Latorcai Csaba

politikai vita lefolytatása V/9665 A lakhatási válsághelyzet megoldásáról és a lakhatási nehézségekkel küzdő magyarok megsegítéséről

HousingCycle 2022-2026Bill 9999#320source ↗

DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Így a vita vége felé közeledve engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak önökkel, elsősorban Budapestet illetően, mert valóban lakhatási válság van, elsődlegesen Budapesten. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Budapest súlyos lakhatási gondokkal néz szembe, ennek a megoldása azonban elsősorban a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok feladata lenne. (23.40) Azonban a Fővárosi Önkormányzat még a Tarlós Istvántól megörökölt mintegy 200 milliárdos vagyont, amellyel rendelkezett öt évvel ezelőtt, 2019-ben, úgy élte fel, hogy láthatóan ezt a problémát nem tudta vagy egyáltalán nem is akarta kezelni. Meg sem kísérelték, hiszen ebből a jelentős összegből szemmel láthatóan semmit nem fordított a lakhatás javítására, lakások építésére. Karácsony Gergely és a Fővárosi Önkormányzat baloldali többsége semmit nem tett a befektetési célzatú fővárosi ingatlanmanipulációkkal szemben, semmit nem tett az Airbnb-zés ellen, amelyek pedig alapvetően járultak hozzá a fővárosi ingatlanárak emelkedéséhez és ezáltal a lakhatás helyzetének romlásához. A fiatalok közös családi élete megkezdésének nagyon-nagyon nehéz feltételei vannak most a fővárosban. Amikor Tordai képviselő urat hallgattam, az jutott eszembe, hogy elméletileg mennyire egyszerű 100 méteres síkfutásban olimpiai bajnoki címet szerezni, de mennyivel nehezebb és mennyivel kevesebbeknek sikerül ezt a gyakorlatban is megvalósítani. Lehet, képviselő úr, lobogtatni számtalan tervet, önöknek az elmúlt öt évben lehetőségük lett volna bizonyítani. Képviselő úr, önnek aztán teljes mértékben, hiszen akkor még párttársa volt Karácsony Gergely főpolgármester. Semmiből nem állt volna azt a programot, amelyet ön vázolt, a főpolgármesterrel együttműködésben megvalósítani. Ezzel szemben, jóllehet a főpolgármester a programjában 2019-ben bérlakásépítést, kollégiumépítések támogatását ígérte, és volt egy sor más állítólagos terve is, az biztos, hogy egyikből sem lett semmi. A fővárosban elköltött ezermilliárdos nagyságrendű összegből nulla bérlakás, nulla kollégium épült fővárosi finanszírozásból. Ellenben lakásügynökségre bizony tellett, amiből október végéig 26, azaz 26 darab lakást tudtak kiadni. Komoly siker! És most mit látunk? Azt, hogy a kormány segíteni akar, segíteni akar a fővároson is. 19,9 milliárd forintot, majd’ 20 milliárd forintot kíván a kormány lakhatási beavatkozások keretében a főváros számára rendelkezésre bocsátani a TOP Plusz program keretében. És mit látunk, hogy ezt a főváros hogyan kívánja felhasználni, a főváros és a fővárosi baloldali káoszkoalíció? Nos, ennek a 20 milliárdos keretösszegnek Karácsony Gergely tervei szerint több mint a felét, 11,5 milliárd forintot arra a lakásügynökségre kívánnak fordítani, amely, ahogy mondtam, 26, azaz huszonhat darab lakást tudott kiadni. (Tordai Bencének:) Nem, ez már évekkel ezelőtt elkezdte a működését. A Fővárosi Önkormányzat előterjesztése azt mondja, képviselő úr, hogy ez az összeg, ez a konstrukció alapvetően a Fővárosi Lakásügynökség elindítását, az annak működtetéséhez szükséges humán erőforrás biztosítását (Tordai Bence: Igen, mert ott emberek dolgoznak.), igen, képviselő úr, tehát nem a fiatalok lakhatásának megoldását, hanem egy fővárosi szervezetnek a saját finanszírozását kívánja szolgálni. Bizony úgy, ahogy szokták önök, baloldaliak, a fiatalok sehol, ellenben a már jól ismert fővárosi baloldali pénzszivattyúra telik. De folytatnám. Ebből az összegből 7,4 milliárd forintot akar fordítani a Fővárosi Önkormányzat hajléktalanok lakhatására, lakáshoz juttatására, ami dicséretes, a hajléktalanság csökkentésének jegyében. A hajléktalanságból való kilépés elősegítésére, a hajléktalanná válás megelőzésének fejlesztésére szükség van, ezzel egyetértünk, ezt támogatjuk is, de még egyszer kérdezem - önök is sokszor feltették ma este ezt a kérdést -, hogy hol vannak a fiatalok. Úgy látszik, önöknél csak a szavakban vannak ott a fiatalok, de amikor megadatik a cselekvés, amikor léphetnek, akkor bizony előszeretettel feledkeznek meg róluk, mert a 19,9 milliárd forintból egy fillér sem jut a családot alapítani szándékozók megsegítésére. Most is látható, hogy a baloldalnak csak szavakban fontosak a fiatalok, csak szavakban fontos a fiatalok lakáshoz jutása, de amikor önöknél ott van a bizonyítás lehetősége, akkor ebből az összegből 0, azaz nulla forintot szánnak a fiataloknak. Szóval, képviselő úr, nem dumálni kellene. Ezzel szemben mit tesz a kormány? Mi nem dumálunk, hanem cselekszünk, pontosan fordítva, mint ahogy önök, baloldaliak. Ahogy Fónagy államtitkár úr is fogalmazott, bérlakások építésének ösztönzésén dolgozunk, kollégiumi férőhelyeket akarunk növelni. Éppen ezen szándékaink jegyében foglalkozik az önök által általában leszólt nemzeti konzultáció egyik kérdése a kollégiumi férőhelyekkel. És ha az emberek támogatni fogják a kormányt, akkor készek vagyunk arra, hogy a megújult felsőoktatás következő nagy lépése a kollégiumi férőhelyek bővítése és minőségének fejlesztése legyen. Segítjük a szolgálati lakások építését is. Engedjék meg, hogy jó példaként hivatkozzam a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kezdeményezését. 2023-ban - tehát nem friss, nem mondhatják, hogy semmit nem tettünk - 5 milliárd forintnyi támogatást nyújtottunk önkormányzati tulajdonú szolgálati lakások kialakítására, egyébként a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén, mert számunkra a Balaton nem csupán üdülőhely, hanem bizony honfitársaink százezreinek is lakóhelye. Ennek a programnak a keretében új, százszázalékos önkormányzati tulajdonú szolgálati lakás létrehozására pályázhattak és még mindig pályázhatnak önkormányzatok. A járásszékhely települések számára 3 milliárd forint, míg a nem járásszékhely települések számára 1,5 milliárd forint került elkülönítésre. 2023-ban már tíz település felelt meg a feltételeknek, így elindulhatott több mint 3,6 milliárd forint összköltségű beruházással szolgálatilakás-fejlesztés Keszthelyen, Marcaliban, Fonyódon, Balatonfüreden, Balatonszárszón, Szigligeten, Badacsonytomajon, Balatonkeresztúron, Köveskálon és Zalaszántón. 2024 novemberéig támogatói okiratokat is kibocsátottunk, és szeretném jelezni, hogy a pályázat második fordulójában 2024. november 29-én éjfélig lehet még pályázatokat benyújtani. A döntés pedig, figyelembe véve az év végét, 2025. február végére, március elejére várható. Tehát további szolgálati lakások fognak épülni többek között a Balaton környékén is orvosok, egészségügyi dolgozók, tanárok, önkormányzati dolgozók számára. Szóval, nem mondhatják, hogy nekünk nem fontos Magyarország minden térsége. Egyedül Budapest lóg ki a sorból, mert nem tud a főváros baloldali többsége élni a kormány által kínált lehetőségekkel. Megmondom őszintén, abban a káoszkormányzásban, amit önök művelnek a Fővárosi Önkormányzatban, nem is csoda, hogy nem jutnak ötről a hatra. (23.50) De itt volna tehát az idő, hogy Karácsony Gergely és a fővárosi baloldal ne ügynökségre, egy szervezet működtetésére költse a kormány jóvoltából rendelkezésre álló forrásokat. (Tordai Bence közbeszól.) Nevethet, képviselő úr, de azokból a forrásokból van egyébként, aminek a Magyarországra érkezését bármennyire is próbálták, nem sikerült elérniük, és még többet tudnánk adni a fővárosnak is, ha nem ügyködnének tovább azon, hogy a Magyarországnak, a magyar embereknek jogszerűen járó forrásokat elzárják a magyar emberek elől. Szóval, képviselő úr, a kormány kollégiumot építene, bérlakást építtetne, szolgálati lakásokat építtetne, és segítené a fiatalok életkezdésének támogatását. Arra kérném, hogy legalább ne akadályozzák, hogy a kormány segítsen. Nem dumálni kell, hanem cselekedni! Vagy, ha a fővárosi baloldali vezetésű fővárosi káoszkormányzás révén cselekedni nem tudnak, legalább segítsék a kormány segítő törekvéseit. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241125_00320