Illés Boglárka

Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája T/9517 2024. évi törvény

International AffairsCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_01#212source ↗

ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni a Törvényalkotási Bizottság munkáját, és szeretném megköszönni az egyhangú támogatást. Mint ahogy hallhattuk, 35 igen szavazattal tettek arra javaslatot, hogy a tisztelt Ház fogadja el a beterjesztett törvényjavaslatot, amely itt van a tisztelt Ház asztalán. Én azt szeretném talán még kihangsúlyozni a vízummentességi megállapodásból, amely 17 cikkből áll, hogy itt egy 90 napos szabadon tartózkodást rögzít ez a megállapodás, azonban a 90 napot meghaladó vagy azon túli tervezett időtartam vonatkozásában a beutazást megelőzően vízumot kell igényelni, majd a beutazást követően tartózkodási engedélyt is szükséges beszerezni. Tehát ahogy képviselő úr is a Törvényalkotási Bizottság részéről az összegző jelentésben részletesen elmondta, ez a jelen megállapodás mind a hazai, mind az európai uniós jogszabályi kötelezettségeknek részben eleget tesz, részben pedig ezeket meríti ki. Köszönöm szépen, és bízom benne, hogy támogatni fogják a javaslatot a tisztelt Ház részéről is. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00212