Kara Ákos
Napirend utáni felszólalások
KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Választókerületemben ebben az esztendőben is számos fejlesztés valósult meg, ugyanakkor számos jelentős értékőrző és értékteremtő eseményre is sor került már ebben az esztendőben. Ezek közül is kiemelkedik az a nagyszerű esemény, hogy a pannonhalmi szerzetestemplom, a Szent Márton-bazilika középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját ünnepeljük. 2024-ben tehát a bencés közösség ezt a nagyszerű és nagyon fontos ünnepet tartja és ünnepli meg sokakkal, akik felkeresik őket. Pannonhalma számos értékteremtő programot szervezett, a főapátság szervezésében az elmúlt hónapokban rengeteg értékőrző és értékteremtő program valósult meg. Pannonhalma monostora hegyre épült, amely a vallási hagyomány szerint az Ég és a Föld találkozási pontja, olyan hely, ahol az ember közelebb lehet, közelebb kerülhet Istenhez. A főapátság több mint ezer éve itt áll, fejlődik és változik. A világörökségi helyszín épületegyüttesében harmonikusan él egymás mellett a XII. és a XXI. század, a múlt és a jelen. A Pannonhalmi Főapátság egyik különlegessége, hogy épülete mind a mai napig otthont ad Magyarország legnagyobb létszámú bencés közösségének. Idén, tehát 2024-ben 800 éve, hogy Szent Márton pannonhalmi monostorának ma is álló szerzetestemplomát helyreállították és ünnepélyesen felszentelték. A felszentelést II. András király jelenlétében Bereck váci püspök, Jakab nyitrai püspök és a zenggi püspök végezte. Minderről II. András levele tanúskodik, amelyet a Pannonhalmi Főapátság levéltára őriz. II. András a feleségével és az ország számos elöljárójával együtt vett részt a templom és monostor felszentelésén. A „Bazilika 800” emlékév alkalmából különböző programokat szerveztek és szerveznek az év hátralévő részében, például orgonahangversenyeket és a főapátsági könyvtárban az idei ünnephez kapcsolódó kiállítást is szerveztek. De rendhagyó tárlatvezetéseket is tartottak, ahol Várszegi Asztrik korábbi főapát is vállalt egy ilyen különleges tárlatvezetést házigazdaként. Ő, Várszegi Asztrik 1964-ben lépett be a bencés rendbe, 1991 és 2018 között volt pannonhalmi főapát, az ő vezetése alatt újult meg a monostor teljes épületegyüttese. Egy másik alkalommal egy ilyen rendhagyó sétának, tárlatvezetésnek a bencés házigazdája Hortobágyi T. Cirill, a jelenlegi főapát volt. 1977 óta kötődik ő Szent Márton hegyéhez, először mint bencés diák, majd mint bencés szerzetes, hittanár, földrajz-biológia szakos tanár, és 2018 óta ő a pannonhalmi főapát. Egyedi spirituális és művészettörténeti sorozatot is tartottak, ezeknek az utolsó eseményére a következő napokban kerül sor. Az ökumenikus szellemiség ápolása a pannonhalmi szerzetesközösség számára nemcsak az idő kihívása, hanem pápai küldetés is egyben, tisztelt képviselőtársaim. A Pannonhalmi Főapátság Szent II. János Pál és Ferenc pápa kérését szem előtt tartva, a testvéregyházakkal közösen, párbeszédben szervezte meg immár negyedik alkalommal ebben az esztendőben a Nemzetközi Ökumenikus Konferenciát. Tisztelt Képviselőtársaim! Pannonhalmán a bencés szerzetesek a legnagyobb szeretettel várnak mindenkit az év minden időszakában. Ahhoz, hogy a mostani 800 éves évfordulóra alaposan fel tudjanak készülni a bencés szerzetesek, az elmúlt húsz évben számos fejlesztést kellett megvalósítani. Ugyanakkor, ahogy Asztrik főapát úr mondta korábban mindannyiunknak, a bencések vigyáznak a főapátság épületegyüttesére, a főapátság nemzeti kincs, amely minden magyar ember közös értéke. Tehát a főapátság épületegyütteseinek folyamatos megújítása és fejlesztése a jövőben is feladat a kormány és az Országgyűlés számára is. Kérem, hogy ebben támogassuk a bencés szerzeteseket. (15.30) Tisztelt Képviselőtársaim! Cirill főapát úr, a jelenlegi főapát a következőket írta az idei ünnepi kiállításhoz kapcsolódóan: Ferenc pápa második magyarországi látogatása alkalmával, 2023. április 28-án hazánk vezetői és Magyarországra akkreditált diplomáciai testület képviselői előtt a következőket mondta - tőle egy idézet -: „Lélekben és a szívemben a Pannonhalmi Apátság, az ország egyik legnagyobb lelki emlékműve felé fordulok, az imádság helye és a testvériség hídja felé.” A Szentatya szavai értő szívvel ragadják meg bencés szerzetes közösségünk jelenét, egyszersmind történelmi bölcsességgel beszélnek arról, hogy mit jelentett Szent Márton monostora és az ő tiszteletére szentelt szerzetestemplom az elmúlt évszázadokban a vidéknek és a hazánknak. Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmüket, köszönöm szépen, hogy meghallgattak.