítés, amit önök a nyári kommunikációjuk során a Balatont illetően folytattak (Szászfalvi László: Így volt!), elfogadhatatlan. Hála istennek, a magyar emberek ebben sem hallgattak önökre, és a Balatonon is a nyári szezonban több mint 10 százalékkal nőtt az idegenforgalom, ennek megfelelően az önkormányzatok, a helyiek bevétele is. Mi viszont nyáron nem beszéltünk, hanem dolgoztunk. Összehívtuk a Balaton környéki országgyűlési képviselőket, helyi önkormányzati képviselőket, polgármestereket, területfejlesztési szakembereket és a főispánokat, hogy átbeszéljük, mik azok a problémák, amelyek a Balatont sújtják, és erre dolgozzunk ki megoldási, fejlesztési javaslatokat. Nem az a megoldás, képviselő úr, hogy főpolgármestert válasszunk a Balatonnak. Mint látjuk, a főpolgármester jelen pillanatban Budapesten sem a siker záloga, inkább Budapest kormányozhatatlanságának a szimbóluma. Tehát ne mozduljunk el főpolgármester-választás irányába, sokkal inkább a területfejlesztés keretében alkossunk olyan lehetőségeket, mint amilyen a szolgálatilakás-program is. Köszönöm, képviselő úr, hogy elismerte a szolgálatilakás-programunk sikerét; kár, hogy önöknek ez annak idején nem jutott eszükbe. Szóval, ilyen programokat kell a következő időszakban megvalósítanunk. Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudom mondani, hogy a politika nem egy verseny az ötletekért, hanem felelősség. Úgyhogy arra kérném, ne manipulálják a közvéleményt, hanem, ahogy a Jobbiktól is kértem, próbáljanak meg valamilyen módon partnerré válni abban, hogy a Balatonon élők és a Balatonon üdülők érdekeit egyaránt figyelembe vevő, valódi XXI. századi nemzeti kinccsé fejleszthessük páratlan természeti és kulturális adottságainkat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241001_00024