Tordai Bence

Általános vita lefolytatása T/9720 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról

EnergyCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_01#138source ↗

TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Engedjék meg, hogy ebből a salátatörvényből egyetlen részletre fókuszáljak, és örülök, hogy Vitályos Eszter is itt van a teremben, hátha nem megy ki pont éppen, amikor Csobánkáról, az ő választókerületéről van szó. (Zsigó Róbert: Ő is örül.) Hiszen a bányatörvény módosításával kapcsolatban szeretném jelezni, hogy hogyan működik egyrészt a magyar kormány, és az általa benyújtott előterjesztések milyen szellemiséget képviselnek; másrészt ez a konkrét módosítás mit jelent a botrányos, tervezett csobánkai bánya nyitására, újranyitására nézvést. És amíg várom, hogy a képviselő asszony, a körzet országgyűlési képviselője visszajöjjön a terembe, addig elmondom, hogy nemcsak általában aggódó honpolgárként, hanem Buda zöld független országgyűlési képviselőjeként beszélek (Nacsa Lőrinc felmutat a kijelzőre: Párbeszéd!), amely körzet szomszédos az érintett pilisi körzettel. Tudom, hogy a Pilis elsősorban az ott élőknek és másodsorban minden magyarnak kedves, de másfeledik sorban nekünk, budaiaknak különösen, hiszen oda járunk kirándulni, ez Budapest zöld tüdeje, gyakorlatilag összeköttetésben az északnyugati régióval, és össze vagyunk kötve a vízbázisokon keresztül is, az egész budai karsztvízrendszeren keresztül. Hogy ennek miért van jelentősége, arra mindjárt kitérek. A mostani módosításban önök arra készülnek, hogy a bányatörvényben lazítsák a szankcionálási rendszert. Korábban a bányászati jog megvonása nem volt túlságosan szigorúan szabályozva, de most még ennél is lazábbra veszik a kritériumokat, hiszen az úgynevezett kisebb jogsértések nyomán már akkor sem lehet megvonni egy bányavállalkozótól a bányászati jogot, ha két éven belül négyszer követ el ilyen jogsértést. Nézzük a konkrét csobánkai eset példáján keresztül! Talán most már sokak számára ismeretes a történet, de nagyon röviden összefoglalom. Csobánka mellett egy olyan dolomitbányát készülnek vagy szeretnének újranyitni a tulajdonosai, arra adtak be most éppen környezetvédelmi engedélyezési kérelmet, amellyel kapcsolatban már rengeteg jogsértés, rengeteg szankció volt az elmúlt másfél évtizedben. Kétszer adott be maga a bányatulajdonos már bezárási műszaki üzemi tervet, 2015 végével és 2023 végével is már be kellett volna a saját beadványai szerint zárnia a bányát. Ez egyik alkalommal sem történt meg. A bányakapitányság már több alkalommal eltiltotta a jogsértéstől, illetve volt már olyan határozata is, amely a bezárásra kötelezte. Ehhez képest a bánya most éppen megint azon dolgozik, vagy a bányavállalkozó, hogy újranyissa, a maradék ásványvagyont, kitermelje, majd - és ami igazán kockázatos jelen esetben a történetben -, hogy a rekultiváció keretében inert hulladékkal, magyarul: leginkább sittel, építési-bontási törmelékkel feltöltse a bányatelket; azt a tájsebet, ami egy olyan területen fekszik, amely erre a legkevésbé sem alkalmas, hiszen egy karsztos vidéken minden szennyezés pillanatok alatt a talajvízbe kerül. És nemcsak ennél a csobánkai dolomitbányánál követett el már nagyon sok szabálysértést ez a bányavállalkozó, de a tulajdonosi kör más cégeivel, a Dunakanyarban voltak olyan szintén bányatelek-feltöltési megoldásaik - hogy finoman fogalmazzak -, amikor jól dokumentáltan veszélyes hulladékkal töltötték fel, a szintén inert hulladék lerakására alkalmasnak mondott, bár szintén nagyon kockázatos homokbánya üregeit, ezzel nyilvánvalóan jelentős környezeti kockázatot, az ott élőknek potenciálisan egészségkárosodást, egészségügyi kockázatot okozva. Tegyük hozzá, hogy ez a bányavállalkozó ott nem lett ezért megbüntetve, hiába volt dokumentálva ez a jogsértés, az a környezetkárosítás, a Fidesz államrendőrsége úgy érezte, hogy nem kell nyomozást indítania, megtagadta a nyomozást. Úgyhogy innentől kezdve fogalmazhatunk úgy is, hogy ez minden bizonnyal egy fideszes hátszéllel működő bányavállalkozó. És akkor nem véletlen, hogy egyáltalán még ez a nonszensz kérdés felmerülhet itt 2024-ben, hogy újranyithatja-e a csobánkai dolomitbányáját. Általában, csak hogy egy kicsit a jogszabályi környezet történeti változásaira is kitekintsünk, azt látjuk, hogy miután felszámolták az önálló környezetvédelmi hatóságokat, miután a bányafelügyeletet is bedarálták, és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságán keresztül végső soron Rogán Antal minisztériuma alá rendelték, magát a törvényi jogszabályi környezetet is a bányavállalkozók kénye-kedve szerint alakították. Egyre megengedőbb szabályokat hoztak, elsősorban a kőbányászattal kapcsolatban az elmúlt években, különös tekintettel az ilyen bányák feltöltésére, hulladék elhelyezésére ezeken a területeken, ami talán még a bányászatnál magánál is nagyobb biznisz. És nem tudunk nem arra gondolni, hogy ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy a miniszterelnök édesapja, Orbán Győző éppen kőbányákban érdekelt, éppen abból szerzett bizonyos években akár 40-50 százalékos profitot, az iparági profitok sokszorosát, nyilvánvalóan a közbeszerzéseken, az állami építkezésekre túlárazott módon szállított köveken keresztül. Tehát egészen világos, hogy Orbán Viktor családjának sokmilliárdos gazdagodása nagyon szoros összefüggésben van azzal, hogy a jogszabályi környezetet az ilyen típusú kőbányák kibányászására és hulladékkal való feltöltésére optimalizálták. Na, most ez történik tulajdonképpen, vagy ezt tervezik végső soron Csobánkán is. Ez az, aminek ellen kell tartanunk, hiszen itt nemcsak a helyben élők tiltakoznak, nemcsak egy tájsebet durvítanak még tovább, és nemcsak arról van szó, hogy védett fajok élőhelyét teszik tönkre, nemcsak a Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával mennek szembe, amely a bányaművelés felhagyását és a spontán rekultivációt, tehát azt javasolja, hogy a természetnek hagyjuk, hogy visszafoglalja magának ezt a területet, hanem arról is szó van - és itt jön be a mi érintettségünk, budaiaké -, hogy az egész budai karsztvízrendszert elszennyezheti egy ott elhelyezett - természetesen jogszerűtlenül, de az eddigiek alapján meglehetősen sanszosan elhelyezett - veszélyes hulladék. Ha Csobánkán bemossa az esővíz a talajba a potenciálisan oda lerakott szennyező anyagokat, az Csillaghegyen fog megjelenni néhány évvel később, az ottani ivóvízkutakat, az ottani forrásvizet, az ottani fürdőt ellátó kutakat fogja elszennyezni, és ez is az a sok szempont egyikeként, ami miatt nem hagyhatjuk, hogy ezt a bányát megnyissák, újranyissák és hulladékkal feltöltsék. Továbbra is sajnálom, hogy Vitályos Eszter képviselő asszony, a körzet egyéni országgyűlési képviselője még mindig nem ért vissza a terembe, mert ő tett egy nagyon erős ígéretet a csobánkai fórumon az ott élőknek. Azt mondta, hogy ő lesz az első, aki keresztbe fekszik a kamionok előtt, ha elkezdik odaszállítani a sittet, vagy elkezdik ott újra a dolomit kitermelését. Érezhetjük talán azt, hogy ellentétben van a vállalkozó eddig bizonyítottnak látott fideszes hátszele, másrészt pedig a fideszes országgyűlési képviselőnek a tiltakozása ebben az ügyben, és valóban, Nacsa képviselő úrnak igaza van, hiszen nincs ellentétben. Önöknek egészen addig első a biznisz, amíg a hatalmuk veszélybe nem kerül. Márpedig a pilisieket, a csobánkaiakat és az összes környéken élőt, beleértve minket, budaiakat is felháborította, pártállástól függetlenül, hogy mire készülnek, mit terveznek ennek a fideszes bányavállalkozónak az extraprofitja érdekében. (18.40) Innentől kezdve a képviselői székért aggódó fideszes képviselő asszonynak érthető a frissen kialakult ügybuzgalma, hiszen őt nem fogják megválasztani 2026-ban, hogyha most legalábbis nem nyilatkozik ilyen erőseket. De nincs szükség arra, hogy keresztbe feküdjön az úton a képviselő asszony a jól szabott kiskosztümjében, azt hagyja meg nekünk, valódi aktivistáknak. Neki arra van lehetősége, hogy maga mögé állítsa a kormánytöbbséget, és ebben számítok államtitkár úrra, számítok Nacsa képviselő úrra és mindannyiukra, hogy ne lazítsunk ezen a bányászati törvénnyel kapcsolatos szabályozáson, hanem szigorítsunk. Ne négy, két éven belül elkövetett súlyos jogsértés után vonják meg a bányászati jogot, hanem akár már a második ilyen esetnél. Nem kell ezt két évbe belesűríteni, lehet ez akár öt vagy több év is, vagy támogassák azt az ettől függetlenül éppen készülő módosítónkat, amely a bányászati tevékenységtől való tényleges eltiltásnak a szabályait konstruálja újra annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő az, ami Csobánkán is történt/történik, hogy hiába követ el a bányavállalkozó gyakorlatilag folyamatos jogsértéseket, nagyon súlyos, a bányászati törvénnyel szembemenő, tudatos jogsértéseket 2010 óta, még mindig tárgyalható az, hogy hogyan folytassa a tevékenységét, és hogyan helyezzen el 360 ezer köbméter inert hulladékot vagy bármi mást, amit ő annak mond, ezen a területen. Tehát azt kérném, hogy fontolják meg, hogy kivételesen - és most nem az Orbán család a közvetlenül érintett talán, hanem csak egy kis hal -, tehát ne a bányavállalkozó profitja legyen az elsődleges, hanem a környezet védelme, az emberek egészségének védelme, a vízbázisainknak a védelme, az ott élőknek az érdekeit képviseljék, és ne velük szemben politizáljanak. Úgyhogy én a magam részéről benyújtom az ezzel kapcsolatos módosító indítványt, és elvárom, hogy a képviselő asszony a jogalkotási keresztbefekvés aktusát gyakorolja, sokkal inkább, mint a tényleges, úton való keresztbefekvés aktusát, és támogassa ezt a módosítást, vagy akár nyújtsunk be együtt egy módosító indítványt. Hogyha valóban komolyan gondolta a csobánkaiaknak tett ígéretét, akkor ez alól semmilyen kibúvója nem lehet. Kérem ugyanígy az államtitkár urat, hogy ha reflektál a vitában elhangzottakra, akkor ezzel kapcsolatban is egyértelműen jelezze, legyen szíves, hogy a kormány tudja-e támogatni az inkriminált jogszabályhelynél a lazítás helyett a szigorítást, és azt, hogy elsődleges legyen az emberi egészség és a környezeti értékek védelme, amikor egy ilyen szabályozást alkotunk. Én nagyon kíváncsian várom egyrészt a válaszukat, másrészt a szavakon túl a tetteket, hogy hajlandóak-e megszavazni a szigorítást, hajlandóak-e jogszabályi megoldásokkal elejét venni annak, hogy a csobánkai botrányos bányavállalkozóhoz hasonló notórius szabálysértők és környezeti kockázatot jelentő, az emberi egészséget veszélyeztető vállalkozók újra és újra engedélyt kaphassanak, újra és újra folytathassák a kitermelést, a hulladékelhelyezést ezeken a területeken és végső soron a saját profitjuknak a növelését. Számítok a támogatásukra, és kíváncsian várom a válaszukat. Köszönöm szépen.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241105_00138