Gulyás Gergely

Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása A/10054 Mit tehetünk együtt a Diószegi utca lakóiért?

EducationCycle 2022-2026Bill 9999#171source ↗

GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezzel kapcsolatosan több törvénymódosítás is volt, és a törvény ma is világosan tartalmaz egy eljárásrendet. Itt rendkívül rossz állapotban lévő ingatlanokról van szó, tehát semmiféleképpen ne adjuk fel azt a reményt, hogy az érintettek, akiknek körében éppen ezért semmiféleképpen nem érdemes pánikot kelteni, előnyösen jól is járhatnak azzal a helyzettel, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztése következtében kialakult. Egy világos eljárási rendet rögzít a törvény, eszerint először az önkormányzat, majd az állam ajánl fel az érintetteknek cserelakást, akiknek lehetőségük van ezt elfogadni vagy visszautasítani. Azt valóban fontosnak tartom én is, hogy az önkormányzat törvényben rögzített kötelezettségének minél előbb tegyen eleget, és azzal is egyetértek, hogy miután ezt követően immáron belátható időn belül, mintegy két hónap múlva az államnak kell tárgyalnia a bérlők jelentős részével, ezért az állam vagy az egyetem részéről is meg kell nevezni azt, aki a fejlesztésért felel. Ennek érdekében a képviselő úr felszólamlásától függetlenül is el fogok járni. Tegyük azt is hozzá, hogy összességében egy olyan nagy tervről van szó, amely Józsefváros megújulásához, ahhoz a rendkívüli fejlődéshez, ami Kocsis Máté polgármester úr hivatali ideje alatt végbement, nagymértékben hozzájárult, és aminek köszönhetően egyébként a józsefvárosiak mindennapjai sokkal méltóbb, sokkal zöldebb, sokkal szebb környezetben és keretek között telhetnek. Azt remélem, hogy a fejlesztés folytatása is méltó lesz ezekhez az előzményekhez, és még egyszer mondom, mind az önkormányzatnak, mind az államnak van világos feladata, utóbbi érdekében tudok segíteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00171