Kara Ákos

Napirend utáni felszólalások

Public LandsCycle 2022-2026Bill 9999#269source ↗

KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban, szeptemberben a Dunán, a Lajtán és a Mosoni-Dunán levonuló árvízzel szemben sikerrel védekezett Magyarország. Az érintett térségben élők összefogása és a védekezés kormányzati irányítása eredményes volt. Hálás köszönet mindenkinek, aki részt vett az árvízvédelmi munkákban. Tény, hogy a korábbi évek kormányzati döntései sokat segítettek a mostani árvízi védekezésben. A korábbi árvizek, így a korábbi győri és szigetközi árvizek tapasztalatai alapján az elmúlt időszakban fontos kormányzati döntések születtek. Többek között megerősítették, magasították az árvízvédelmi töltéseket, fejlesztették a vízügyi szervezet informatikai rendszerét. Mindezeknek nagy jelentősége van, volt abban, hogy a legfontosabb információk azonnal rendelkezésre álltak a vízügyi szervezet számára. A Duna-projekt keretében korábban a kormány a vízügyi szakemberek javaslatai alapján fejlesztette a Duna menti árvízvédelmi vonalakat, így a Mosoni-Dunát érintően is jelentős árvízvédelmi fejlesztéseket valósított meg a kormány. Mit jelent ez? A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy sok-sok kilométer hosszban töltéserősítés, illetve töltéskorona-stabilizáció valósult meg. Új fővédvonal-építés történt a legkritikusabb szakaszokon, és sok zsilip átépítése is megvalósult, így például a zámolyi zsilip, a dunaszegi zsilip átépítése, valamint Dunaszentpálon új árvízvédelmi zsilip valósult meg, és Győrben az Ipar-csatorna torkolatában új árvízkapu létesült. Mindemellett megépült a Mosoni-Duna torkolati létesítménye, melynek legfontosabb szerepe éppen az árvízi védekezések esetén van. Rövid történeti visszatekintés, de fontos beszélni arról, hogy a rekord 2013-as dunai árvíz a szervezés és szervezettség tekintetében jól vizsgázott; az akkori összefogás nagyon jelentős volt, gyors kormányzati döntések születtek, és éppen ennek a 2013-as nagy árvíznek a tapasztalatai alapján épülhetett meg ez a torkolati létesítmény a Mosoni-Duna torkolatában. Ez egy nagy kihívás volt, egy összetett kihívás, mind kormányzati, mind mérnöki döntések tekintetében. A mostani őszi árvíz során Győr és az alsó-szigetközi települések számára nagyon nagy segítséget jelentett a kormány döntése után megépített Mosoni-Duna torkolati műtárgy létesítménye. Ennek a létesítménynek a legfontosabb szerepe éppen az árvizek esetén van, de nem csak az árvizek esetében. A történelmi rekordok közelébe kerülő vízállások esetén óriási jelentősége van, óriási jelentősége lesz annak, hogy egy méterrel több vagy kevesebb tetőzéskor egy folyó vízállása. Most ősszel Győrnél a szakemberek szerint a vízállás, a vízszint közel egy méterrel magasabb lett volna, ha nem épült volna meg ez az árvízi létesítmény. Tehát a jó kormányzati döntésekkel, a vízügyi szervezet felkészültségével, a rengeteg önkéntes, tűzoltók, polgárőrök, katasztrófavédelmi szakemberek, katonák munkájával és helytállásával, valamint az önkormányzatok felkészültségével jól kezeltük a mostani árvízi helyzetet is. Ebben a nehéz időszakban Magyarország tehát összefogott és sikeresen megvédte a Duna mentén élő embereket és az értékeiket. Mindeközben, tisztelt képviselőtársaim, Közép-Európa több országa jelentősen megszenvedte a néhány héttel ezelőtti árvizeket. Emlékezhetünk rá, drámai események zajlottak, drámai képeket láttunk sajnos több országból, egyes érintett országokban sokáig zajlanak még a szeptemberi árvizek utáni helyreállítási és újjáépítési munkák. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos az elmúlt napokban is tragikus események zajlottak: Spanyolországban, Valencia környékén olyan pusztító árvíz volt az elmúlt napokban, hogy a híradásokat nézve a döbbenettől még szólni sem bírt az ember. Részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki az ott élő embereknek és családoknak. Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen összefüggésben is kifejezetten felértékelődnek azok a vízügyi beruházások, amelyek 2010 óta valósultak meg Magyarországon. Az a torkolati létesítmény, az a műtárgy, amely tehát megépült a Mosoni-Duna torkolatában, a gyakorlati oldalról nézve, hogy egész plasztikusan tudjuk kifejezni, tehát a mostani őszi árvíz során egy méterrel alacsonyabb vízállást hozott a Győr és a Győr környéki szakaszon az árvíz tekintetében. Azt gondolom tehát, hogy jó kormányzati döntések, a magyar emberek és a magyar települések összefogása a jövőben is a legnehezebb pillanatokban segíteni fogja az árvizek elleni eredményes védekezést. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241104_00269