Ágh Péter
Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása K/9853 Unokáink sem fogják látni?
ÁGH PÉTER építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném elmondani azt, hogy a kérdése az unokáinkra vonatkozott. Az ellen, hogy az unokáink láthassák ezeket az épületeket, nagyon sokat tettek az önök elődei, illetve az önök társai, hiszen folyamatosan azon voltak, hogy ezeknek az épületeknek az állagát lerontsák, tulajdonképpen a második világháborútól kezdve. (Közbeszólások a DK padsoraiban. - Kálmán Olga: Mi van?!) Ezért a nemzeti kormánynak kiemelt feladata van abban, hogy az épületeket nemzeti örökségként tovább tudjuk adni. Három lehetőség van, tisztelt képviselő úr, erre a feladatra. Egyrészt elveszünk máshonnan, és azokat a forrásokat, amelyek szükségesek, más területtől vesszük el; én ezt nem javasolnám. A második lehetőség az, hogy azt tesszük, amit önök tettek Kun Bélától Gyurcsány Ferencig, hogy hagyjuk lerohadni ezeket az épületeket. (Felzúdulás a DK padsoraiban. - Kálmán Olga: Kun Bélától? - Hidvéghi Balázs: Igen! Szép volt!) Ezt sem javaslom, tisztelt képviselő úr. A harmadik lehetőség pedig az, hogy teljes állami kontrollt és törvényi garanciákat adunk arra, hogy a nemzeti örökség egyetlen darabja se vesszen el. Erről szól az a törvény, amit tisztelt képviselő úr és Kálmán Olga, tisztelt képviselő asszony is tárgyalhatott volna a parlamentben, ha akkor itt lett volna (Kálmán Olga: Mikor?), és ennek keretében elfogadtuk a kereteket. Mik ezek a keretek? Nézzük a tényeket! (Kálmán Olga közbeszól.) A magyar kormány egyetlenegy kastélyt sem ad el, örökbe adja ezeket. Aki vállalja az örökbefogadást, az jelentős terhet és költséget vesz a nyakába, tisztelt képviselőtársaim. Nem rendelkezik a kastély felett teljeskörűen, az továbbra is látogatható lesz. Ugyanakkor gondoskodni kell a létesítmény folyamatos üzemeltetéséről, felújításáról, megóvásáról, ezzel is tehermentesítve a költségvetést. (Zaj, közbeszólások a DK padsoraiban.) Ami a pályázatokat illeti: ahogy ön is elmondta, nyolc épület került kiírásra. A kormány első körben azt tudja mondani, hogy sikeres ez a kiírás, hiszen mindegyikre érkezett érdeklődő, így azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban meg is fognak születni azok a döntések, amelyek szakmai alapon a kastélyok jövőjét meg fogják tudni határozni. (Folyamatos közbeszólások a DK padsoraiban. - Arató Gergely: Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) El tudom mondani azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy a magánvagyon a köz céljára fog hasznosulni. Mindaz, ami történik az épületek érdekében, ezt a célt szolgálja. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket! (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbekiáltások a DK padsoraiból. - Gy. Németh Erzsébet: Közvagyonból lesz magánvagyon!)