Bakos Bernadett
Interpelláció megtárgyalása I/9528 Miért megy szembe a klíma- és turizmusfejlesztési célokkal a kormány?
BAKOS BERNADETT (LMP): Az a helyzet, hogy bár nagyon szeretnek egy kalap alá venni minket, abban biztos vagyok, hogy az LMP soha nem támadta a szén-dioxid-kvóta-adó bevezetését, tehát ezt azért jó lenne átgondolni. Illetve azt is, hogy bár egyetértünk abban, hogy valóban a turizmus egy fontos ágazat, a környezeti terheket is mérlegelni kellene, de hát erre sem nagyon látok szándékot. De összességében egyrészt azért nem tudom elfogadni a választ, mert én is az érintett területen élek, tehát én, mondjuk, személyesen sem érzékelem, hogy bármi pozitív változás jött volna Kőbányán, mióta nemzeti tulajdonba került a repülőtér, a zaj és a szennyezés tekintetében. Azonban nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy hajlandók-e egyáltalán átgondolni a vasúti bekötésbe való beforgatását a szén-dioxid-adó-bevételnek, úgyhogy ezért nem tudom elfogadni a válaszukat. Köszönöm.