Földesi Gyula
Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája T/9514 A jogi versenyképesség érdekében egyes törvények deregulációs célú módosításáról
FÖLDESI GYULA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. november 21-én tartott ülésén megtárgyalta a jogi versenyképesség érdekében egyes törvények deregulációs célú módosításáról szóló T/9514. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 6 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/9514. számú törvényjavaslat célja a jogi versenyképesség hazai előmozdítása Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése érdekében. A hazai jogszabályok deregulációs felülvizsgálatával a magyar jogrendszer alkalmasabbá válik a XXI. századi versenyképességi kihívásokra való gyorsabb és hatékonyabb reagálásra, illetve a hazai nemzetgazdaság erősítésére. (19.30) A szükségtelen vagy túlszabályozottságot jelentő jogszabályok deregulációjával megteremthető a jogi szabályozás és a gyakorlat összhangja, a már elavult jogi szabályozásokat új és hatékony szabályok válthatják fel. A Törvényalkotási Bizottság eljárása során a javaslat több helyen kiegészítésre és technikai jellegű pontosításra került. Kiemelkedő, hogy a hitelintézetek számára technikai jogosultság kerül beállításra, amelyre a kormány által bevezetett munkáshitel miatt volt szükség, továbbá a gyakorlati tapasztalatok alapján a társasházak gördülékenyebb működése érdekében is új szabályozások kerülnek bevezetésre. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak ismeretében úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat támogatandó rendelkezéseket tartalmaz, ezért javaslom annak elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)