Tóth Endre
Napirend előtti felszólalások
TÓTH ENDRE (Momentum): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szexchat diáklányokkal, combsimogatás tanórán, mellek közé fotózás és egyértelmű szexuális ajánlatok. Ilyen és ennél is durvább történeteket mesélnek egy komáromi szakképzőiskola tizenéves diáklányai a korábbi igazgatójukról. Évek óta molesztálta tanárként a rábízott diákokat, de ahelyett, hogy kirúgták volna, kinevezték igazgatónak. Ez az egészen elképesztő történet nemrég bukkant a felszínre, amikor a lebukástól rettegve a volt igazgató botrányos körülmények között hallgatta ki az iskola diákjait, és próbálta meg félelemkeltéssel elhallgattatni a szexuális visszaélésről szóló történeteket. De még ezt is megúszta volna, ha a szakképzési centrum vezetőin múlik, hiszen ahelyett, hogy azonnali hatállyal felmondtak volna neki, megpróbálták eltussolni az ügyet. Pletykának minősítették a beszámolókat, és a diákok jogait sértő kihallgatást bevédték a szülők előtt. Kizárólag az ügy nyilvánosságra bukkanása miatt történhetett változás. Bátor diákok a közösségi média felületein leplezték le az igazgató üzelmeit, és az értük kiálló néhány tanár segítségével tudták csak elérni, hogy a rendőrség végre nyomozást indítson a szövevényes ügyben. Az igazgató elmozdítása azonban még ebben a pontban sem valósult meg, csak azután következhetett be, miután nyilvános nyomás alá helyeztük a fenntartót. Utána lett megszüntetve ez a szerződés, akkor is hivatalos információk szerint a volt igazgató kérésére. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés: miért nincs évekig következménye annak, ha egy szakképzőintézményben 15-16 éves diáklányokat zaklat egy tanáruk? Miért nincs következménye annak, ha a szülők egy csoportja írásban kéri a korábbi igazgatót, hogy a diákokat zaklató tanár változtasson a viselkedésén? Hogyan nevezhetnek ki igazgatónak egy olyan tanárt, aki ellen ilyen jellegű panaszok voltak korábban? Hogyan hallgathat ki kiskorú diákokat a szüleik értesítése és jelenléte nélkül egy igazgató az ellene felmerült bűncselekmény tárgyában? Lesz-e következménye az évekig tartó molesztálás eltussolásának és a diákok félelemkeltő kihallgatásának az intézmény korábbi és jelenlegi vezetőire, illetve a szakképzési centrum vezetőire nézve? Illetve taníthat-e tovább egy olyan pedagógus a szakképzésben, aki veréssel fenyegeti meg a molesztálási ügyben a rendőrséggel együttműködő kollégáit, és vállalhatatlan, trágár szitkokat szór a diákjaira? Önök szakképzési nagyhatalomként beszélnek hazánkról, és minden erővel azon vannak, hogy gimnázium helyett a szakképzésbe tereljék a diákokat. De mit üzennek ezzel az üggyel is nekik? Miért menjen egy diák szakképzésbe, ha önök nem képesek, vagy nem akarják őket megvédeni? Nem tanultak semmit a februári pedofilbotrányból? Hiszen a komáromi iskola esetében is felrémlenek a bicskei ügy rettenetes emlékei. Hosszú évek óta elhúzódó szexuális visszaélés, és hiába érkeznek a panaszok, azok mindig süket fülekre találnak. Az áldozatokat nem védi meg senki, az elkövetőt pedig nem kirúgják, hanem kitüntetik vagy éppen előléptetik. Hát hogy van ez? Önök kinek az oldalán állnak? A szörnyek köztünk járnak, és önök még mindig nem védik meg tőlük a gyermekeinket, sőt, gyakorlatilag védetté nyilvánították a szörnyeket, kegyelmet adnak nekik, előléptetik, és megpróbálják eltussolni a visszaéléseiket. Elég ebből a beteges, fordított világból, ideje az eltussolás gyakorlata helyett egy következményekkel teli világot teremteni. (9.50) S ha önök nem állnak most sem az áldozatok mellé Bicske után Komáromban sem, ha a bűnöknek nem lesznek valódi következményei, akkor ne merjék magukat többé családbarát kormánynak nevezni! Köszönöm. (Dr. Mellár Tamás és Vajda Zoltán tapsol.)