Kálmán Olga

KÁLMÁN OLGA, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Egy borongós novemberi péntek reggelen, amikor szokásához híven az állami rádióban dicsérte önnön magát a miniszterelnök, történt valami, valami egészen meglepő. Ezen a szokványosnak induló péntek reggelen, kormányzása 14. évében a miniszterelnök hirtelen rádöbbent arra, hogy országában az embereknek nincs hol lakniuk, vagy ha van, akkor arra évtizedeket kell spórolniuk, sőt évtizedekre el kell adósodniuk. Kicsit furcsálltuk ezt a péntek reggeli hirtelen megvilágosodást, hiszen szakemberek, hazai és nemzetközi kutatóintézetek garmada tárta elénk évek óta az egyre lehangolóbb adatokat, de ezek szerint eddig ez nem érte el a miniszterelnök ingerküszöbét. Hát, ez van, ha valaki nem az országban élő emberek mindennapjaival foglalkozik, csak a saját családja, valamint a cimborái mesés meggazdagodásával. Ez van, ha valaki kizárólag kordonokkal körülvéve merészkedik az emberek közé, és azt hiszi, hogy ami a körön belül van, az a magyar valóság. Nos, tisztelt miniszterelnök úr - ha itt lenne - és tisztelt kormánytagok, képzeljék, a kordonon túl van az ország! Az az ország, amit önök 14 éve módszeresen semmibe vesznek, amit megpróbálnak hazugságokkal kábítani, aminek lakóit pusztán szavazatszámnak tekintenek, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen küzdelmesen élik a mindennapi életüket. És most, egy borongós novemberi péntek reggelen, egyszer csak elhagyta az a mondat a miniszterelnök száját, hogy bizony itt lakhatási válság van. Mondjuk, a csodálatos felismerés akkor lett volna teljes, ha azt is hozzáteszi, hogy ezt a lakhatási válságot vajon ki okozta. Mielőtt ismét háborús szankciókat, Brüsszelt vagy Gyurcsányt kiáltanának, hadd előzzem meg önöket azzal, hogy megnevezem, valójában ki okozta mindezt. Önök! Az önök dilettáns vagy az építőipari cimborákat szándékosan helyzetbe hozó politikája idézte elő a lakhatási válságot. Az állami intézkedések pörgették fel a lakásárakat, vagyis maga a kormány idézett elő lakhatási válságot. Így lett volna teljes és igaz a miniszterelnöki megállapítás. Tudják önök, milyen esélyei vannak ma Magyarországon egy fiatal párnak, ha saját lakást szeretne? És most a GKI számításait mondom önöknek. Ha egy kétkeresős, átlagjövedelemmel rendelkező pár minden hónapban a jövedelme 20 százalékát félre tudja tenni, akkor egy 60 négyzetméter körüli lakást, méghozzá használt lakást több mint 14 év múlva tud megvenni, új lakáshoz pedig több mint 32 év kell. Budapesten még durvább a helyzet: használt lakásoknál több mint 29 évnek, míg az új lakások esetében több mint 41 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy össze lehessen spórolni az árát. Vegyünk egy ma 25 éves párt! Ők tehát 57, illetve 66 évesek lesznek, és abban a korukban el is kezdhetnek álmodozni az első közös otthonról, ahová lehet családot alapítani. A kormány számtalan ponton belenyúlt a lakáspiaci folyamatokba, az intézkedések jelentős többsége azonban vagy nem befolyásolta azt, hogy megfizethetők legyenek a lakások, vagy egyenesen rontotta a helyzetet. Az Eurostat felmérése szerint 2010-24 között Magyarországon drágultak a második legnagyobb mértékben a lakóingatlanok, és a bérleti díjak emelkedésében is a felső harmadba tartozunk. A fizetések és az ingatlanárak közötti olló a 2010-es évektől egyre csak nyílt. A támogatások révén a vevők egyes csoportjainak hirtelen több, ingatlanra költhető pénze lett. Egy piacon pedig az eladók azonnal alkalmazkodnak ahhoz, ha a vevőik tovább tudnak nyújtózkodni. A lakhatási programokra költött közpénz nagyobb része a piaci szereplőknél csapódott le. A támogatott hiteleket osztó bankok, az építési vállalkozók és azok a szerencsések, akiknek volt felesleges eladó ingatlanuk, jól kerestek a dolgon. Alap közgazdasági tétel, ami az önök figyelmét véletlenül vagy szándékosan elkerülte, hogy ha a keresleti oldalon beavatkoznak, akkor az az árak emelkedésével jár. Számtalan tanulmány készült, melyek szerint a klasszikus CSOK-nak például a háromnegyedét vitte el az ingyenpénz generálta áremelés. A telektulajdonosok, az építési vállalkozók és a lakáseladók egyszerűen beépítették az árba az összeg nagy részét. Hát, itt tartunk! Na, és mi erre az önök válasza? Adósodjon el még több család! A babaváró, munkáshitel, CSOK Plusz, falusi CSOK után újabb és újabb hitelprogramokkal kívánják ösztönözni a lakosságot a hitelfelvételre, csakhogy a hitelképes magyar háztartások túlnyomó részének már így is van törlesztenivalója. Nem valószínű, hogy bevállalnának újabb kölcsönöket. A miniszterelnökkel egy időben feleszmélő Nagy Márton a minap azt mondta, hogy nemcsak a keresletet fogják növelni a kedvezményes hitellel, lakhatási támogatással, hanem a kínálatot is; a fejlesztőknek sok-sok tőkét adnak a fejlesztésre. Hát, úgy látom, önök semmit nem tanultak az elmúlt évekből. A legfontosabb céljuk, hogy az építőipari cimborákat még jobban kitömjék közpénzzel? Épüljenek még drágább lakások? Aki pedig vásárolni szeretne, az adósodjon el, amennyire csak tud? Most éppen a fantasztikus 5 százalékos lakáshitelkamat-plafonnal kábítanak. Ezzel csak az a baj, hogy a megszabott feltételek alapján nincs ilyen lakás, és nincs ilyen hitelfelvevő - a többi stimmel. (21.00) Persze, az önök köreiben biztos lesz egy-két ember, aki majd megfelel a feltételeknek. A lehető legdrágább kategóriájú lakásokra lehetne igénybe venni, amihez, ha 30 éves futamidővel számolunk, akkor kell egy 35 év alatti és 800 ezer forint feletti keresettel rendelkező hiteligénylő. Hát, hol élnek önök? Önök szerint ez a magyar valóság, ez a magyar átlag? Nyilván tömött sorokban állnak majd a 35 év alatti és 800 ezer fölötti keresetű fiatalok a bankok kapujában. Számítások szerint körülbelül 1,5 millió aktív háztartás hitelképes Magyarországon, melyből 1 millió 200 ezer, vagyis a 80 százalékuk már jelenleg is rendelkezik ingatlan- vagy szabadfelhasználású jelzáloghitellel. Tehát az önök fantasztikus akcióterve azt a csoportot célozza meg a hitelfelvételi programokkal, akik már rég eladósodtak a következő 20-30 évre. Van még más fantasztikus ötletük is a nagy feleszmélés után: a vidéki otthonteremtési program 5 ezer fő alatti településeken. Mesélnének arról is, hogy ugyan miért költözzenek a fiatalok falura, oda, ahol szintén az önök pancser kormányzása miatt mára bezártak a boltok, nincs háziorvos, nincs busz, nincs vonatközlekedés, nincs posta, se iskola, se óvoda, a gyerekeket minden reggel utaztatni kell a szomszéd faluba vagy a városba, és közel-távolban nincs munkahely? Ezek lennének a hívószavak? És akkor még nem beszéltünk arról, hogy akinek már van lakása, annál mennyit visz el annak fenntartása. Az Economist nemrég 35 nagyváros lakbéreit hasonlította össze a helyi fizetésekkel. Az eredmény: egész Európában Budapesten a legdrágább a lakhatás. A Habitat for Humanity ’24-es lakhatási jelentése szerint több mint 2,5 millió ember él ma lakhatási szegénységben, vagyis a lakásukban nem megfelelő az infrastruktúra, a fűtés, túlzsúfolt és 40 százalék feletti a lakásfenntartási költségük. A jelentésből az is kiderül, hogy a lakhatási szegénységben élők nem férnek hozzá az otthonfelújítási és az energetikai programokhoz. A kormány lakhatási célú költségvetési kiadásainak több mint 90 százaléka szociálisan nem célzott. Önöknek eszük ágában sincs azt tenni, ami enyhíthetne a lakhatási válságon, amit a Demokratikus Koalíció már évek óta mond önöknek. Például bérházfejlesztést indítani, szociálisan célzott támogatásokat adni, az épületek energetikai felújításához minél több hazai és uniós forrást lehetővé tenni. Nos, nem meglepő, hogy egy háborús novemberi péntek reggelen a miniszterelnök csodás megvilágosodása csak egy álságos, hazug maszlag volt. Úgy tesznek, mintha felismerték volna a bajt, közben pedig a baráti beruházókat gazdagítják és a magyarokat szegényítik egy gazdasági akciótervnek csúfolt trükkel, holott pontosan tudják, hogy a csodaprogramjuk részletei vagy irreálisak, vagy tovább növelik a lakások árát. Önöket nem érdekli a lakhatási válság, nem érdekli a magyar fiatalok jövője. Önöket és a cimboráikat két dolog érdekli: a hatalom és a pénz. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)