Vejkey Imre
Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája T/9267 Honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. október 17-én tartott ülésén megtárgyalta a honvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló T/9267. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében és 6 tartózkodás mellett fogadta el. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat heves vitákat váltott ki az eddigi tárgyalási folyamat során. Ellenzéki képviselőtársaim olykor hajmeresztő, sőt nemzetbiztonsági szempontból is kockázatot jelentő érvekkel álltak elő. Szeretném újból megnyugtatni a kedélyeket: az, hogy a Magyar Honvédség külföldi alkalmazásáról szóló döntési jogkör a kormányhoz kerül, gyorsabb reagálást és rugalmasabb működést tesz lehetővé. A döntéshozatal gyorsítása háborús időszakban előnyt jelent. Ráadásul a kormánynak haladéktalanul tájékoztatnia kell az Országgyűlést az ilyen jellegű döntéseiről. Az Országgyűlés nem veszíti el a törvényalkotási felhatalmazását, bármikor hozhat olyan határozatot, amellyel megváltoztatja a kormány Magyar Honvédséggel kapcsolatos döntését. A törvényjavaslat illeszkedik a kormány eddigi törekvéséhez, amellyel a Magyar Honvédség működésének megújítását, illetve Magyarország védelmi és biztonsági struktúrájának modernizálását célozza. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Törvényalkotási Bizottság csak technikai jellegű módosításokat eszközölt a javaslat szövegén. A Fidesz és a KDNP frakciói továbbra is támogatják a javaslat elfogadását. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy szintén támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)