Latorcai Csaba
Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása K/9855 Földbe temetkezés esetén legyen ingyenes a sírhely!
DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! A temetkezési hely biztosításával kapcsolatban elsősorban azt szeretném leszögezni, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény értelmében a temetők fenntartásáról és bővítéséről az önkormányzatok mellett az egyházak gondoskodnak főszabály szerint. A temetők fenntartása bizony költségekkel jár, amelynek emberemlékezet óta az egyik forrása a hozzátartozók által befizetett temetkezési szolgáltatási díjak, köztük a sírhely megváltásának a díja. Ettől függetlenül azok a hozzátartozók, akik anyagi helyzetük miatt kellő módon nem tudnak gondoskodni az eltemettetésről, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezései szerint kérhetik az önkormányzattól, hogy az önkormányzat gondoskodjon az eltemettetésről. Ebben az esetben a temetés költségeit az önkormányzat fizeti. Emellett kérhető úgynevezett települési támogatás is, amely bármely időszakosan szociálisan nehéz helyzetbe kerülő személyt megillet, az önkormányzati rendeletben foglaltak alapján. Ezek a támogatások teljes egészében vagy részlegesen enyhíthetik a hozzátartozó temetéssel kapcsolatos költségeit. Tisztelt Képviselő Úr! Azért érdemes lenne átgondolni azt is, hogy kiket érintenek az önök javaslatai, hiszen jelen esetben gyászoló emberekről van szó. Kérném nagy tisztelettel, vegyék figyelembe, hogy milyen érzéseket válthatnak ki az emberekből az ilyen tragikus helyzetekkel való kampányolással. Biztos, hogy a gyász fájdalmára apellálva akarnak kampányolni? Tisztelt Országgyűlés! A kormány minden lehetséges módon azon dolgozik, hogy a magyar emberek jövőjéről gondoskodjon, és minden elhunyt személynek biztosítsa a megfelelő tiszteletet és kegyeletet. Kérem tisztelettel önöket, hogy ezt a témát a szükséges méltósággal és átgondoltsággal kezeljék (Dr. Lukács László György: Úgy tesszük!), és tartsák tiszteletben az elhunyt emberek családjának mély fájdalmát. Ne a gyászolók veszteségére akarják építeni a Jobbik politikáját, mert annál gusztustalanabb nincs. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Lukács László György: Viszont kellene kormányzati felelősség és tenni akarás ebben az ügyben!)