Balassa Péter

BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! A lakhatás nem lehet luxus, hanem alapvető emberi jog. És ha megengedik, akkor egy kicsit formabontó lennék és a jövedelemoldalról közelítem meg a lakhatási válságot. Nem állnánk, nem ülnénk itt, ha nem lenne lakhatási válság. Ugyanis a miniszterelnök úr is kijelentette, hogy lakhatási válság van Magyarországon. Úgyhogy Hollik úrnak, én nem szeretek személyeskedni, és isten őrizz, távol áll tőlem, nem ajánlom, hogy elmenjen ingatlanügynöknek (Zsigó Róbert: Nem tervezte!), mert szerintem felkopna az álla, ugyanis jelen pillanatban ilyen távol még nem voltak attól a magyar emberek, hogy lakáshoz jussanak, vagy az albérletüket ki tudják fizetni. És ezek tényadatok, amit mind az Európai Unió, mind az összes felmérés kimutatott. Barcza úr gondolatmenetével egy kicsit vitatkoznék. Először rögzítsük is azt, hogy a magyar emberek hogy vannak kódolva, és a magyar ember hogyan szocializálódott. A magyar ember úgy szocializálódott, hogy a saját tulajdonú ingatlant preferálja. Ne hasonlítsuk össze a némettel vagy az angolszásszal, mert teljesen más a felfogás. (Zsigó Róbert: Pont ezt mondtuk!) Tehát én megértem, és a lakhatási válságnál mindenki elmondja a pró és kontra érveit, de ha ma Magyarországon, a magyar parlamentben arról beszélünk, hogy a magyar lakhatási válságon hogyan lehet segíteni, akkor ne a némettel hasonlítsuk össze, mert teljesen más a berendezkedés. Tehát, hogy visszatérjek a formabontó felszólalásomra: a jövedelmekkel kellene kezdeni, ugyanis Magyarország az Európai Unió utolsó előtti helyén kullog. Ha az embereknek több pénz lenne a zsebében, könnyebben tudnának albérletet fenntartani, könnyebben tudnának ingatlanhoz jutni. És meglepő számomra, hogy nem nagyon hallottam önöktől ilyen felszólalást. Minden adat kimutatja: 9,2 euróért dolgozik egy magyar, egy osztrák 27 euróért, az uniós átlag pedig körülbelül 24-25 euró. Tehát nagyjából innen kellene ezt az egész dolgot megközelíteni, hogy mennyit keresek és mennyibe kerül fenntartani egy ingatlant akár mondjuk Szombathelyen, akár Ausztriában, akár Angliában, akár Németországban, bárhol, de mindig nézzük meg a jövedelmeket, és ahhoz viszonyítsuk azt, hogy hogyan lehet egy albérletet vagy egy ingatlant megvásárolni. És még egyszer rögzítem: a magyar emberek, a magyar családok arra esküsznek, én is úgy nőttem fel - és nem véletlen, hogy amikor a gyerekeket megkérik az óvodában, az iskolában, amikor házikót rajzolnak, az a biztonság jele, mert úgy nőnek fel, hogy biztonságban akarnak felnőni, mert azt látta a nagyszüleitől, az apjától, hogy neki háza legyen, és abban nőjön fel. A másik pedig a motiváció. Egy embert, amikor elmegy az iskolába, és azt mondja, ha nagy leszek, elmegyek dolgozni, mi az első, amit meg akar szerezni? Legyen hol lakni, az ingatlant. És most arról beszélünk, hogy soha ilyen messze nem voltak a magyar emberek attól, hogy ingatlanhoz jussanak. És ennek a legfőbb oka az, és 2015-nél meg lehetne húzni a vonalat, itt van az összes felmérés, a diagram, amit már nagyon sokan elmondtak, és nem akarom ismételni: 2015-től volt egy óriási felfutás, 2015 előtt teljesen mások voltak az ingatlanárak, akik akkor tudtak ingatlant venni, elég jól jártak, mert nagyjából a harmadáért tudtak ingatlant venni, mint a 2015 óta eltelt 9-10 évben, ha egy évtizedet nézünk. És ha megnézzük azt, hogy az Európai Unióban milyen arányban emelkedtek az ingatlanárak: Magyarországon 188 százalékkal, az Unióban 160 százalék körül, viszont az albérleteknél az Európai Unióban 17 százalékkal növekedtek, nálunk 88 százalékkal. Akkor megkérdezem: a magyarok bére nőtt ennyivel? Szombathelyen 2015-ben 100 ezer forint volt egy albérlet, most 200 ezer. Én nem hiszem, hogy a szombathelyi polgárnak, akinek köszönök holnap, Marika néninek vagy Pista bácsinak, duplaannyi lenne a fizetése vagy a nyugdíja. És az egész lakhatási válság: ahogy a felszólalás elején mondtam, nem ülnénk, nem állnánk itt, ha nem lenne ma Magyarországon. És az ország első embere, Orbán Viktor kimondta, hogy lakhatási válság van Magyarországon. Önök mindig Ausztriára hivatkoznak és az osztrák laborra, hogy onnan lehet tanulni, nézzük meg, az osztrákok mit csinálnak, tanuljunk tőlük, mert egy kicsit előbbre vannak, bár valaki azt mondta, hogy utol fogjuk érni őket. Hát, én azt látom, hogy nem annyira. Ugyanis, ha ezt is európai uniós összehasonlításban megnézzük, akkor a jövedelemhez viszonyítva például Bécsben a jövedelme 10 százalékáért tud valaki albérlethez jutni, Magyarországon ez a jövedelmének az egyharmada, Varsóban a legrosszabb a helyzet, ott 41 százalék elmegy az illetőnek a pénzéből, ott a legdrágább a fenntartása az ingatlannak. De hogy Ausztriát és Magyarországot összehasonlítsam, és megint saját megyémet, akkor Vas megyét, most nem Szombathelyre hegyezem ki: egy magyar átlagkeresete, mondjuk, 5 millió forint, azért egy albérletre neki éves szinten ki kell fizetnie 1 millió 802 ezer forintot. Ugyanez Bécsben: átlag 15 millió forintnak megfelelő eurót keres, és körülbelül a 10 százalékáért, 1,5-1 millió 800 ezer, maximum 2 millió forintért átszámítva Bécsben lehet albérletet fenntartani. És elmondom a bécsi példát, hogy ők hogyan csinálják. De hogy a magyar gazdaság helyzetével is foglalkozzak, és erről sem esett szó: nagyon sokan euróban fizetik az albérletüket, és amikor a magyar forint/euró árfolyamról beszélünk, nem mindegy a budapesti polgárnak, hogy 380 forintért vesz eurót, vagy 412 forintért vesz eurót. Ugyanis neki hónapról hónapra többe kerül megvenni az eurót. És nagyon sokan, a felmérések szerint egyre többen euróban fizetik az albérleti díjukat. És ha megengedik, akkor én egy bécsi példát szeretnék önöknek elmondani, amit szaklapokból rögzítettem, szaklapok által leírt adatok alapján szeretném elmondani. Bécsben az ingatlanok 43 százaléka városi tulajdonban lévő bérlakás, aminek az árát nem a piaci viszonyok határozzák meg, hanem helyi intézkedések és törvények. A város ingatlanjainak körülbelül kétharmadára vonatkozik valamilyen formájú bérletszabályozás. A háztartások átlagos jövedelme Bécsben évi 57 700 euró, mégis bárki, aki évi 70 ezer eurónál kevesebbet keres, jogosult önkormányzati tulajdonban lévő olcsó bérlakásra. Ez a bécsi lakosok 80 százalékára igaz. Ráadásul, ha szerződést kötsz, és beköltözöl egy ilyen albérletbe, többé már senki nem rakhat ki - tessék figyelni! -, még akkor sem, ha többet kezdesz keresni, mint amennyi a jogosultság határa. Tehát nem csupán olcsó, de kiszámítható és stabil is a bérlakásrendszer, ami Magyarországon hiányzik. Ennek következtében a bécsi lakosok döntő többsége, 80 százaléka nem tulajdonol lakást - és ezért nem szabad összehasonlítani a magyarral -, hanem bérel. Ráadásul a bécsi önkormányzat jelentősen támogatja az új lakások építését is, a bővülő kínálat pedig szintén segít az alacsony árak alacsonyan tartásában. Tehát még egyszer mondom, a magyar parlamentben a magyar lakhatási válságról beszélünk. És ne hasonlítsuk az almát a körtéhez, ne Németországhoz meg akár az angolszász országokhoz viszonyítsuk magunkat, hanem a jövedelemhez. És mindaddig, amíg Magyarországon nem lesznek magasabb jövedelmek, addig lakhatási válságról fogunk beszélni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)