Varga-Bajusz Veronika
Általános vita lefolytatása T/9717 Egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA-BAJUSZ VERONIKA kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A fiatalok sikere a nemzet sikere. Éppen ezért is a magyar kormány számára a fiatalok megerősítése, támogatása elsődleges, és éppen ezért a most megtárgyalásra kerülő törvénytervezet számos pontja ezen rendező elv mentén, ezen szempontrendszer alapján javasol módosításokat. Mert mi kell ahhoz, hogy a fiatalok jó helyzetből, széles körű lehetőségekkel induljanak? Kell egy szilárd alapokon álló, a magyar fiatalok érdekében szerveződő és a magyar gazdaságot erősítő, versenyképes szakképzés, felsőoktatás. Az elmúlt évek egyik sikertörténete a szakképzés megújítása. Az elmúlt években a szakképzésünk újrastrukturálásával, újraszervezésével egy gyakorlatközpontú, dinamikus, nívós szakképzési rendszert építettünk ki. Ebben az újraszervezésben széles körű együttműködés valósult meg az ágazat és a munkaerőpiaci szereplők között, amelynek eredményeként olyan duális oktatási rendszer valósult meg, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és ma már a diákok a megszerzett szakmájukkal úgy lépnek ki a munkaerőpiacra, hogy azonnal teljes munkát tudnak végezni vagy saját vállalkozásba tudnak kezdeni. (Dr. Brenner Koloman: Az expozé a törvényről szól, tisztelt államtitkár asszony!) Egy olyan szakképzési rendszert alakítottunk ki, amely gyakorlatközpontú és versenyképes oktatást biztosít motivált és felkészült oktatókkal, akik a szakmai ismeretek megszerzése iránt elkötelezett tanulókkal dolgozhatnak. (Közbeszólások a DK padsoraiban.) Ma már több mint 700 digitális tananyag áll rendelkezésre, és a digitalizáció, amely a mai munkaerőpiaci környezetnek elengedhetetlenül a része, szervesen beépült az oktatásba. (Novák Előd: Miről szól a törvényjavaslat?) A diákok motiváltak, a tanulási környezetük innovatív, és olyan, a tanulmányi eredményeket figyelembe vevő ösztöndíjazási rendszert vezetünk be, amely valós motivációt ad a tanulásra, hiszen 8-59 ezer… (Dr. Brenner Koloman többször közbeszól. - Nacsa Lőrinc, Zsigó Róbert: Pszt! Pszt!) Én is meg fogom önöket hallgatni. Megköszönöm, ha végighallgatnak. Köszönöm. (Dr. Brenner Koloman: Van egy házszabály, amely szerint önnek a törvényről kell beszélnie.) A törvényről beszélek! Igen. (Közbeszólások.) ELNÖK: Képviselőtársaim! Tudom, hogy nagyon izgatott mindenki, mert zajlik az amerikai elnökválasztás, de egy picit mindenki nyugodjon meg! Köszönöm szépen. DR. VARGA-BAJUSZ VERONIKA kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: …amely tehát valós motivációt ad a tanulásra, hiszen 8-59 ezer forint közötti havi ösztöndíjat biztosítunk; emellett a duális képzésben munkabért kapnak, amely akár 168 ezer forint is lehet. Nem véletlen, hogy a szakképzésben a lemorzsolódást az elmúlt két-három évben 20 százalékkal már tudtuk csökkenteni. A sikeres szakmai vizsgához életkezdési juttatást társítunk 150-300 ezer forint értékben, szintén tanulmányi eredmény alapján. Ezt a rendszert egészíti ki az az új munkáshitel-program, amely a 17-25 év közötti fiataloknak szóló négymillió forintos kamatmentes és szabad felhasználású hitel, mely támogatást tud adni a fiatalok életkörülményeitől függően arra, amire a leginkább szükségük van, legyen szó akár karrier, vállalkozás elindításáról, akár lakhatási kérdésekről, akár családalapításról. Szemben a nyugati diktátumokkal, a munka mellett a családokat is erősíti azzal ez a támogatás, hogy egy gyermek esetében két évig szünetel a törlesztés, két gyermek esetében további két évig szünetel, és a hitel fele, három gyermek esetében pedig a teljes hitel elengedésre kerül. Hiszen célunk, hogy a fiatalok életkezdése, munkakezdése, családalapítása anyagi biztonságban tudjon megvalósulni. Ahogy a magyar családpolitikai intézkedések is világszínvonalúak, az elmúlt évek átalakításának köszönhetően Magyarország szakképzési nagyhatalom lett, hiszen idén a szakmák világversenyén aranyérmek és bronzérmek, kiválósági érmek táborában Magyarország a tizedik helyen végzett. Tavaly a gdanski Európa-bajnokságon pedig másodikak lettünk a svájciak után és az osztrákok előtt. Úgy világszínvonalú a magyar szakképzés, hogy egyszerre van az élvonalban az új szakmák esetében, mint informatika, rendszer-üzemeltetés vagy webfejlesztés, de a hagyományos szakmáknál is, mint az asztalos, festő, autószerelő vagy akár ápoló. Tisztelt Országgyűlés! Ami a felsőoktatásunkat illeti, a brüsszeli ellenszél ellenére az elmúlt években versenyképességi fordulatot értünk el ezen a területen is. Ma már a fiatalok olyan egyetemek közül választhatnak, amelyek közül tizenketten vannak a világ legjobb 5 százalékában a rangsorok szerint, sőt, van magyar egyetem a világ egy százalékában, és amelyek az új modellben dinamikusan fejlődnek mind az oktatási körülményeik, mind az oktatás színvonala tekintetében. Hét egyetemünk van a legjobb ezerben. Van olyan képzésünk, ami a világ legjobb 50 képzésében van benne. Mindezek mellett pedig a „Bajnokok hazahívása” program keretében, Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorunk vezetésével a magyar tudomány Aranycsapatát építjük. Az első kutatónk az ELTE Természettudományi Karát erősíti. Az idei évben már a második olyan évünk volt, hogy több mint százezer hallgatót vettünk fel. (19.50) Ráadásul a friss hallgatók közül minden második hallgató a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú képzésen, műszaki, természettudományos, informatikai, agrár-, orvos-, egészségtudományi és pedagógusképzésen kezdte meg tanulmányait. A pedagógusképzésünk ezüstérmes lett az idei évben, közel 15 ezer hallgatót vettünk fel, köszönhetően a történelmi béremelésnek, és emellett a képzés újragondolásának. Itt is jelzem, hogy kétezer tanár a természettudományos képzésekbe kapcsolódik be, s immár második éve a tehetséggondozó tanároknak kiemelt támogatást biztosítunk. Egyetemeink összekapcsolódtak a gazdaság szereplőivel, s ezáltal térségük vagy szakmájuk katalizátorai lettek. Mindennek köszönhető, hogy a diploma ma már biztos elhelyezkedést és átlagosan másfélszeres bérszorzót jelent. Azt sem szabad elfelednünk, hogy ezeket a sikereket az óriási brüsszeli ellenszéllel szemben kellett elérni. Brüsszel ugyanis minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy ezt a fordulatot megakadályozza, visszafogja, és minél jelentéktelenebbnek tüntesse fel. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Mert Brüsszel, mondjuk ki, nem az eredeti uniós szerződéseknek megfelelő nemzeti felsőoktatást akar, hanem eldöntötték felhatalmazás nélkül, hogy a nemzeti identitást, a teremtett világ rendjét felülíró, Brüsszel-központú, brüsszeli testületek által meghatározott képzést adó modellt alakítanak ki. Ezt hívják eufemizmussal európai diplomának. És erről szól az Erasmus-ügy. Erről szól, ami abból is látszik, hogy egy éve nem tesznek mást, mint időt húznak szakmai érvek hiányában. (Barkóczi Balázs közbeszól.) De mi nem vártunk rájuk. A magyar kormány gondoskodott az egyetemeinkről, egyetemistáinkról, akiket pusztán politikai okokból, politikai zsarolásból igazságtalan hátránnyal büntet mind a mai napig. Elindítottuk a Pannónia-programot, amelyben idén ősszel már közel háromezren utazhatnak nemzetközi tapasztalatszerzésre. Elindítottuk a Horizontot, amellyel az egyetemek továbbra is részt vehetnek a nemzetközi kutatási együttműködésekben. A következő lépésünk a kollégiumi helyzet rendezése lesz. Bár Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester programjában szerepelt új kollégium építése és a régiek fejlesztése is, tényszerűen azonban semmi sem valósult meg. Az elmúlt évek során már tettünk előrelépéseket, hiszen közel 10 ezer kollégiumi helyet a kormány visszavásárolt az egyetemeknek, 8 ezer férőhelyet pedig felújítottunk. Ugyanakkor az országos kollégiumi jelentkezési adatokból látjuk, hogy nagyobb fokozatra kell kapcsolnunk, hiszen minimum 12 ezerrel több kollégiumi helyre lenne szükség. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés részére benyújtott törvénytervezet az oktatási rendszerhez kapcsolódóan számos, a működést, a rugalmasságot, az oktatás színvonalát emelő, a digitalizációt segítő és optimalizáló javaslatot tartalmaz. A fiatalok érdekében lehetővé tesszük továbbá, hogy a külföldön tanuló diákok tanulmányaihoz kapcsolódó tartozásait hazatérésük esetén a Diákhitel Központ átvállalja, és a hazai diákhitel rendszerébe illesztve ezen kedvezőbb feltételekkel tudja kiszámítható módon teljesíteni a vállalásait. Ehhez kapcsolódó intézkedés még, hogy a munkáltató a jövőben átvállalhatja a diákhitel törlesztését adómentes juttatásként. Az egyetemi oktatást és a hallgatók körülményeit segítő vagyonjuttatásra kerül sor még a törvénytervezetben, amely azon túl, hogy biztosítja az oktatás megfelelő körülményeit, autonómiaerősítő hatása is van, hiszen a vagyonával szabadon rendelkezhet. Emellett a mintaként használt bajor szabályozás módosulása okán változnak a külföldi egyetemek hazai letelepedésére vonatkozó szabályok. Mert mi, szemben Brüsszellel következetesek vagyunk a jogalkotásban, ha változott, a külföldi egyetemekre, így a CEU-ra is hivatkozó nemzetközi szabályozás, akkor ezt módosítjuk; nem úgy, mint Brüsszel, amely a nemzeti hatáskörben lévő szabályozásokat is felül akarja írni, és ha ehhez nincs jogalapja, akkor büntet, zsarol, fenyeget. De mi a magyar fiatalok, családok érdekét képviseljük itthon és Brüsszelben is, nem pedig a brüsszeli érdeket akarjuk lenyomni mások torkán. Mi kell még a fiatalok lehetőségeinek biztosításához? A fiatalok családalapításának, a fiatal családosok helyzetének javítása. Éppen ezért a benyújtott törvényjavaslat számos ponton segíti a gyermeket vállaló házas felsőoktatási hallgatók tanulását és anyagi biztonságát. A hallgatói lét és a családalapítás számos élethelyzetet szül. Nekünk az a feladatunk, hogy olyan széles lehetőséget biztosítsunk, amelyben mindenki a számára megfelelő módon tudja szervezni a mindennapjait, eldönteni, hogy tanulmányait hogyan tudja összeegyeztetni a gyermekneveléssel. Éppen ezért lehetővé tesszük, hogy a gyermeket vállaló házas hallgatók 30 éves korukig használják ki az állami ösztöndíj előnyeit, nem kell tehát önköltséget fizetniük. Ezzel egyidejűleg a gyermeket vállaló önköltséges hallgatót át kell sorolni állami ösztöndíjas képzésre. Emellett a gyermekes hallgatók számára a tanulmányok és a gyermeknevelés összeegyeztethetősége érdekében egyéni tanulmányi rend kerül biztosításra. A gyermekes doktoranduszok számára a törvénytervezet továbbá azt is lehetővé teszi, hogy a doktori értekezés benyújtásának határidejét meghosszabbíthassák, és szülőként jogosulttá válhatnak a gyermekek otthongondozási díjára is, vagy éppen a gyermekes hallgatók a csecsemőgondozási vagy a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt megkötés nélkül szüneteltethetik hallgatói jogviszonyukat. A törvénymódosítás tehát egy újabb jelentős lépés a családalapítás és a tanulmányok összeegyeztethetősége felé, amelynek lényege, hogy a fiataloknak ne kelljen választaniuk a család és a tanulás, a karrier között, ne hátrányt, hanem előnyt jelentsen számukra a gyermekvállalás, hiszen a gyermeknevelés mellett versenyképes képzésben vesznek részt, versenyképes diplomát szereznek, és kilépve a munkaerőpiacra versenyképes bérrel tudnak munkát vállalni. Tisztelt Országgyűlés! A törvénytervezet ezeken túl a kulturális területen is fontos változásokat tartalmaz. A mozgóképtörvény átfogó módosításával célunk, hogy korszerű, a piac igényeihez jobban igazodó szabályozás jöjjön létre. Ne felejtsük el, London után Magyarország a második számú európai filmgyártó központ. Az elmúlt húsz évben 500-nál több nagy nemzetközi produkció készült Magyarországon. Az, hogy a világ minden tájáról érkeznek stábok Magyarországra filmforgatás céljából, nem csupán az Európában egyébként jórészt egységes adó-visszatérítésnek köszönhető, hanem annak is, hogy Magyarország nagyon biztonságos helyszín, kiváló a stúdióellátottság, hiszen Budapest környékén öt stúdiókomplexum áll a produkciós stábok rendelkezésére. Budapest tehát a kontinentális Európa első számú filmgyártó és tv-produkciós központja, és a Magyarországon dolgozó produkciós stábok tavaly 910 millió dollárt költöttek, négyszer annyit, mint 2018-ban. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvénymódosításban fekvő javaslatok tovább építik sikeres oktatási rendszerünket, erősítik a gazdaságunkat és támogatják a fiatalok családalapítását. Képviseli tehát mindazt az értékrendet, amely a magyar kormány számára elsődleges, és segít elérni, hogy a megváltozott környezetben is megfelelő támogatást nyújtson a magyar fiataloknak, mert a fiatalok sikere a nemzet sikere. Kérem ezért a tisztelt Házat, hogy szavazatukkal támogassák a fiatalok életkezdését jelentősen támogató törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)