Tállai András

Interpelláció megtárgyalása I/10017 Azonnal emelje meg az alacsony nyugdíjakat a Kormány!

Social WelfareCycle 2022-2026Bill 9999#75source ↗

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen önnek mint országgyűlési képviselőnek joga van javaslatot tenni a parlament elé, joga van országgyűlési határozati javaslatot benyújtani. Természetes, hogy ellenzéki képviselő emelné a nyugdíjakat, emelné a fizetéseket, nincs ebben semmi különleges. De nézzük meg azt, hogy önnek van-e politikailag és erkölcsileg joga ilyen javaslatot tenni! Tehát ön tudja-e, hogy mi történt 2009. május 11-én 17 óra 42 perckor? Ha nem tudja, akkor segítek. Ön az MSZP frakció volt, kormánypárti volt (Arató Gergely: Ő volt az egész frakció?), és megszavazta ebben az órában és percben a 13. havi nyugdíjak elvételét. Válság volt, persze, válság volt, de ön 198 társával együtt mégis megszavazta ezt. (Arató Gergely közbeszól.) Érdekes módon akkor, amikor ön felelt a költségvetésért és felelt az országért, akkor érdekes módon elvont, elvett a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat. És ugyanezen időszakban, amikor Gyurcsány Ferenc - most is önnek főnöke - volt a kormányfő, akkor a nyugdíjak értéke 10 százalékkal csökkent abban az ötéves ciklusban. (16.20) Tisztelt Képviselő Asszony! Ön Romániában szeretne nyugdíjas lenni. (Gréczy Zsolt: Miért hazudsz?) Ha így gondolja, legyen nyugdíjas Romániában. Azonban felhívom egy dologra a figyelmét: Romániában nincs törvény, ami garantálja a nyugdíjak emelését, úgy, mint Magyarországon. (Arató Gergely: Viszont emelik!) Magyarországon törvény van (Arató Gergely: Itt viszont nem emelik!), hogy minden évben emelni kell a nyugdíjakat legalább az infláció mértékével, hiszen ezt vállalta a kormány 2010-ben, hogy megvédi a nyugdíjaknak az értékét. Az ön állításával szemben ezt 2010 óta minden évben megtette, akkor is, ha háború van, akkor is, ha válság van, akkor is, ha energiaár-robbanás van. Romániában nincs törvény, és bizony vannak évek egymást követően, amikor nem emelkedik a nyugdíj. Ezért én azt gondolom, inkább válassza a magyarországi nyugdíjrendszert, mert az mégiscsak kiszámíthatóbb és stabilabb. Ennek az eredménye az, hogy 2010 óta a duplájára emeltük a nyugdíjak összegét, és a nyugdíjak reálértéke 25 százalékkal emelkedett. Felhívom a figyelmét arra is, hogy az sem igaz, hogy a Fidesz-kormány alatt a kormány nem egészítette ki még az inflációs emelésen felül a nyugdíjakat, hiszen 2016-ban, ’17-ben, ’18-ban egyszeri Erzsébet-utalványt, 2019-ben pedig rezsiutalványt adott a kormány a nyugdíjasoknak. Sőt, öt éven keresztül, ’17-ben, ’18-ban, ’19-ben, ’21-ben és ’22-ben pedig nyugdíjprémiumot fizetett a nyugdíjasoknak, ennek összege 344,3 milliárd forint volt. Tudom, erre ön azt fogja mondani, hogy de önök vezették be a nyugdíjprémiumot. Ez igaz, hogy jogszabályilag bevezették, azonban egyetlenegyszer sem fizettek a nyugdíjasoknak nyugdíjprémiumot. Tisztelt Képviselő Asszony! Gondolja át az eddigi véleményét a magyar nyugdíjrendszerről és a nyugdíjasok helyzetéről, mert úgy gondolom, hogy a felszólalása alapján ez megalapozatlan. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00075