Mellár Tamás

DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Legelőször is szeretnék Hiller képviselőtársamhoz csatlakozni. Valóban arról van szó, hogy nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot. Hadd mondjak én is egypár dolgot! Az egész irányító testület kinevezése kormányzati szintről történik, és az ő kezükben van mindenfajta olyan lehetőség, olyan munkáltatói jog, amelyik valóban fontos, tehát ők dönthetnek arról, hogy összevonnak vagy megszüntetnek egyes kutatóintézeteket. Az pedig egyáltalán nem volt megnyugtató, amikor önök közül többen is azt mondták, hogy ennek az irányító testületnek a többsége tudományos kutató, és ebből következően érvényesül a tudományos irányítás és a tudományos szabadság. Igen ám, csak egy dologról itt elfeledkeztek: ez nem úgy történik, hogy alulról delegálnak az irányító testületbe embereket, hanem ezeket fölülről önök nevezik ki. Utána pedig a kekvához hasonló módon az is van, hogy az irányító testület saját magát újítja meg, tehát ha abból tag kiesik, akkor ők saját maguk szavaznak erről az egész dologról. Ez is nagyon-nagyon hasonlít az egyetemek alapítványi dolgához. A másik dolog a vagyonjuttatás. Hát, ezt is sokféleképpen lehet nevezni, de amikor az állam egy vagyont átad, és azt teljes egészében használhatja és kezelheti egy olyan vezetés, amelyet ők neveznek ki, hát, ez egyfajta privatizáció. Az egyetemek oldalán is ugyanez történt. (13.00) És most is ugyanez történik, azzal a megszorítással egyébként, hogy az államnak először még meg kell vásárolni ennek a vagyonnak egy jelentős részét a Magyar Tudományos Akadémiától. Kérdés persze, hogy milyen áron, hogyan fogják ezt megvásárolni, mennyire fog egy hatalmi arrogancia érvényesülni ebben a dologban, illetve az MTA-nak a kiszolgáltatottsága, hiszen most belement egy olyan felújításba, amire nincs megfelelő finanszírozási alapja. Utána ez a vagyon kikerül az állami vagy a közösségi kézből, és néhány ember azt tesz vele, amit gondol, és emellé még költségvetési támogatás is kerül, azonban három tagot delegálhatnak a kutatóintézetek, de ők csak tanácskozási joggal vehetnek részt. Tehát azért eléggé világosan látszik, hogy hogy itt a tudományos szabadság egyáltalán nem érvényesülhet ebben az új modellben. Visszatérve az eredeti történetre, illetve a történet elejére, a miniszter úr említette, hogy azért van szükség erre az átalakulásra, átalakításra, merthogy igen jelentős versenyképességi hátrányban van - na, nem Magyarország, mondta ön, hanem az Európai Unió. Hát, az Európai Unió is abban van, de ehhez képest Magyarország még inkább abban van. Tehát nekünk szerintem inkább Magyarországgal kellene foglalkozni. Csak egy lábjegyzetet mondok itt, mert közgazdász vagyok: ha valaki a versenyképességet azzal próbálja mérni, hogy az évi gazdasági növekedési ütem mekkora, akkor ez egy nagy tévedés. Egyébként Amerikában a gazdasági növekedésnek az egyik forrása az, hogy sokkal, de sokkal több munkát használnak fel, mint az Európai Unióban, mert ott általános az 50, 60, sőt 70 órás munkahét és csak kéthetes szabadság, míg Európában 40 órás munkahét - sőt van, ahol kevesebb - és öthetes szabadság van. Ha azt a termelékenységet néznénk, ami a ledolgozott munkaórákra vonatkozik, akkor jóval, de jóval kisebb különbség lenne az Egyesült Államok és az Európai Unió között, de ez csak egy lábjegyzet volt. Magyarország e tekintetben sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben van, nálunk ugyanis a termelékenység nagyon-nagyon alacsony mértékű, tehát lenne hova lépni. Aztán a másik dolog, hogy valójában nem is itt kezdődött az egész történet, nem most kezdődött. Hiszen öt évvel ezelőtt a kormány már elindította ezt az egész átalakítást, tehát azt, hogy az MTA-tól elvesszük a kutatóhálózatot, csak mind ez ideig nem tudták ezt teljes egészében ledarálni, és most jött el az az idő, amikor ez a ledarálás végbe fog menni. Önök arra hivatkoznak végig, hogy na de, kérem szépen, ezt az egész átalakítást megelőzte egy jelentős, hosszan tartó átvilágítás, mégpedig külföldi, nagy szaktekintélyű tudósok végezték ezt az átvilágítást, és ennek alapján történt meg ez az egész. Most én azt szeretném kérdezni, hogy vajon hol lehet megtekinteni, hol hozták nyilvánosságra ezeknek az átvilágításoknak az eredményeit, milyen tudományos és társadalmi viták történtek ez ügyben, és milyen módon deriválták önök ebből az átvilágításból azt az új modellt, amely kialakult, mert nyilván egy helyzetértékelésből többfajta modell is lehet. Vajon önök felállítottak alternatívákat, A, B, C és D alternatívákat is? Erről volt valamilyen társadalmi vita? Volt róla szavazás? A miniszter úr azt is mondta, hogy 1300 embert kérdeztek meg ez ügyben, és ők azt mondták, hogy nagyon-nagyon szeretik ezt az egész dolgot. Na de ez azért még mindig kisebbség, hogyha ez valóban ténylegesen megtörtént, nemcsak formális dolog volt, hiszen ötezer kutató van ebben a kutatóhálózatban. Tessék mondani, a többiekkel mi újság van? Az arra való hivatkozás pedig, azt gondolom, aki Magyarországon él, azért elég jól tudja, hogy az, hogy a 19 kutatóintézet vezetője ezt támogatja, ez teljesen természetes. Az egyetemek is támogatták, hiszen az egyik egyetemi vezető nekem elmondta - de nem fogom elmondani a nevét -, hogy a fejéhez rakták a revolvert (Moraj a kormánypárti padsorokban.), és azt mondták, hogy ha nem egyezel bele, ha nem szavazod meg, akkor nem lesz pénz. Ugyanez van egyébként itt is, hát, önök is elárulták, hogy majd jövő áprilisban kap 18 milliárd forintot a kutatóhálózat, de ezt már rég meg kellett volna nekik adni, csak most erre hivatkozással mondják ezt. Hát, természetesen, majd ha lesz pénz, akkor majd jól mennek a dolgok, és az intézetvezetők azt mondják, hogy ők felelősek az intézet dolgozóiért, ezért aztán bele fognak menni ebbe a modellbe, ebbe a történetbe, ebbe a dologba, ami egyébként eléggé nyilvánvalóan problémás lehet mindannyiuk számára. Nyilvánvalóan az is többször elhangzott, hogy a szakszervezetek tulajdonképpen nem is léteznek, a szakszervezetekkel való egyeztetés tulajdonképpen egy fölösleges dolog. Ugyanakkor pedig én számtalan olyan véleményt hallottam az akadémiai, intézeti dolgozók részéről, illetve a Stádium 28 szervezettől is, amelyik akadémikusokat tartalmaz, amelynek én is tagja vagyok, hogy bizony itt komoly bajok és komoly fenntartások vannak ezzel az egész konstrukcióval kapcsolatosan. Igen, tulajdonképpen itt most abba a helyzetbe kerültünk, hogy természetesen persze mondhatunk mi itt bármit arról, hogy ez épp olyan elhibázott és épp olyan rossz konstrukció, mint ami az egyetemek átalakításánál volt, önök pedig azt mondják, hogy ez egy nagyszerű konstrukció. Az idő fogja majd megmondani és megmutatni, csak hát sajnálatos módon aztán az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, hogy világosan lehessen látni, hogy tulajdonképpen melyik úton kellett volna menni. Én azonban mélyen meg vagyok győződve arról, hogy csak azok az átalakítások, csak azok a reformmegoldások lehetnek jók és életképesek, amelyek tiszteletben tartják az intézmények függetlenségét, a tudományos szabadságot, ez azonban itt, ebben a konstrukcióban egyáltalán nem érvényesül. Azt mondta Gulyás Balázs úr, egy nemzetközileg elismert tudós, hogy tulajdonképpen egy csomó előnye van ennek, hogy egyetlenegy entitás van itt a kutatóintézetek fölött, az az, hogy közös beszerzéseket lehet megvalósítani, hogy együttesen lehet tárgyalni a kormányzattal, egyezséget lehet kötni a hosszú távú finanszírozásról, és ehhez hasonló dolgokat mondott. No, ezt én nem vonom kétségbe, valóban van ennek egy előnye. De ezt létre lehetett volna vagy létre lehetne úgy is hozni, hogy azt mondjuk, hogy a 19 meglévő kutatóintézet, amelyik valóban nemcsak jogi személyiség, hanem tényleges jogai is vannak, ők majd saját maguk alulról létrehoznak egy olyan, fölöttük lévő testületet, amelyik bizonyos dolgokban korlátozottan, de tárgyalni tud kifelé akár a közbeszerzésekről, akár bármilyen akcióról, illetve tárgyalni tud a kormánnyal. Az egy demokratikus megoldás lett volna. Itt viszont önök mindent felülről irányítva próbálnak megtenni, arra való hivatkozással, hogy majd ettől lesz hatékonyság. Én élénken emlékszem arra is, hogy öt évvel ezelőtt Palkovics miniszter úr hasonló dolgokat mondott, mint most ön, Hankó miniszter úr, hogy az átalakítás után majd ilyen hatalmas meg ilyen jó lesz, meg gyorsan ilyen és ilyen eredmények lesznek. És most a miniszter úr ismerte be, hogy az elmúlt öt évben nem jöttek be azok az eredmények, amelyeket annak idején várt, vártak az átalakítástól, és amit egyébként öt évvel ezelőtt mi is mondtunk, hogy nem jó az irány. Mert a nagy titok az, hogy innováció, tudományos eredmények csak akkor születnek, csak akkor lesznek, ha biztosított az intézményi függetlenség, ha biztosított a tudományos szabadság. Márpedig ebben a modellben semmilyen módon nem biztosított ez, ezért én személy szerint nem tudom ezt támogatni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.) (13.10)