Dunai Mónika
Általános vita lefolytatása T/9717 Egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig is így volt, de a mai világban egyre inkább igaz az, hogy kiemelten fontos, hogy a diákok, a majdani felnőttek és munkavállalók versenyképes tudást szerezzenek, versenyképes tudást és versenyképes szakmát szerezzenek életük folyamán. Ha versenyképes tudásuk és versenyképes szakmájuk van, akkor lesz reális esélyük az életük folyamán arra, hogy versenyképes, Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is versenyképes jövedelemre tegyenek majd szert. Minden olyan javaslat, amely ezt a célt szolgálja, és a magyar szakképzési, felsőoktatási és családtámogatási rendszert teszi még jobbá és jobbá hónapról hónapra, évről évre, az támogatandó. (Barkóczi Balázs: Ez nem teszi, az a baj!) Az államtitkár asszony nagyon hosszasan ecsetelte ennek a területnek, ezeknek a területeknek az eredményeit. Én azt gondolom, hogy ezek tények, ezek számok, ezzel nem lehet vitatkozni; illetve lehet, de nincs sok értelme, tisztelt képviselőtársaim. Az eredmények csökkentésekor mindig a számokat és mindig a tényeket kell megvizsgálni, egy vitának kizárólag akkor van értelme. A mai vitában talán valóban kevesebb szó esett a törvénynek arról a részéről, amely a filmtörvényt, a mozgóképtörvényt érinti, illetve a téma a vitában előjött, de nem feltétlenül arról szólt képviselőtársaim hozzászólása, ami a javaslat lényege, hanem inkább politikai jellegű hozzászólások voltak. Ezért azt gondolom, hogy fontos most erről a területről is szót ejteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért van szükség a versenyképes területeknek a segítésére, és ez nemcsak a filmtörvényre és a filmes szakmára igaz, hanem amint mondtam az előzőekben, minden egyes ágazatot, minden egyes területet igyekszünk világviszonylatban is versenyképessé tenni versenyképes tudású fiatalokkal és később felnőttekkel, tehát a mozgóképtörvény módosításának is az a célja, hogy ezen ágazat is világviszonylatban még inkább lépést tudjon tartani, és a magyar szakemberek, nem a politikusok, hanem a magyar szakemberek, filmes szakemberek lépést tudjanak tartani a világ filmiparával. Mi innen is megköszönhetjük mindazokat az alkotásokat, amelyek az elmúlt időszakban kivívták a nemzetközi és a világismertséget és elismerést, hiszen valóban kiemelkedő alkotások születtek, és hogyha körülnézünk, akkor nagyon sok olyan fiatal alkotó van ma Magyarországon, akik, hogyha megkapják a kellő segítséget, azt a keretszabályozást, amelynek ez is egy eleme, a mai törvénymódosítás, akkor ők is eséllyel tudnak az életük és munkájuk során folyamatosan ott lenni a világ élvonalában. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen törvénymódosítás a meglévő mozgóképtörvény alapvető elveit, amelyeket a parlament már korábban elfogadott, nem érinti, nem érinti a jelenlegi törvény alapvető struktúráját, ellenben válasz a szabályozott területnek az elmúlt időszakban történt látványos, dinamikus növekedése által megkívánt igényekre. A jogszabályi háttérnek a változó, fejlődő piaci viszonyokhoz való hozzáigazítása a legfontosabb kulcsa a további fejlődésnek. A módosítás ezért főként kisebb, elsősorban technikai jellegű, a mozgóképszakmai hatóság jogalkalmazási tevékenységéhez kapcsolódó kiegészítéseket, pontosításokat, a gyakorlat által felvetett kérdésekre adott egyértelmű válaszokat tartalmaz. A normaszöveg pontosítása, a részletszabályoknak a szakmai viszonyokhoz való folyamatos és adekvát alakítása egyrészt a komplex hatósági eljárásokat teszi hatékonyabbá, másrészt az ügyfélbarát közigazgatás XXI. századi működésének is az alapja. (21.00) Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen törvény mozgókép- és filmtörvényhez kapcsolódó részei tehát mind-mind a törvény alkalmazása során felvetett hiányosságokat, pontosításokat teszik helyre, és mind-mind a szakma - nem a politika, hanem a szakma - részéről érkezett. A törvénymódosítás főbb tartalmi elemei közé tartozik a nemzetközi koprodukciók támogathatóságának megkönnyítése, a mozgóképszakma képzési hozzájárulás felhasználási lehetőségének a bővítése, és nagyon fontos eleme a korhatár-besorolás szabályainak hatékonyabbá tétele a kiskorúak fokozottabb védelme érdekében, valamint a magyar filmszakmai adókedvezmény-rendszer részletszabályainak a pontosítása. Módosul továbbá a közterületek filmforgatási célú használatának szabályozása, ugyanis ez részben 2019. december vége, 31-e óta változatlan, illetve vannak olyan részei, amelyek még régebb óta, 2016 decembere óta változatlan közterület-használati díjakat tartalmaznak. Az azóta eltelt idő ezt indokolttá teszi. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat a magyar filmipart, a magyar filmkultúrát hivatott szabályozni. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy keretszabályozás. Nekünk, Országgyűlésnek, országgyűlési képviselőknek arra van mandátumunk, hogy a keretszabályokat hozzuk meg, és ha szükséges, akkor ezeket az élethez és a szakma követelményeihez igazítsuk. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem tartalmi előírásokat hozunk meg, ilyet nem is tehetünk, hiszen mindenkinek megvannak azok a prioritásai, hogy milyen filmeket szeretne látni. Természetesen én magam is sokkal jobban szeretem és támogatandónak tartom a magyar történelmet, a magyar kultúrát, a magyar irodalmat, művészetet feldolgozó alkotásokat, de ezt nem mi döntjük el, nem az Országgyűlés szavaz arról, hogy milyen témájú művek kerüljenek a támogatott kategóriába. Ezt szeretném aláhúzni, és szeretném, ha a további vitában ezt is szem előtt tartaná minden képviselőtársam. Mindezekkel együtt az előterjesztést én magam is támogatásra javaslom. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)