Illés Boglárka

Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása K/10302 Számíthatunk-e rá, hogy a magyar kormány is határozottan fellép az EU-Mercosur egyezmény ellen?

International AffairsCycle 2022-2026Bill 9999#218source ↗

ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdeném, amiben, bízom benne, hogy egyetértünk. Az Európai Unió és hazánk versenyképessége, úgy gondoljuk, hogy nemcsak közösségünk, az Európai Közösség számára kulcsfontosságú, de ez egyértelműen nemzeti érdekünk is. Itt ki szeretném emelni a budapesti nyilatkozatot, amelyet az európai uniós elnökségünk alatt sikerült elfogadni, és köszönetet is szeretnék mondani minden olyan kollégának, akinek a munkája ehhez hozzájárult. Ha hazánkra nézünk, akkor látjuk, hogy lakosságszám alapján a világranglista 95. helyén állunk, azonban az exportteljesítményünket figyelembe véve a 34. helyen vagyunk. Ez több dolgot is bizonyít. Az egyik az, hogy közepes méretű országként nekünk szükségünk van az exportra, ha a GDP tekintetében nem a 95. helyen szeretnénk lenni, hanem az 56. vagy 57. helyen, vagy adott esetben még előkelőbb helyen. Azt is bizonyítja, hogy a magyar vállalatok képesek arra, hogy exportteljesítményt felmutatva növelni tudják a nyereségüket és az eredményességüket. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy erről a megállapodásról, amelyről szó volt, 2024. december 5-én, 6-án egy montevideói csúcstalálkozón jutottak egyezségre vagy fogalmazták meg a végleges szöveget. Ez egy 25 éves tárgyalás után történt meg, 25 év tárgyalás után zárták le, és azt látjuk, hogy ez a végleges szöveg nagyon-nagyon sokban különbözik attól a szövegtervtől, amit korábban ismertünk, és ami az elmúlt 25 éves tárgyalás során kialakult. Úgyhogy én arról szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy most, jelenleg a kollégák vizsgálják ezt a véglegesnek tűnő szöveget, hiszen fontos kialakítanunk mind az offenzív és a defenzív érdekek szempontjából Magyarország és a magyar kormány álláspontját. Fontos látnunk, hogy az egyezményben mik azok, amelyek Magyarország érdekét jelentik, és mik azok, amelyek egyértelműen szembemennek a nemzeti érdekkel. Úgyhogy én egy kis türelmet szeretnék kérni, hiszen pár nappal ezelőtt került sor ennek a szövegnek a véglegesítésére, hogy a kollégák ezt meg tudják vizsgálni, és azt követően fogjuk tudni kialakítani a végleges álláspontunkat. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241216_00218