Pósán László
Általános vita lefolytatása T/9520 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény módosításáról
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én csak néhány észrevételt szeretnék tenni. Az egyik Földi Juditnak szól, hogy ismerethiányban szenved, tehát meg kellene néznie, a modellváltó egyetemekről szóló törvényben benne van, hogy a kuratóriumoknak mi a jogköre, meg benne van az is, hogy új tagok hogy kerülnek bele. A kormány ma senkit nem tud kinevezni, meg tegnap sem tudott; egész egyszerűen a kurátoroknak kell az új kuratóriumi tagokat jelölni. Azt mondta, hogy a modellváltást önök nem támogatják. Elhiszem, hogy nem támogatják, de ezzel egyúttal azt sem támogatják, hogy akkor a nemzetközi rangsorokban hogy és mint tudnak szerepelni a magyar egyetemek. Visszatérés a középszerhez, előre engedni a versenytársakat: én azt gondolom, ez egy meghunyászkodó magatartás, ezzel nem tudunk azonosulni. Brenner Koloman úr azt mondja, hogy a szakmai közösségek a karokhoz kötődnek. Én csak felhívnám arra a figyelmét - maradjunk a saját legszűkebb tudományterületünknél, a humántudományoknál -, hogy az ELTE-n van külön pedagógiai kar, van bölcsészkar, van társadalomtudományi kar, más egyetemeken pedig általában ezek a diszciplínák egy bölcsészettudományi kar égisze alatt futnak. Akkor most hogy és mint kell ezeket nézni? Hová soroljuk az élelmiszertudományt: orvosi vagy agrárterület? Hová soroljuk a biokémiát, a biofizikát? És lehetne szépen sorolni. Tehát nem olyan egyértelmű ez, hogy mi, hogy, merre, meddig. A nemzetközi vérkeringésből kiesnek-e a magyar kutatók vagy sem: én csak felhívnám arra a figyelmet, amit egyébként a miniszter úr is említett, hogy hányan folytatják Magyarországon a kutatásukat, többek között a Nobel-díjas Krausz professzor is. A finanszírozáson múlik-e a minőség: én azt gondolom, hogy alapvetően a teljesítményelv érvényesítésén múlik a minőség, amihez persze kell finanszírozás, én nem mondom, hogy ez nem igaz - de, szükségeltetik. És ha megnézzük, hogy hogyan alakult csak az elmúlt néhány esztendőben akár a szabadalmaknak is a száma, amelyek egyetemről kerülnek ki, örvendetes elmozdulást láthatunk. Én Debrecenből is tudok olyat mondani, hogy most három szabadalmat adtak be olyan kutatók, akik korábban tíz meg tizenöt éven keresztül külföldön dolgoztak. Úgyhogy szerintem maradjunk a realitások talaján, és ne rugaszkodjunk el politikai szempontból más irányokba. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)