Szabó Sándor

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban sok szó esett már a lakhatási válságról is, de azért azt lássuk be, hogy talán most van egy olyan helyzet Magyarországon, ami eddig a legsúlyosabb időszak, amikor lakhatási válságról beszélhetünk, és ez nemcsak a miniszterelnök úr szerint van így, nemcsak mi, egyéni választókerületben élő képviselők tapasztaljuk, hanem szakmai szervezetek is igazolják ezt. A legutóbb a Habitat éves jelentése számos fontos megállapítást tett, engedjék meg, hogy ebből néhányat önöknek felolvassak. 2023-ban az otthonfelújítási támogatás megszüntetésével a „Lakástámogatások” költségvetési címen elszámolt kiadások erőteljesen csökkentek, és ez a csökkenés a következő években, azaz ebben az évben is folytatódik. Lakástámogatásra reálértéken annyit költ most az állam, mint a 2010-es évek közepén, a CSOK elindulása előtt és mint az első Orbán-kormány idején. A másik megállapítás: a lakhatási célú költségvetési kiadások több mint 90 százaléka szociálisan nem célzott. Az arány az utóbbi években néhány százalékponttal ugyan javult, de a nem célzott támogatások jogosultsági feltételeinek szigorításával és a nagyobb kiadásokkal járó eszközök kivezetésével - úgymint az otthonfelújítási támogatás - módosult. A harmadik: a lakhatási szegénység különböző szegmensei által érintett lakosság számát közel egy évtizede 2 millió és 3 millió fő közé becsülték a hazai kutatók; most ezek a becslések statisztikai kimutatásokkal is alátámasztottak. Sajnálatos ugyanakkor és elgondolkodtató az a tény, hogy egy-két olyan szempontot leszámítva, mint például a komfort nélküli lakások számának a csökkenése vagy a szabályozások, definíciók változása miatt a túlzsúfolt lakások száma, a lakhatási szegénység lényegében az elmúlt tíz évben relatíve nem csökkent. Mint ahogy új ingatlan is relatíve kevés épült az elmúlt időszakban, szinte kizárólag azok is magántulajdonú házak, lakóparkok; bérházfejlesztés gyakorlatilag nem történt. Az ingatlanpiac alsó szegmensét egyfajta megkötöttség, immobilitás jellemzi, az utóbbi évek alapvető bankhitelein keresztül történő támogatásai pedig a társadalom alsó szegmensét nem is érintik. Közel 90 ezer olyan háztartás van ma Magyarországon, amelyek nem rendelkeznek házukon, lakásukon belül vízzel, fürdővel, WC-vel, és alacsony jövedelmi helyzetük miatt ezen helyzeten önerőből nem tudnak változtatni. És még egy utolsót kiemelve: közel 328 ezer háztartás, az összes 8 százaléka jelezte azt, hogy nem engedheti meg magának, hogy megfelelően fűtsék az ingatlanukat. Ez valamivel több mint 680 ezer főt jelent. Én nem vitatom, hogy a kormánynak vannak megoldásai a lakhatás megoldására, javítására, de engedtessék meg nekem, hogy azt elmondjam önöknek, hogy nem célzottak, mint ahogy egyébként maga a jelentés is arra irányul. Szociális érzékenységemből adódóan én azt mondom, hogy azoknak kellene segíteni, akik valóban rászorulnak, az önök javaslatai, megoldásai pedig nem efelé mutatnak; segítenek, de elsősorban azoknak, akiknek lehet, hogy nem kellene annyit segíteni, és nem azoknak, akiknek egyébként napi szintű problémája van a lakhatás tekintetében. Ez az egyik megállapításom. A másik megállapítás pedig a megoldás mikéntjére vonatkozik. Most egyrészt lehetővé teszik - csak két példát mondok -, hogy a nyugdíj-megtakarításokat lehessen költeni lakás felújítására vagy építésére. Könyörgök, ez a pénz nem erre van! Az arra van, hogy majd a nyugdíjaséveiben, ha eljut odáig, az ember azt a pénzt tudja használni, de nem arra, hogy most ezt a megtakarítását felélje akár lakásfelújításra, akár lakástámogatásra. Vagy akár itt van a kafetériára vonatkozó javaslatuk, amely azt irányozza elő, hogy a munkáltatónak lehetősége lesz arra, hogy 150 ezer forintos kafetériát biztosítson arra vonatkozólag, hogy lakbértámogatást adjon a munkavállalóknak. De ez is egy adható, opcionális lehetőség, valószínűleg nagyon sokan nem fognak tudni élni ezzel a lehetőséggel. Éppen ezért meggyőződésünk - amit egyébként szorgalmaztunk is és mondunk is -, hogy az államnak valóban egy olyan átfogó szociális bérlakásépítési programot kell elindítania, vagy egy erőteljes önkormányzati szociális bérlakásprogramra kell építenie a lakhatási probléma megoldását, amire egyébként van példa. Hiszékeny Dezső képviselőtársam említette a XIII. kerületet, és engedtessék meg, hogy én pedig büszke legyek arra, amit egyébként Szeged városában 2015 óta teszünk: 900 nehéz helyzetben lévő szegedi család számára tudtunk 2015 óta biztosítani lakhatást, akik egyébként nyilvánvalóan önerőből a maguk számára - nyilván az ingatlanárak, illetve a magas albérletárak miatt - nem tudtak volna lakhatást biztosítani. Erre egyébként a szegedi önkormányzat 2 milliárd forintot tudott biztosítani a saját költségvetéséből, ami azt jelentette, hogy a meglévő önkormányzati lakásokat teljes egészében felújítva biztosította a családok számára. Egy pályázati szempontrendszert hoztunk létre, amely egyébként teljes egészében kizárta a szubjektív elemeket. Többek között figyelembe veszi a jövedelmi viszonyokat, a szociális körülményeket és még a gyerekek számát is. A legutóbbi lakásokba, amelyeket biztosítottunk, például többek között 60 kisgyermekkel költöztek ilyen típusú lakásokba. A nyertes pályázók egyébként ötéves határozott időtartamra kapják meg ezeket a lakásokat, és ha egyébként fennállnak a feltételek, akkor ez az időszak meghosszabbítható. Azt lehet elmondani, hogy ezeknek a lakásoknak az alapterülete változó, 30 és 68 négyzetméter közöttiek, amelyekért egyébként a családok 20, illetve 46 ezer forint havi lakbért fizetnek, ami nyilvánvalóan szegedi viszonylatban is elenyésző, hiszen ugyanezek a lakások 100-150 ezer forintba kerülnek; így aztán elmondhatjuk, hogy a családok akár 100 ezer forintot is meg tudnak spórolni. Tehát itt van a jó minta. Én azt gondolom, hogy Szeged egy nagyváros, és a lehetőségeink korlátozottak, az állam lehetősége viszont ennél sokkal nagyobb. Azt gondolom, hogy semmi nem akadályozza meg abban az államot, hogy egyébként egy ilyen vagy hasonló jellegű programot elindítson, lakásokat építsen, és hasonló módon, mint akár a XIII. kerületben vagy akár Szegeden, valóban érdemben tudjon segíteni a lakhatási válságban. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokból.)