Fónagy János
Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása A/10044 Miért teszik tönkre Debrecent?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Nekem ugyan meggyőződésem, hogy a debreceni építkezések során az ott tevékenykedő intézmények, cégek, hatóságok, vállalatok betartják az ezekre vonatkozó szabályokat, de ha ez nem így van, akkor kérem, hogy a szükséges helyeken a szükséges kezdeményezéseket tegye meg. Egy pillanatig nem állítom azt, hogy Magyarországon minden építőipari kivitelezés helyén angyalok dolgoznak (Dr. Lukács László György: Konkrétan vietnámiak meg mongolok.), és nincsenek sehol mobil illemhelyek felállítva, de azt, hogy mindent, amit ezen a jövőt jelentő területen csinálunk, az rossz, gonosz és kárhoztató lenne, tisztelettel kétségbe vonom. És úgy gondolom, ha van is átmeneti kellemetlenség, kérem, higgye el, hogy az ezzel kapcsolatos alapvető hatósági vizsgálatokat, akiknek ez a dolguk volt, elvégezték, azok, akik ezeket az engedélyeket kiadták, tudták, hogy mihez adják az aláírásukat és a bélyegzőjüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)