Hollik István

politikai vita lefolytatása V/9665 A lakhatási válsághelyzet megoldásáról és a lakhatási nehézségekkel küzdő magyarok megsegítéséről

HousingCycle 2022-2026Bill 9999#258source ↗

HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én is csatlakoznék Bánki Erikhez, és arról szeretnék az első mondatokban beszélni, hogy egy fontos vitanapról van szó. Ezért is vagyunk itt jelen és tartjuk fontosnak ezt a vitát, és megmondom őszintén, hogy volt is reményem arra, hallgatva Z. Kárpát Dánielt, hogy itt egy komoly és szakmai vita legyen. Sok mindenben nem értünk egyet, valamiben meg igen, de általában próbálunk szakmai vitákat folytatni. Úgy láttam az ő felszólalásában, hogy erre most lesz lehetőség. De a reményem azért - hogy mondjam? - elszállt, amikor hallgattam a Demokratikus Koalíció képviselőit, akik, úgy látszik, hogy mint sokadszorra egyébként, bizonyos ügyeket, most éppen a lakhatás ügyét, korábban az egészségügyet, az oktatást, a foglalkoztatás ügyét ürügyként használják arra, eszközként használják arra, hogy a kormányt támadják, és politikai hazugságokat puffogtatnak anélkül, hogy annak egyébként bármi köze lenne a valósághoz. Ezt sajnálom, és bár én is szívesen részt veszek a szakmai vitában, viszont azoknak mondom, akik ebbe az irányba szerették volna vinni a vitát, hogy mégis kénytelen vagyok azért reagálni azokra az ordenáré hazugságokra, amik itt elhangzottak. (Kálmán Olga: Melyikre?) Először is, a józanabb felszólalók azért nyilvánvalóvá tették, hogy vannak problémák, de ezek a problémák, ahogy az miniszterhelyettes úr expozéjából is kiderült, ezek speciális problémák, és a lakhatás egyes szegmenseit érintik; azokat nagyon, leginkább, de általános lakhatási válságról azért nem lehet beszélni. Már csak azért sem lehet beszélni, ezt többen is elmondták, mert Magyarország egy olyan európai ország - egyébként ebben kivételek vagyunk -, ahol a saját tulajdon aránya rendkívül magas. Tehát nagyon nehéz általános, generális és durva lakhatási válságról beszélni egy olyan országban, ahol majdnem mindenkinek van ingatlantulajdona. Így sokkal kisebb a kitettség, ha a gazdaság, mondjuk, egy háború okán vagy egy energiaválság okán vagy egy világgazdasági válság okán hirtelen olyan helyzetet teremt, hogy nagyon sokan elveszítik a munkájukat, Magyarországon akkor is lesz fedél az emberek feje fölött. Nyugat-Európa más részein ez nem így van. Ott sokkal jobban kitettek az emberek, hiszen nagyon sokan élnek albérletben. Persze, egyébként gazdasági nehézségeket nem kell, legalábbis eddig nem kellett átélniük, mert stabil volt a nyugat-európai gazdaság. Sajnos ezt most már nem láthatjuk. (Varga Zoltán közbeszól.) Arról is szeretnék itt röviden beszélni, csak hogy tisztán lássuk a helyzetet, sokan beszéltek arról, hogy az ingatlanárak megemelkedtek. Ez így van, ezt mindannyian látjuk. De azért azt se felejtsük el, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy ha elfogadjuk azt a tényállítást, ami a KSH- meg minden más statisztikai adatokban benne van, hogy az emberek döntő többségének van ingatlantulajdona, akkor az ingatlanár-növekedés az azt is jelenti, hogy az emberek egyetlen vagyonelemének - mert a magyar emberek döntő többségének egyetlen komoly vagyoneleme van, az az ingatlan -, a vagyonelemüknek az értéke növekszik, tehát az emberek vagyona növekszik. Persze, a másik oldalon az is van, hogy nehezebben lehet hozzáférni az ingatlanokhoz, de ez az állítás is csak akkor lenne teljes mértékben igaz, ha a bérek nem növekednének úgy, ahogy az ingatlanárak. Illetve azért arról se feledkezzünk meg, hogy az ingatlanárak növekedése, amire önök is utaltak és többször is beszéltek róla - sokan mondják, sok gazdasági szakértő is mondja -, a gazdaság teljesítőképességének egy mutatószáma. Tehát önök nem tudnak olyan gazdaságot mutatni, ahol az ingatlanárak növekedtek, de egyébként a bérek és a gazdaság rosszul teljesített. És ezt azért mondom, mert el kellene felejteni, tehát döntsék el, tisztelt DK-s képviselőtársaim, hogy most azt mondják, hogy a gazdaság az elmúlt 14 évben rosszul teljesített (Kálmán Olga: Ne már!), vagy azt mondják, hogy az ingatlanárak növekedtek, mert a kettő együtt viszont nem megy, nem állja ki a valóság próbáját. (Kálmán Olga: Nem! Szárnyal!) Mindezt egyébként csak a tisztánlátás végett szerettem volna hozzátenni. Véletlenül sem akarom azt mondani, hogy problémák és megoldandó problémák nincsenek. Vannak - vannak! -, csak éppen nem azok a problémák és nem olyanok, amikről önök beszélnek. (Tordai Bence folyamatosan közbeszól.) Azt látjuk valóban, hogy az albérletpiacon, ahogy Z. Kárpát Dániel is és többen is utaltak rá, szűkös a kínálat, és ez nagyon felverte az árakat. Ezzel valamit kezdeni kell. Miniszterhelyettes úr említette is az új gazdaságpolitikai akcióterv erre vonatkozó részleteit. És valóban, a rövid távú kereskedelmi bérlet, amit most hívjunk az egyszerűség kedvéért airbnb-zésnek, elsősorban Budapesten és ott is egyébként a belső kerületekben és egyébként egy-két nagyvárosban valóban olyan problémákat okozott, hogy az ott élők egyszerűen kiszorulnak a városrészekből. Ezek alapvetően olyan helyek, ahol közel vannak az egyetemek, egyetemisták itt szeretnének bérelni, és ezeket a lehetőségeket egyszerűen megszüntetik. Tehát ez egy konkrét probléma, viszont erre a kormánynak van válasza. Itt elhangzott Kálmán Olgától is néhány szám, én is hoznék egy konkrétumot. Én megnéztem, hogy Németországban mennyi az átlagos négyzetméterára egy ingatlannak (Kálmán Olga: És mennyi?), csak azért, mert ott sincs kolbászból a kerítés, és ott is pontosan ugyanolyan problémákkal szembesülnek, mint itt. (Kálmán Olga: Mennyi a kereset?) De én értem… (Kálmán Olga: Mennyi a fizetés?) (21.10) Az a baj, hogy amikor a valóság szembejön, akkor kiabálással reagálnak. (Kálmán Olga: Csak kérdeztem.) Legyen már kedves meghallgatni, amit mondok, és akkor utána egyébként nyomhat gombot, és fel is szólalhat esetleg. (Kálmán Olga: Köszönöm szépen.) Tehát Németországban egy átlagos négyzetméterár 7 ezer euró, az átlagbér pedig nem éri el az 50 ezer eurót, és egyébként ott a bruttó bérek nettója lényegesen kevesebb, mint Magyarországon, ez is ténykérdés. Ez azt jelenti, hogy Németországban, ha valaki a teljes bérét félrerakná, az egész éves bérét, abból 7 darab négyzetméter ingatlant tud vásárolni. (Gréczy Zsolt: Nem lennénk a helyükben!) Tehát azt szeretném mondani, hogy az ingatlanhoz való hozzájutás egész Európában nehéz kérdés. Az a kérdés, hogy a kormány tett-e valamit, és az intézkedések, amiket megtett, helyesek voltak-e. Ehhez, én azt gondolom, hogy sokan hozzászóltak. Én azt gondolom, hogy ennyit, amennyit a Fidesz-KDNP-kormány tett az elmúlt 13 évben, más kormányok a rendszerváltás óta nem tettek, beleértve egyébként a DK-t is, aki semmilyen, se családos, se pedig lakhatáshoz ingatlantámogatást nem nyújtott. Ja, bocsánat, még egyet: Fészekrakó-program, az volt. Tudják, mi lett a vége? 280 darab vádlott, és 132 darab ingatlant sikerült a Fészekrakó-program keretében kimutatni. Tudják, hogy mi volt vele a legnagyobb probléma? Az, hogy ez egy kedvezményes hitel volt. Ön beszél, Kálmán Olga, arról, hogy nem hitelre van szükség? Önöknek egyetlenegy támogatási programjuk volt, a csúnyán, fél év alatt bebukott Fészekrakó-program, ami egyébként egy hitel volt. És tudja, mi volt annak a problémája? Hogy annak a hitelnek, amit önök egyébként akkor, 2008-ban nyújtottak, 10 millió forintos hitelt, tudja mennyi volt a havi törlesztőrészlete? Az akkori átlagbérnek több mint a 120 százaléka. Nézze meg most egyébként, hogy például a babaváró támogatás, amit, ha valakinek nem született három gyereke, mert akkor ugye, támogatássá alakult át… (Kálmán Olga: Ez nem igaz! Ez konkrétan nem igaz!) Mondom önnek a konkrét számokat, ha azt mondja, hogy nem igaz, jó? Tízmillió forintos hitel esetén a törlesztőrészlet új lakás esetén 78 ezer forint volt, míg használt lakás esetén 104 ezer forint volt. Tudja, mi ezzel a baj? Az, hogy akkor a minimálbér bruttó 54 ezer forint volt - számolja össze, hogy stimmelnek-e a számok! -, az átlagkereset pedig bruttó 158 ezer forint volt. Hasonlítsa már ehhez ezeket a törlesztőrészleteket! (Kálmán Olga: Most milyen törlesztőrészletek vannak?) No, ez volt az önök egyetlenegy támogatása, ami csúfosan bebukott, és egyébként önöknek kellett megszüntetni. De önök megszüntettek mindent, családi adókedvezményt, kamattámogatott hitelt, ami korábban rendelkezésre állt a családok számára, és egyébként azokat a támogatási formákat, amiket 2010 után bevezettünk, legyen szó CSOK-ról, babaváró támogatásról, 5 százalékos kedvezményes áfáról, azokat pedig nem támogatták. Azt gondolom, hogy így nehéz önökkel párbeszédet folytatni (Kálmán Olga: Pedig igény, az nagy van rá.), hogy semmit nem támogattak, semmiben nem segítettek a családoknak a lakhatás elősegítésében, és amikor önök kormányoztak, ráadásul mindent tönkretettek. (Kálmán Olga: Mindent is!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00258