Keresztes László Lóránt

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, kimondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb rendszerproblémával - ha nem a legfontosabb - kapcsolatban folytatunk itt vitát, illetve a legkomolyabb kihívásokról is fogunk most beszélni, és örülök annak, hogy államtitkár úr és egyébként a legtöbb hozzászóló viszonylag tág megközelítéssel élt, amikor a víz ügyéről kezdett beszélni. Szeretném én is előrebocsátani, hogy amiket én most megfogalmazok kritikákat, főleg az nyilván nem egy, alig több mint egy éve hivatalban lévő államtitkárra vonatkozik, nem önre akarom zúdítani, hanem a 14 és fél éve hivatalban lévő kormányra, és hozzáteszem, a megelőző balliberális kormányokra is. Azt gondolom, kezdjük annak kimondásával, hogy ma Magyarországon olyan helyzetben van a víziközműrendszer, a víziközmű-szolgáltatás, hogy középtávon veszélyben van az egészséges ivóvíz biztosítása, és rendkívül nagy veszély leselkedik a vízbázisok védelmére is. És mondhatjuk, hogy természeti kincseink és a vízkincsünk megóvásának az ügye soha nem volt még a rendszerváltás óta ilyen nagy bajban, mint most. Azt gondolom, hogy érdemes számokkal is alátámasztva egy megfelelő helyzetértékeléssel kezdeni, ha erről a kérdésről vitázunk, ezért néhány számmal traktálnám önöket. Az már elhangzott, a megtermelt ivóvíz egynegyede felhasználás nélkül elfolyik; különböző statisztikák vannak, 22 és 25 százalék közé teszik egyébként országosan a hálózati veszteséget. 20 százalék alatt van a megfelelő minősítéssel rendelkező vízrendszerek aránya, és egyes becslések szerint a szennyvíztisztító művek kétharmada nem működik megfelelő hatékonysággal. (15.50) Az elmúlt másfél évtizedben megduplázódott a csőtörések száma, és egyébként - most nincs itt Varga képviselő úr - itt nem ezermilliárdos a forráshiány az ágazatban, hanem ahogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének tanulmánya is megfogalmazta - az általuk megrendelt tanulmány -, már 2017-ben említették ezt a 3000 milliárd forintos forráshiányt. Nagyjából el tudja mindenki képzelni, hogyha 2017-ben 3000 milliárd forintot hiányoltak, akkor most mennyi az ágazatnak a forráshiánya. És hozzáteszem egyébként, hogy ez a bizonyos jelentés ’17-ben már válságosnak írta le a víziközműszektor helyzetét. Lehet hosszan filozofálni arról, hogy mikor indult el ennek a rendszernek az összeomlása, de az egyértelmű, a számok is mutatják, hogy ebben a másfél évtizedben döbbenetes mértékben romlott az ivóvízellátást biztosító infrastruktúra helyzete. De azért tegyük hozzá, hogy rossz volt az örökség, és nyilván már az azt megelőző kormányok, tehát a 2010 előtti kormányok is felelőtlenül bántak ezzel a rendszerrel. Nos hát, az a helyzet, tisztelt államtitkár úr, hogy én a legfontosabb kérdéseket szeretném majd feltenni, ugyanis különböző adminisztratív intézkedéseket láthattunk 2010 után is, például a 2010-es évek elejétől is. Elhangzott a KDNP vezérszónoka részéről is, hogy itt valamiféle integráció valósult meg, lényegesen kisebb lett már a szolgáltató cégek száma, de az igazi megoldást az jelentené, ha a forráshiány megoldását biztosítanák, tehát hogyha forrásokat vonnának be a víziközműszektor karbantartására, javítására, a pótlási munkákra, és egyszerűen ezt nem látjuk. Tehát én évről évre fölteszem a kérdéseimet, sőt már nagyon rég, önkormányzati képviselőként is feltettem, és folyamatosan csak arról hallottam mindig, hogy ilyen és olyan stratégiák készülnek az ágazat megmentésére, csak éppen a cselekvés nem történt meg, és sajnos azt kell hogy mondjam, hogy az elmúlt években sem mozdult előre a helyzet. Én itt egyelőre újabb adminisztratív kanyarokat érzékelek. És azt is ki kell mondani, tisztelt államtitkár úr, és ez nyilván a kormányzati döntéshozók mindegyikére vonatkozik, hogy itt nem az a megoldás, hogy egy kényszerített államosítási folyamatot indítanak el. Néhány példával szeretnék élni. Sokszor beszéltünk már az Országház falain belül is arról, hogy Szigetváron milyen helyzet valósult meg nem olyan régen: másfél évig küzdött azzal a város lakosságának, mondjuk, egyharmada-egynegyede, hogy ihatatlan volt a csapvíz egy állami szolgáltató területén, egy állami beruházás nyomán. De hozok aktuálisabb példákat is, tisztelt államtitkár úr. Hozzám rengeteg megkeresés érkezik egyébként az ivóvízhálózat vízminőségét érintő problémákkal kapcsolatban. És a legutóbb egyébként Szászvár, Tiszavasvár és Kisszállás ügyében kaptam megkereséseket, és én ez ügyben azonnal írásbeli kérdéssel fordultam az önök minisztériumához, és megdöbbentő volt számomra, hogy Steiner államtitkár úr - egy ilyen lerázós, politikai kommunikációs és a politikai pufogás szintjét át nem lépő reakcióval - megtagadta a választ. Tehát annyit sem írt le a kormányzati vagy a minisztériumi válasz, hogy én legalább valamit tudjak az önkormányzatok felé küldeni, mert nyilván kétségbe vannak esve mindenhol, ahol ilyen vízminőségi problémák vannak. Tehát semmilyen módon, még csak nem is kommunikál a minisztérium a súlyos problémákkal kapcsolatban. Nos, miniszterelnök urat az elmúlt években háromszor kérdeztem az azonnali kérdések órájában a víziközműszektor helyzetéről, és érdekes evolúciója volt a válaszoknak: először tagadta a problémát, majd elkezdett arról beszélni, hogy hát, igen, valóban itt ezermilliárdos a nagyságrend; aztán a legutóbb már 3000 milliárd forintról beszélt, de úgy fogalmazott miniszterelnök úr, hogy ez nem szándék, hanem pénz kérdése a kormány részéről. Nos, tisztelt államtitkár úr, én sokszor elmondtam ezeket a példákat, hogy megkérdeztem annak idején még az Innovációs Minisztériumtól is, hogy mennyi az önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltató cégek karbantartási és pótlási munkáinak az állami támogatása évente, és ilyen 5 milliárd, 8 milliárd forintos összegeket hallottam éves szinten, miközben egyébként - itt már említették képviselőtársaim az akkumulátorgyárakat - a gödi akkumulátorgyár ivóvízellátásának a biztosítására 30 milliárd forintot költöttek állami pénzből; az iváncsai akkumulátorgyár esetében szintén 30 milliárdot; a debreceni infrastruktúra-fejlesztések, víziközmű-építések pedig ennek a többszörösét tették ki. Tehát az a helyzet, tisztelt államtitkár úr, hogy van a rendszerben pénz, amit víziközmű-építésre fordítanak, csak miközben hagyják tovább pusztulni a lakossági ivóvízellátás rendszerét, ezeket az összegeket jellemzően az akkumulátorgyárakra fordítják. És miniszterelnök úr még élt is egy olyan fordulattal a válaszának a végén, hogy hát, először kellenek gyárak, hogy a gyárak megtermeljék a profitot, amiből majd rendbe lehet tenni a víziközmű-hálózatot. Nos, azt gondolom, hogy mindenkit megdöbbenthetett ez a válasz, de ez mutatja azt, hogy bizony ez egy értékválasztás. A kormány másfél évtizede nem kíván megfelelő mértékben forrásokat biztosítani, hogy a víziközmű-hálózat szétesésének a megállítása legalább megtörténhessen. Ismétlem, tisztelt államtitkár úr, hogy amilyen adatokat én mondok, amilyen kritikákat megfogalmazok, azokat jellemzően egyébként a szakmai, különböző szakmai berkekben elkészült vagy önkormányzati szövetségek megrendelésére elkészült szakmai dokumentumokra, vagy éppen egyéb, kormánypárti polgármestereknek a tapasztalataira alapozom, mint egyébként korábban a pécsi fideszes polgármester tapasztalataira is, aki feltette a kezét, hogy a gördülő fejlesztési terv alapján már egy évtizeddel ezelőtt 20 milliárd forint hiányzott az ottani ellátási területen a víziközmű-pótlási munkákhoz, és elmondta, hogy fogalma sincs, hogy ezt milyen forrásból lehet biztosítani. Nos, tehát a fő kérdés az, tisztelt államtitkár úr, hogy az eddigi tapasztalatok alapján - a gördülő fejlesztési tervek műszaki tartalmának beárazása alapján - összesítve mekkora lehet most az az összeg, ami hiányzik a rendszerből. Ugye, 2017-ben olvashattunk egy ilyen utolsó átfogó becslést, az volt akkor 3000 milliárd forint. Most mekkorára tehető az az összeg, ami hiányzik a rendszerből? Én gyanítom, hogy ennek egyébként körülbelül a duplája. Remélem, hogy erre kapunk egy pontosabb számot; nyilván nem egyszerű ezt összegezni, de valamiféle számmal talán rendelkeznek. Nagyjából azt is meg lehet fogalmazni, hogy ha azt akarjuk kimondani, hogy legalább éves szinten nem romlik tovább a rendszer, hanem legalább megállítjuk a rendszer erőteljes romlását, akkor évente legalább 400 milliárd forintot fordítani kell a víziközmű-karbantartási és -pótlási munkákra, és itt nem szabad elkövetni ezt a hibát, hogy az állami szolgáltatóknak adunk, az önkormányzati szolgáltatóknak nem. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tehát a kérdés az, hogy mikor, milyen ütemezéssel és milyen forrásból kívánja a kormány biztosítani azt, hogy legalább éves szinten 400 milliárd forintnyi forrás jusson az állami és önkormányzati víziközműcégek karbantartási, pótlási, javítási munkáira. Továbbá, látva azt, hogy különböző adminisztratív kanyarokat ismét megfutnak a gördülő fejlesztési tervek kezelésével, itt ismét szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem az újabb adminisztratív lépések és cselek jelentenek megoldást, hanem a forrásbevonás, ugyanakkor én mindent elutasítok, ami azt mutatja, hogy az önkormányzati szintű döntéshozatal újabb adminisztratív terhekkel vagy finanszírozási problémákkal szembesül. Én azt gondolom, és ezt ki kell mondani, hogy óriási hibát követtek el a korábbi kormányok, mármint a balliberális kormányok vagy éppen önkormányzatok, amikor a privatizáció felé fordultak, és olyan lépéseket tettek, hogy privatizáltak víziközmű-szolgáltatókat. Nagyon határozottan állítom azt, hogy az a meggyőződésünk, hogy nemzeti kézben kell tartani a víziközműszektort - ez egy stratégiai infrastruktúra -, a víziközműveket és a többi, és nem lehet engedni, hogy idegen cégek vízbázisok felett is rendelkezni tudjanak, de nem mindegy, hogy ez állami vagy önkormányzati kézben van. Ez egy olyan fontos közszolgáltatás meggyőződésem szerint, ahol nagyon fontos a helyi szerepvállalás, a helyi felelősségvállalás, a helyi tudás és a helyi tapasztalat. Tehát én azt gondolom - egyébként rengeteg példával és különböző statisztikákkal is alátámasztott, hogy az infrastruktúra milyen állapotban van az állami és az önkormányzati szolgáltatók területén -, hogy sokkal jobb helyen van az önkormányzatok kezében a víziközmű-szolgáltatás, mint állami kézben, de ehhez valóban arra van szükség, hogy partnernek tekintsék az önkormányzatokat, partnernek tekintsék egyébként az önkormányzati tulajdonban lévő víziközműcégeket, és megkapják azokat a szükséges forrásokat, amik alapján meg tudják állítani az adott ellátási területen a rendszer összeomlását. Tehát a kérdésem alapvetően arra vonatkozik, hogy miért nem ebbe az irányba mozdul a kormány, és mikor tudnak arról információt mondani, hogy mikor történhet meg az a megfelelő mértékű forrásbevonás, ami valóban segíthet az ágazatnak a helyzetén. És még egy dologra szeretnék kitérni. Államtitkár úr az expozéjában arról beszélt, hogy a víz a legfontosabb természeti kincsünk, és a gazdaságnak egy fontos működtető egysége, eleme, ez nyilvánvaló. Tehát nyilván a víz maga az élet - ezt sokan kimondják, csak egyre kevésbé úgy gondolkodnak, ez sok irányból megtapasztalható -, de itt van egy nagyon súlyos ellentmondás, amit egyébként már az akkumulátorgyárakról folytatott vitában is felszínre hoztunk, itt is elhangzott, hogy soha nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy egy iparstratégia vagy akkumulátorstratégia előnyt élvez a természetvédelmi vagy a vízkincsvédelmi szempontok tekintetében. És bizony, ennek egy eklatáns példája volt az, tisztelt államtitkár úr, amikor 2023 márciusában, ha jól emlékszem, belügyminiszter úr - akkor még odatartozott a vízgazdálkodás kérdése - kirúgta azt a vízügyi vezetőt, a TIVIZIG vezetőjét, aki éppen a debreceni akkumulátoripari fejlesztések kapcsán leírta fehéren-feketén, hogy milyen kockázatokat jelent a vízbázisok használata, védelme tekintetében egy ilyen brutálisan megnövekvő ipari vízfelhasználás, és akkor a reakció az volt, hogy kirúgták ezt a vízügyi vezetőt. És ez egy döbbenetes üzenet volt, államtitkár úr, a teljes vízügyi szektor minden munkavállalója számára, hogy egy olyan vezetőt, aki teszi a dolgát, leír egy szakmai álláspontot, kirúgják ezt követően. Ez egy üzenet egyébként a vízügyi szektorban, víziközműves szektorban legtöbbször amúgy is megalázóan alacsony bérekért dolgozóknak, hogy bizony nincsenek biztonságban. Itt ez kérdésem is lenne, tisztelt államtitkár úr, hogy hogyan értékeli most ön a víziközműszektorban a munkaerőhiányt, a szakember-utánpótlás, a szakemberképzés rendszerét. Mert bizony az is látható, hogyha mondjuk, meg is indul a forrásbevonás az ágazatba, ha nincsenek kellő számban szakemberek, ha akár az állami cégek, akár önkormányzati cégek nem rendelkeznek megfelelő számú és képzettségű szakemberrel, akkor megint csak nem lehet megállítani a rendszer összeomlását. (16.00) Még egy dologra szeretnék utalni, államtitkár úr, amiről nagyon-nagyon kevés szó esik. Hosszú évek, évtizedek óta beszél a szakma arról, hogy mennyire nehéz helyzetben van ez a szektor, és bizony megkerülhetetlen lesz a forráselvonás. Most már legalább odáig eljutottunk, hogy a kormány ezt nem tagadja. Ugyanakkor, amikor kimondjuk azt, hogy ezermilliárdokat kell majd rákölteni a víziközmű-rendszer pótlására, karbantartására, hol van ennek a háttere olyan szempontból, hogy hol vannak azok a nemzeti gyártók, ahol olyan szerelvényeket, csöveket, szivattyúkat, gépészeti berendezéseket gyártanának, ami megadná a lehetőséget, hogy ha már ezermilliárdokat elköltünk, akkor ne kínai, dán, német, nem tudom, milyen berendezéseket kelljen megvásárolni óriási tételben. Tehát ez is elmaradt. Azt gondolom, hogy egy patrióta módon, nemzeti módon gondolkodó kormánynak már így kellett volna kezdeni a munkát, hogy segíti, előteremti azt, hogy ennek legyen háttere Magyarországon, és nyilván nem vár másfél évtizedet, hanem megadja a szükséges forrásokat, hogy ez a munka megindulhasson. Hiszen ez nemcsak az egészséges ivóvízellátás, az ivóvíz biztosítása miatt rendkívül fontos, hanem a vízbázisok megóvása, a vízbázisok védelme szempontjából. Még egy ügyet ide kell hoznom, tisztelt államtitkár úr. Augusztustól az Energiaügyi Minisztériumon belül ön felel a vízgazdálkodás kérdéséért, tehát nemcsak víziközművekért, hanem a vízgazdálkodás ügyéért is ön felel. Ezzel együtt is, hogy ön most kapott egy nagyon széles körű feladatot, egy igazi kihívást, azonkívül azért nyilván elmondhatjuk, hogy még mindig nem történt meg az, hogy a vízügyi gondolkodásnak, a vízügyi szakpolitikai döntés-előkészítésnek egységes legyen a háttere. Hiszen azzal együtt, hogy az Energiaügyi Minisztériumban van a vízgazdálkodás ügye, azért legalább öt, de inkább hat minisztériumhoz tartozik még mindig a vízzel kapcsolatos döntés. Itt felmerült az Agrárminisztérium mint a mezőgazdasági célú vízgazdálkodásnak az egyik fontos felelőse. Említhetnénk egyébként a beruházások tekintetében az Építési és Közlekedési Minisztériumot, ez nyilván nagyberuházások tekintetében illetékes. Ha a vízügyekkel kapcsolatos tudományos munkáról beszélünk, akkor nyilván a Kulturális és Innovációs Minisztérium felügyelete alatt vannak olyan tudományos műhelyek, ahol egyébként a vízzel kapcsolatos tudományos kutatás van. De beszélhetünk egyébként akár a határvízi egyezményekről, a természetvédelmi szempontokról, akkor a Külgazdasági és Külügyminisztériumról, vagy ha az iparpolitikáról beszélünk, aminek ott van a vízfogyasztása, akkor beszélhetünk a Nemzetgazdasági Minisztériumról. Tehát látszik, hogy még mindig nem alakult ki a kormányzati döntéshozatal mögött az egységes szemlélet, az egységes tudományos háttér és az egységes szakpolitikai irányítás a víz ügye mellett. Azt gondolom, abban értsünk egyet - és egyet is értünk -, hogy a víz maga az élet, és ha nem tudjuk ezt az egységes szemléletet és a felelős vízgazdálkodást nem szektorálisan, hanem összességében a víz ügye mellett biztosítani, akkor képtelenség lesz megfelelő irányváltást végrehajtani a kormányzati munkában, és akkor egyszerűen nem fogunk tudni olyan változást végrehajtani, ami nem a gyermekeink jövőjének a felélése felé fog vezetni. Tehát én majd javaslattal szeretnék élni a következő időszakban a kormány felé egy ilyen egységes szemléletű vízügyi irányítás és szakmai, szakpolitikai megalapozás intézményi hátterének a fölállítására, és őszintén remélem (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), hogy erre nyitott lesz a tisztelt államtitkár úr és a minisztérium, és akkor egy következő felszólalásban még folytatnám. Köszönöm szépen.