Bodó Sándor

Napirend utáni felszólalások

Foreign TradeCycle 2022-2026Bill 9999#193source ↗

BODÓ SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban így van, a hazai nagyvállalati beruházási támogatási program eredményeiről kívánok szólni, illetve a program hasznosságát méltatni, fenntartását, esetleges bővítését indokolni. A hazai nagyvállalati beruházási program, ahogy nevéből is adódik, egyértelműen beazonosítható, hiszen a magyar, a nemzeti tulajdon erősítését, erősödését szolgálja azokon a cégeken keresztül, ahol meghatározó vagy kizárólagos magyar tulajdon van jelen. Ez mindenképpen egy fontos jelzés, de ugyanilyen fontos az is, hogy egy korszerű, piacképes, környezetbarát termékcsaládnak legyenek a gazdái. Az indokoltságát, azt gondolom, nem kell különösebben vázolni, de azt azért mindenképpen látnunk kell, hogy nagyon erős a verseny ezeken a területeken. Az a gazdaság tud igazán piacképes maradni ebben az összetett és bonyolult versenyben, ahol a hazai nagyvállalatok is markánsan jelen vannak, erősek tudnak lenni. A program lényegét tekintve magában foglal egy üzemméret-bővítést. Ez szintén teljesen egyértelműen indokolt, hiszen egyre több, nagyobb igény mutatkozik akár élelmiszeripari, akár más termékekre, és magában foglal egy folyamatos modernizációt, egy innovációt is. Ennek az indokoltságát sem kell különösebben részletezni, de az látszik, hogy a szakképzett munkaerőt egyre nehezebb megtalálni. Sok olyan munkafázis van, ami eredményesebben elvégezhető, ha technológiai fejlesztést valósít meg egy üzem, vagyis így kerek és egész a történet. Nem engedhetjük el persze a jól képzett munkavállalókat sem, hiszen ha nem is kétkezi munkával, de a folyamatok felügyeletével jelen kell hogy legyenek. Ez a program, ahogy említettem, a modernizációt, az innovációt, a technológiai fejlesztést és a munkahelyek megtartását, bővítését egyaránt tartalmazza. Az is látszik ebben a programban, amiről talán a gazdasági kérdések tárgyalásakor ritkábban esik szó, hogy a raktározás fontosságát újra kiemeli. Volt egy olyan időszak, amikor azt gondoltuk, hogy nincs szükség különösebb raktárbázisokra, a szükséges alapanyagok, alkatrészek, eszközök időben odaérnek egy fejlett logisztikával, aztán a Covid-járvány bebizonyította, hogy ez bizony közel sincs így, hiszen elég, ha egy helyen van megakadás, akkor ez az egész logisztikai lánc megborul, és sokkal nehezebb újraindítani, mint azt gondoltuk volna. A program tehát lehetőséget nyújt arra, hogy egy ténylegesen is modern, számítógép által vezérelt, a legmodernebb felszereltséggel bíró raktárbázis is épülhessen ezeken a cégeken belül, vagy raktározási lehetőség alakuljon ki, mert ez a folyamatos működéshez, úgy tűnik, elengedhetetlen. A hazai nagyvállalati beruházási program különböző területeket érint, akár az élelmiszeriparban, akár más ágazatokban, és ami különösen érdekessé teszi, és azt gondolom, hogy az országon belüli gazdasági kiegyenlítettséget is szolgálja, hogy más és más intenzitású fejlesztést, segítséget tud biztosítani, mondjuk, egy kelet-magyarországi vagy egy nyugat-magyarországi vállalkozás esetében. Ezek nagyon fontosak, hiszen látjuk, hogy az országon belül azért jelentős eltérések vannak, és az a néhány százalék, 10, 20 vagy akár 30 százalék eltérés is bizony egészen másképp hat, ha Kelet-Magyarországon ennyivel magasabb támogatással bírnak, de természetesen a nyugatiaknak is szükségük van a gazdasági segítségre, az odafigyelésre. A választókerületünkben, ahogy a címben is elhangzott, örömömre szolgál, hogy a Nagisz nádudvari cég kettő körben is pályázott, több mint 1,5 milliárd forintra; Hajdúszoboszlón egy új húsüzem, a Nagyhegyes-Hús kezdte meg működését; és a fémipar területén Tiszacsegén a NAGÉV most valósítja meg ezeket a programokat. Országosan elmondható, hogy több mint százmilliárd forint került felhasználásra, választókerületünkben közel tízmilliárd forint, és ezeknek az eredményeknek látszata van. Mindenképpen érvelnék amellett - vagy érveltem amellett, és csak megerősíteni tudom -, hogy a program indokoltsága reális, fenntartása indokolt, és a folytatását javaslom. Köszönöm szépen.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241111_00193