Tállai András
Interpelláció megtárgyalása I/10019 Miként biztosítja a Kormány idős honfitársaink megbecsülését?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elég nehéz lesz válaszolni, mert igazából a végén feltett kérdésre a képviselő úr meg is adta a választ nagyszerű bölcsességgel (Lázár János: Egy volt miniszter így kérdez!), de ha megengedi, akkor szeretnék egypár dolgot én is megerősíteni. Az első dolog az, hogy ha valaha aktuális volt az interpellációja, akkor most biztosan az, hiszen az első interpelláció egy DK-s képviselőtől hangzott el, aki pontosan azt kérte, hogy azonnal emeljük meg a nyugdíjak mértékét. Ezt egy olyan képviselő kérte a parlamenttől, aki hajdanán MSZP-s képviselő volt, és 2009-ben ő maga arról szavazott, hogy csökkentsük a magyar emberek nyugdíját, mert a 13. havi nyugdíj elvétele a nyugdíjak csökkentése. De nem csak ő csökkentette, hiszen az akkori kormány 2005 és 2010 között egyszerűen annyival nem volt képes megemelni a nyugdíjakat, mint amennyi az infláció mértéke volt, vagyis csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke. Ahogy ön is mondta, a Fidesz-KDNP-kormány 2010-ben szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, és nagyon egyszerű volt az ígéret: megőrizzük a nyugdíjak értékét. Ezt 2010-ben mondtuk ki, 2010-ben lefektettük, és 14 éve a kormány tartja ezt az ígéretét, pedig nem könnyű tartani, nem könnyű. Igaz, akkor azt nem tudtuk, hogy tíz év múlva jön egy világjárvány, a Covid-járvány, nem tudtuk, hogy 2022-ben a szomszéd országban kirobban egy háború, amely több mint ezer napja tart, aminek a következménye az, hogy energiaválság robbant ki, gazdasági válság robbant ki az egész világon, Európában, ami Magyarországot is érintette, és jelentősen megnőtt az infláció mértéke. Ennek ellenére a magyar kormány 2010 óta ezt az ígéretét, amit a nyugdíjasok felé tett, betartotta, és betartotta akkor is, amikor az infláció több mint 18 százalék volt egy évben. Tisztelt Képviselő Úr! A jelenlegi kormány egyet tesz: megbecsüli azokat az embereket, akik évtizedeken keresztül építették ezt az országot, nevelték gyermekeiket; megbecsüli azokat az embereket, akik 40-50 éven át becsülettel dolgoztak a munkahelyükön, kiszolgálták az országot, kiszolgálták a munkáltatójukat, és természetesen biztonságban tartották a családjukat. Ahogy ön is mondta, lehet sorolni azokat az egyéb intézkedéseket, amelyeket megtett a kormány azon túl, hogy minimum az inflációval, de több évben az inflációt meghaladó mértékben emelte a nyugdíjakat. Így lehetséges az, hogy kormányzásunk idején jelentősen megnőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. Több intézkedést is hozott a kormány, ezek közül kiemelkedik talán a nyugdíjprémium: amikor a gazdaság teljesítménye meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a nyugdíjasok külön pluszjuttatásban részesülnek; eddig ez öt évben sikerült, 344 milliárd forint értékben. Az interpellációjára azt tudom válaszolni, hogy a nyugdíjasok bízhatnak a kormányban, a jövőben is meg fogjuk tartani azt az ígéretet, hogy a nyugdíjakat meg fogjuk védeni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)