Zsigó Róbert
Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása A/10059 Mi folyik az ELTE-n?
ZSIGÓ RÓBERT kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Abban valóban igaza van, hogy az egyetem, az ELTE ezen gyakorlatát érdemes megvizsgálni, hogy valóban jól van-e így, hogy ez ilyen módon történik. Azt szeretném még egyszer megerősíteni, hogy tiszteletben tartjuk az egyetemi autonómiát, de ezzel együtt sem tudunk azonosulni olyan oktatókkal, akik hallgatók és kutatók politikai elkötelezettsége alapján mondanak ítéletet a tudományok területén letett teljesítményükről. Ez szerintünk nem más, mint az egyetemi autonómiával való visszaélés. Az ilyen oktatói magatartás elfogadhatatlan, és súlyosan rombolja az egyetem hazai és nemzetközi megítélését. Ahogy ön is mondta, én is idéztem az előbb: az ELTE hivatalos állásfoglalása szerint mind a doktori eljárást, mind pedig a beadott pályázatot szabályosnak találta. Eszerint kell, eszerint kellett volna eljárni már korábban is az ELTE-n az oktatónak, illetve a tanszékvezetőnek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)