Ágh Péter

Napirend előtti felszólalások

International AffairsCycle 2022-2026Bill 9999#28source ↗

ÁGH PÉTER építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Először is azt gondolom, hogy mindannyiunk nevében kifejezhetjük a részvétünket mindazoknak, akik elhunytak Szerbiában a tragikus eset kapcsán. Abban bízunk, hogy a szerbiai hatóságok tisztáznak minden részletet. Az ön felszólalását érintően, amely a közlekedéssel foglalkozott, először is hiányoltam annak a felvetését, hogy mi van az óbudai lecsukott polgármesternek a költségtérítésével, hiszen meglepődve olvastunk arról a hírekben, hogy bár rács mögött van, de mégis az útiköltségét felveszi. (Gréczy Zsolt: Van már ítélet?) No, neki biztosan nincs szüksége sem HÉV-járatra, sem semmilyen más közlekedési formára (Gréczy Zsolt: Te már tudsz ítéletről?), a budapestieknek és a magyarországiaknak azonban van. Az elmúlt hetekben itt, a parlament ülésén is már beszélhettünk arról, hogy mi az, amit ezért a kormány tesz, és mi az, amit az ellenzék tett. Ne felejtsük el, tisztelt képviselő úr, hogy önnek van egy pártelnöke, aki bár mostanában regényírásra adta a fejét, de azért időnként közéleti állításokat is megfogalmaz. Ilyen volt például, amikor hosszasan arról értekezett, hogy őnekik a legfontosabb feladatuk, hogy az Európai Parlamentben a képviselőik által megakadályozzák a Magyarországnak jogosan járó, a magyar embereknek és a budapestieknek jogosan járó forrásoknak (Arató Gergely: Épp az, hogy megakadályozzuk, hogy ellopjátok a forrásokat! - Az elnök csenget.), a hazánkra jutó forrásoknak a csoportosítását. Tisztelt Képviselő Úr! Ez az önök politikai krédója, az önök politikai teljesítménye. Azért harcoltak, hogy a magyar emberek ne kapják meg ezeket a pénzeket. Mit lehetett volna ezekből a pénzekből csinálni? Például az RRF-forrásokon keresztül HÉV-et lehetett volna fejleszteni, tisztelt képviselő úr, de önök ezt megakadályozták. (Arató Gergely: Lehetne most is! Fogadjátok el a törvényjavaslatot!) Ezért nyilvánvalóan a magyar kormányra hárul az a feladat, hogy akár a vasutat érintően, akár a Volánt érintően, akár a HÉV-et érintően megtegye azokat a szükséges lépéseket, amelyek előrébb tudják vinni a közlekedésnek a fejlesztését. Ha a számokra tekintünk, tisztelt képviselő úr, akkor hadd idézzem az ön figyelmébe azt, hogy az elmúlt időszakban egy nagyon komoly tarifarendszer került bevezetésre, amely nagyon sok mindenkinek kedvező előrelépést jelenthetett. Ilyen például, hogy 700 ezer olyan gyermek van Magyarországon, aki 6 évnél idősebb és 14 évnél fiatalabb, ők díjmentesen közlekednek a helyközi közlekedésben. Egymillió olyan fiatal van, diák és nem diák, aki 14 és 25 év közötti, akik féláron közlekedhetnek. Előnyös volt az új tarifarendszer a 300 ezer nyugdíjasnak, aki 65 év alatti, ingyenesen utazik, ugyanúgy, mint a 65 év felettiek. Egymillió olyan közalkalmazottunk van, aki 50 százalékos kedvezménnyel utazhat korlátlanul. Kétszázezer olyan nagycsaládos van, aki, ha a családjával együtt utazik, akkor ezt térítésmentesen teheti meg. Ezt adta meg az új tarifarendszer, amely előnyös, azt gondolom, minden magyar választópolgárnak, így természetesen a budapestieknek is. Mi a következő feladat a tarifarendszer elfogadását követően? Az, hogy lépésről lépésre a közlekedés feltételeit javítani tudjuk. Ezért is fogadta el az építési és közlekedési miniszter javaslatára azt az ötpontos javaslatcsomagot a kormány, amely révén akár a vasút területén, akár más területen is számos előrelépést tudunk megtenni részben EIB-hitelből, részben magyar költségvetési forrásból. A HÉV tekintetében is az a kormány elkötelezett szándéka, hogy előrébb tudjunk haladni. Abban kérem a tisztelt képviselő úr támogatását, hogy végre ne a magyar emberek ellen politizáljanak, végre ne a budapestiek ellen politizáljanak, és végre ne a budapesti agglomerációban élők ellen politizáljanak azért sem, hogy Magyarország megkaphassa a jogosan járó uniós költségvetési forrásokat, hogy ne csak a magyar költségvetés viselje ezt a terhet, hanem az Unió is kivegye ebből a részét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241104_00028