Vejkey Imre
Általános vita lefolytatása T/9267 Honvédelmi tárgyú törvények módosításáról T/9270 A honvédelmi tárgyú törvények módosításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt reagálva az imént elhangzottakra: én úgy gondolom, hogy Vargha Tamás miniszterhelyettes úr expozéjában részletesen kifejtette és Kósa Lajos vezérszónok is részletesen kifejtette mindazokat a tényeket, amiről a jelen törvényjavaslat szól. Én ehhez adalékként annyit tennék hozzá, hogy Magyarország Alaptörvényének 2024. június 11-én elfogadott 13. módosításával az Alaptörvény 47. cikke 2024. november 1-jével az alábbiakra módosul. 47. cikk: „A Magyar Honvédség katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának, valamint a külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának engedélyezésével összefüggő alapvető szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.” Ez az új alaptörvényi rendelkezés tehát azt jelenti, hogy sarkalatos törvényben kell a fenti szabályokat meghatározni. Hangsúlyozandó, hogy az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés i) pontja szerint az Országgyűlés katonai műveletekben való részvétellel kapcsolatos döntéseket hoz. Erre tekintettel a T/9267. számú törvényjavaslat a csapatmozgások engedélyezésének alapvető szabályait a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvénybe célozza belefoglalni. A javaslat továbbá érinti a honvédelem napjára vonatkozó új szabályt és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonban tartandó állami tulajdont is. A törvényjavaslat kiterjed továbbá az elmúlt időszak jogszabályváltozásaiból fakadó pontosítások átvezetésére. A törvényjavaslat tartalmazza továbbá a Magyar Honvédség átalakításával összefüggésben a katonai igazgatás és a központi adatfeldolgozás szétválasztásával összefüggő módosításokat. A katonai igazgatás és a központi adatfeldolgozás szétválasztása szükségessé teszi további honvédelmi tárgyú törvények módosítását is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A KDNP parlamenti frakciója támogatja ezt a törvényjavaslatot, kérem, támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)