Gréczy Zsolt

politikai vita lefolytatása V/9665 A lakhatási válsághelyzet megoldásáról és a lakhatási nehézségekkel küzdő magyarok megsegítéséről

HousingCycle 2022-2026Bill 9999#298source ↗

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Bányai képviselőtársam elmondta, hogy Bács-Kiskunban minden összeomlott. Hát, csak két dolog jutott eszembe, a kecskeméti Mercedes-gyár meg az autópálya-építés az elkerülő úttal. Azért nem a poklok pokla volt nyilván, amikor a világ egyik legnagyobb autógyára a Gyurcsány-kormánynak köszönhetően egy fideszes polgármesterhez, egy fideszes városhoz költözött. Annyit tennék még hozzá, hogy a lakhatási válságot természetesen az Orbán-kormány állította elő. Ha azzal védekezik valaki, hogy bezzeg 2010 előtt, akkor szeretném elmondani, hogy akkor született meg a babakötvény, amelyet egyébként az Orbán-kormány is gyakorlatban hagyott, aztán a panelfelújítási programot, ami több tízezer lakás felújítását jelentette, az Orbán-kormány szüntette meg. Egyébként elhangzottak itt a devizahitelek. Ne feledjük el, és rögzítsük a jegyzőkönyv kedvéért, hogy a devizahiteleket az első Orbán-kormány szabadította rá Magyarországra. A pénzügyminisztert úgy hívták, hogy Járai Zsigmond. Ő volt a beterjesztője, önök szavazták meg, önök voltak kormányon. (Zsigó Róbert: Csak el ne hidd!) Ezenkívül azt is el tudjuk még mondani, hogy Magyarországon azért van rendkívül drámai helyzet ebből a szempontból, mert önök elmondják mindig, hogy termékenységi ráta. Termékenységi ráta még sosem sírt fel szülőszobában. Viszont a Gyurcsány-kormány legrosszabb évében is több gyermek született, mint az Orbán-kormány legjobb évében. Egyébként rekordokat dönt sajnos a halálozás, és rettenetesen megnőtt a válások száma is. Úgyhogy ennek egyébként többek között az az oka, hogy pénzzel próbálnak harmadik gyermek nemzésére és vállalására kényszeríteni embereket, ami bizony nagyon súlyos lelki problémákat is okoz az embereknek, és emiatt nagyon sok probléma van. A kivándorlást muszáj megemlíteni. A magyar fiatalok, középiskolások, a megkérdezett fiatalok 75 százaléka el akarja hagyni az országot. Nagyon sokan már el is mentek. Minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Ez dráma, ez az adat, ez tönkreteszi Magyarország egész jövőjét, és önök ahelyett, hogy itt tartanák ezeket a fiatalokat, semmit nem tesznek annak érdekében, hogy itt maradjanak. Amikor önök arról beszélnek, hogy mi mindent megtesznek azért, hogy gyermeket vállaljanak a magyar fiatalok, akkor még egy adatot hadd mondjak! Ha 27 százalékos áfa terheli a babakocsit meg a pelenkát, mondjuk, nulla százalék - na jó, legyen 5 százalék - helyett, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy nem vállalnak gyermeket. Amikor nincs elég gyermekorvos az országban, akkor ne csodálkozzanak! Amikor szülészetek zárnak be, akkor ne csodálkozzanak, hogy nem vállalnak gyermeket a magyar fiatalok! Ez egy nagyon drámai helyzet, és bizony ki kell hogy mondjam, a Gyurcsány-kormány idején jobb volt a helyzet. (Közbeszólások a kormánypárti sorokból: Persze!) Köszönöm a figyelmet. (Taps a DK soraiból.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00298