Hiller István
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Ma az Országgyűlés elé kerül a korábban állami fenntartású, néhány évvel ezelőtt alapítványi formába átvett felsőoktatási intézményeinkről szóló törvény és annak ügye. Legyen elég most egyelőre annyit elmondani, hogy ezek azok az intézmények, amelyeket az Európai Unió kizárt az Erasmus-, illetve a Horizont-programból. A törvényt nyilván a mai nap megvitatjuk, kérdés, hogy egy ilyen törvénnyel mit lehet elérni. Ugyanakkor én, mi a kormány felelősségének és ilyen értelemben lehetőségének tartjuk, hogy ezt a problémát megoldjuk, és amennyiben a vita megfelelő mederben folyik, akkor szeretném elmondani, hogy mi támogatjuk azt, hogy ez a törvény megszülessen. Éppen azért, hogy nehogy félreértés legyen, a kormány joga és kötelessége ennek a problémának a megoldása. Az egy más kérdés, hogy évente 7-8 ezer magyar fiatal nem utazhat az Európai Unió egyetemeire hallgatóként tanulmányokat folytatni, miközben az előbb említett intézmények fogadhatnak európai uniós diákokat. Még súlyosabb veszélynek látom a kutatói együttműködésből való kimaradásunkat, azoknak a nagyszerű kutatóknak és kutatócsoportoknak a munkáját, együttműködését, amelyekre egyébként a világ más része, a szó szakmai értelmében vadászik. De beszéljük ezt meg a vita során! Van azonban olyan intézményünk, több jeles felsőoktatási intézményünk, amelyik továbbra is állami fenntartásban van. Ilyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneakadémia. Kérem, önök előtt sem rejtett dolog, hogy mindegyik intézmény külön-külön is a magyar felsőoktatás meghatározó intézménye. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő felsőoktatási intézménye az 1635-ös alapítás óta. A Budapesti Műszaki Egyetemet hadd ne kelljen aposztrofálnom, főként, amikor Latorcai elnök úr elnököl, számára is fontos intézmény ez, nem beszélve azokról a remek és világhírű, elismert oktatókról és kutatókról, akik ott tanítanak és tanítottak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia pedig nemcsak Európában, hanem a világon is a zenetudomány és zeneművészet egyik legmeghatározóbb intézménye. Kérem szépen, konkrét információ, amit mondok: az egyik, előbb említett intézmény egy meghatározott és konkrét tanszékéről a tanév kezdetéről származó béreket fogom elmondani. Egy tanársegéd bruttó 368 ezer forintot keres, egy adjunktus bruttó 420 ezer forintot. Ezek azok az intézmények, amelyek nem kerültek alapítványi fenntartásba. A Zeneakadémián évek óta elhúzódó vezetési válság van, a három intézmény gyakorlatilag mindegyikében megalázó bérviszonyok, elmaradt infrastrukturális fejlesztések. (8.40) Roppant mód feltűnő, tisztelt miniszter úr, hogy a felsőoktatási intézményeink egyik részében, amelyeket önök szerintem indokolatlanul gyorsan és meggondolatlan módon alapítványi formába szerveztek, ott az Európai Uniónak vannak súlyos problémái, amelyeket meg nem szerveztek alapítványi formába, ott a magyar költségvetés és a minisztérium nem tudja garantálni a megfelelő oktatási és kutatási feltételeket. Magyarul: súlyos problémákat látok a magyar felsőoktatásban, és ezeknek a megoldására a vitában és persze a kormány és a minisztérium tevékenységében keresem a megoldást. Egyelőre nem látom. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)