Gréczy Zsolt

Általános vita lefolytatása T/9717 Egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról

EducationCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_01#202source ↗

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm szépen. Egy kicsit rímelni fog az, amit mondok, Hiller István szavaira. Ugyanis az egésznek a rákfenéje, amikor nemzetstratégiáról beszélünk, például az, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz meg a KDNP úgy van szocializálva, hogy még véletlenül se ismerjen el semmit, amit az előző kormányok létrehoztak. Pósán úr joggal büszke a Debreceni Egyetemre, én pedig joggal vagyok büszke arra, hogy 2008-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István és Bajnai Gordon miniszter urak közösen jelentették be, hogy 26 milliárd forintos egyetemfejlesztési program indul. Ebből 4,5 milliárdot a Debreceni Egyetem kapott. Nyilván nem utasította vissza a Kósa Lajos által vezetett város ezt a lehetőséget, hogy a Gyurcsány-kormány ad 4,5 milliárd forintot az egyetem fejlesztésére. Egyébként ott a Richternek is elindult egy beruházása, amelyre egyébként pluszpénzt adott még a Gyurcsány-kormány. Tehát azt gondolom, hogy ezeket érdemes lenne egy kicsit méltányosabban megközelíteni. Nagyon nem örülök annak, de amikor előkerül ez az Apró-villa… Kövér László Pápán egy zsidóktól zabrált házban nőtt fel. Ez a történelmi tény. Ne tessék már Apró-villázni! Annak, hogy valaki gyerekként beszületik egy házba, mi köze van ahhoz, hogy mit gondol a világról? (Nacsa Lőrinc felé:) Ne mutogasson, Nacsa úr! Ne mutogasson, mert akkor elkezdem sorolni az összes nyilas felmenőjüket, meg kommunista ügynök felmenőiket. (Nacsa Lőrinc: Nekem? Neked!) Az ön pártjának egy frakciójának; nekem biztosan nem. Az én ’56-os hős apámat meg ne vegye a szájára, jó? Akit Antall József és Göncz Árpád közösen tüntetett ki. Úgyhogy csak óvatosan, Nacsa képviselő úr! Tehát legyen büszke ön is arra, amit Barkóczi Balázs képviselőtársam mondott: a Gyurcsány-kormány idején jobb volt. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241105_00202