Hegedüs Andrea

politikai vita lefolytatása V/9665 A lakhatási válsághelyzet megoldásáról és a lakhatási nehézségekkel küzdő magyarok megsegítéséről

HousingCycle 2022-2026Bill 9999source ↗

HEGEDÜS ANDREA (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Magyarországon növekedtek a második legnagyobb mértékben a lakóingatlanok árai, és az albérleti díjak drágulásában is az első harmadba tartozunk az Európai Unióban. A kutatási eredmények alapján 2023-ban hazánkban egy 60 négyzetméteres használt lakásra közel hatévi fizetést, egy új építésűre pedig 13 évi nettó keresetet kell félretenni. Budapesten egy ugyanekkora használt lakáshoz 12, egy újhoz majdnem 17 évnyi átlagjövedelemre van szükség. És akkor már csak én egyénileg teszem hozzá, hogy ez úgy teljesíthető, ha nem eszik, nem iszik, sőt levegőt sem vesz az egyén. Egyre többen mondják, hogy elérhetetlen számukra a lakásvásárlás, és az albérleti díjakat is nehezen tudják kifizetni. Azt nem tettem hozzá, hogy ez egy borsodi vélemény. Érdemi bérlakásépítési program pedig nem indul. Kevés a jó állapotban lévő bérlakás is. A sorban állás értük pedig a kanosszajárással ér fel. A kormány adóemelést és szerződéskötési moratóriumot fontolgat, holott egy átfogó lakáspolitikai reform elindításán kellene gondolkodniuk. Orbán Viktor nemrég egy interjúban azt fejtegette, hogy lakásügyben ő a bérlet helyett a magántulajdonban hisz, mivel az nagyobb biztonságot ad az embereknek. Igen, ezzel egyetértünk mi is, csak ehhez pénz is kell, főleg a fiataloknak. Ez a kormány a lakhatásra a családpolitika részeként tekint, az ennek jegyében hozott keresletoldali beavatkozások - a CSOK, a babaváró hitel, a lakásfelújítási programok - segítették ugyan a lakásárak növekedését, de döntően a vagyonosok jutottak ehhez hozzá. Sőt, a felső középosztálybeliek jó része befektetési célra használta fel ezt a pénzt. A Fidesz kommunikációjában is szerepel a lakhatás témája (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - mindjárt befejezem, elnök úr… ELNÖK: Igen, kérem szépen. HEGEDÜS ANDREA (DK): …és elismerték, hogy a megfizethetőségével a nagyobb városokban komoly gondok vannak. ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. HEGEDÜS ANDREA (DK): Rendben. Még csak egy mondatot engedjen meg, elnök úr! Mire van szükség? A szociális különbségek csökkentésére, a megfizethető lakhatás biztosítására és felelősségteljes lakáspolitikára. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00272