Pósán László

Általános vita lefolytatása T/10010 A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról

TechnologyCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_45622source ↗

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Kutatási Hálózatról szóló T/10010. számú törvényjavaslatot, amelyet most tárgyalunk - ahogy államtitkár úr bevezetőjéből hallhattuk -, az érintett, a Magyar Kutatási Hálózat kezdeményezte egy közel egy évig tartó nemzetközi átvilágítási időszakot követően. Miniszter úr, bocsánat. ELNÖK: Igen, miniszter úr. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnézést kérek, a megszokás hatalma. Az elmúlt tíz hónapban a legkiválóbb hazai és külföldi tudósok bevonásával történt ez az átvilágítás, és az ezekből származó megállapítások, az ezekből következő teendők, fejlődési irányok azok, amelyek jogi formát öltöttek ebben a javaslatban. A törvényjavaslat célja a Magyar Kutatási Hálózat által tett kezdeményezés alapján a versenyképes, hatékony és teljesítményalapú működés feltételeinek mai és jövőbeni megteremtése. Ez többek között a kutatóintézeteknek nagyobb arányú, erőteljesebb részvételét, jelenlétét tartja kívánatosnak a nemzetközi tudományos kutatásokban, a magyar tudományos eredményeknek nagyobb arányú nemzetköziesítését és fordítva: a nemzetközi kutatások nagyobb arányú hazai beépítését mind a tudományba, mind pedig a gazdaságba. A közelmúltban napvilágot látott, az EU felkérésére készült Draghi-jelentés egyértelműen megfogalmazta azt, hogy az Európai Unió versenyképesség, gazdasági teljesítmény szempontjából negatív pályára került, ezek megtartására, a versenyképesség megtartására mindenhol Európában, így Magyarországon is erősíteni kell a kutatást és az innovációt. Az egyetemi világ a modellváltással már rálépett erre az útra, amit a nemzetközi rangsorokban egyértelműen megnyilvánuló javuló helyzetük bizonyít, ahogyan a gazdasági élet hazai és nemzetközi szereplőivel kialakított, egyre szorosabb együttműködésük is. A most tárgyalt törvény azt a jogi keretet kívánja megteremteni, amely a hazai állami kutatóhálózat nemzetközi körülmények közötti versenyképes működését és teljesítményének növekedését tudja biztosítani. A törvény ebből következően egy kerettörvény, amely a tudományos kutatási autonómia alapelvét szem előtt tartva, a működés részletszabályainak kialakítását a Kutatási Hálózat irányító testülete által megfogalmazott, a kutatóintézetek vezetői, testületei által támogatott modellben a Kutatási Hálózat belső szabályozói hatáskörébe utalja. A törvénytervezet az irányító testület mellett a Kutatási Hálózat 19 intézményvezetőjének támogatását is bírja. Ezek egyöntetűen álltak ki, valamennyien aláírták az ezzel kapcsolatos közös nyilatkozatot, de vezető kutatók, fiatal kutatók, egyetemi vezetők, sőt az MTA részéről is sokan kiálltak a törvény mellett. A törvényjavaslat a legjobb nemzetközi mintáknak megfelelő működési környezetet, rugalmas működési feltételeket kíván létrehozni, amely a Kutatási Hálózat számára az államháztartáson kívüli működési feltételeket biztosít. Ez többek között azt is jelenti, hogy a 13. §-ban foglaltak szerint a Kutatási Hálózat, ahogyan a modellváltó egyetemek, közfeladata ellátásához kapcsolódóan, azt nem veszélyeztető gazdálkodási tevékenységet is végezhet, ami szorosabb együttműködéshez vezethet, a vállalatokkal, gyorsabbá teheti a tudományos eredmények gazdasági hasznosulását, az innovációt. E gazdasági tevékenységeket, azok költségeit és bevételeit számvitelileg elkülönítetten kell nyilvántartani és kezelni. A Kutatási Hálózat tevékenységét az állam közfeladat-finanszírozási szerződéssel, támogatással, vagyonjuttatással, illetve adománnyal biztosítja. Az államon kívül más személyek, gazdasági szereplők is adhatnak természetesen támogatást vagy adományt. Mindezeken túl a Kutatási Hálózat részt vehet természetszerűleg pályázatokban is. A 2025. évben - ahogyan erről miniszter úr már szintén szót ejtett - 18 milliárd forinttal bővül a HUN-REN finanszírozása. Ez a költségvetésbe már be is van tervezve, és három éven belül ez a finanszírozás eléri a jelenlegi szint kétszeresét. Ez a jelentős forrásbővülés béremelést, bővülő kutatási lehetőségeket tesz majd lehetővé vagy biztosít. A törvényjavaslat kiemelt célja a kutatóintézeti ingatlanvagyon tulajdonjogával kapcsolatos kérdések rendezése is, összhangban az Alkotmánybíróság határozatával. Amennyiben a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia megállapodik az MTA tulajdonában álló, a kutatóintézetek által használt ingatlanok állam általi megvásárlásáról, a jelenlegi használatra vonatkozó törvényi szabályozást ez az új törvény hatályon kívül helyezi, és azok a kutatóhálózat tulajdonába kerülnek. A törvényjavaslat értelmében megszűnik a Kutatási Hálózat központja által működtetett kutatóintézetek, költségvetési szervek jogállási státusza, melyek tevékenységüket ezek után jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység formájában folytatják. (12.20) Megszűnnek a működtetéssel, munkaügyekkel, pénzügyekkel, közbeszerzésekkel kapcsolatos párhuzamosságok. A kutatóintézeteknek a szakmai munkára kell koncentrálni, azaz egy jogi és működési szempontból is egységes kutatói hálózat jön létre, olyan, ahol a jövőben több lesz a forrás, a kutatási lehetőség és a szakmai sikerek, eredmények utáni megbecsülés. Ez a törvény nem közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi törvény - erről is beszélt miniszter úr -, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat egy saját törvény alapján fog működni minden szempontból, államháztartáson kívül fog működni, teljesítményalapú finanszírozási rendszerben. A törvénytervezet hosszú távú finanszírozást, kiszámíthatóságot, intézményi stabilitást ad a kutatóhálózat részére. Mint említettem, a már benyújtott költségvetési törvény is tartalmazza a jövő évi forrásbővülést, finanszírozási növekményt, ami lehetőséget teremt egy jelentősebb béremelésre. A törvénytervezet 25 éves keretmegállapodást és 6 éves időszakra megkötött, kiszámítható, értékálló feladat- és teljesítményfinanszírozást tartalmaz, lehetőséget teremt egy vonzó kutatói életpálya kialakítására. A jogszabályban szereplő működési modell nemzetközi példákon alapul. Ebben európai és Európán kívüli sikeres és neves kutatóhelyek, kutatóhálózatok egyaránt szerepelnek. A törvényjavaslat szabályozza a HUN-REN főbb szervezeti egységeire, tisztségviselőire vonatkozó rendelkezéseket, feladat- és hatásköröket, a tisztségviselők kiválasztásának és összeférhetetlenségének szabályait. A Kutatási Hálózat ügyvezető szerve a 7 fős irányító testület, tagjainak többsége a tudomány művelői közül kell hogy kikerüljön. Ennek a testületnek a munkájában tanácskozási joggal vesz részt az a 3 fő, akiket a kutatási intézményvezetők delegálnak. Lényegében a nagy tudományterületek, tehát élő, élettelen, természettudomány, valamint humán, társadalomtudományok delegáltjairól van szó. E nagy tudományterületi tudományos tevékenységek koordinálását pedig majd egy-egy alelnök végzi, akik mellett tudományterületi kutatási tanácsok működhetnek. Az irányító testület munkáját javaslattételi, véleményezési jogkörrel rendelkező nemzetközi tudományos tanácsadói testület, valamint az intézményvezetői kollégium is segíti. Tudományos kérdésekben kizárólag a tudomány művelői hozhatnak döntést. Az állam megrendelőként lép fel a Kutatási Hálózat felé úgy, hogy a közösen megállapított, kiemelten fontos kutatási témákat, teljesítményelvárásokat a közfeladat-finanszírozási szerződésében rögzítik, ahogyan a szabad témaválasztás alapján végzendő felfedező kutatások lehetőségét is. A Kutatási Hálózat működésének ez a modellje a nemzetközi példákra épül, ahogyan ezt már említettem. A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának és a HUN-REN-nek nem kell adót fizetnie az adóalapja azon része után, amelyet céljainak, közfeladatának, közérdekű tevékenységének megvalósítását szolgáló tevékenysége révén szerzett bevétele képvisel az összes bevételén belül. Tisztelt Ház! Mindezek alapján, tekintettel arra, hogy az adott törvényt átgondolt, széles körű konszenzus övezi, és alapvetően a nemzetközi példákra építkezvén egy hatékony és sikeres magyar kutatási hálózat létrehozásában vagy pontosabban megreformálásában érintett, kérem, hogy támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241126_00054