Arató Gergely

Általános vita lefolytatása T/10009 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról

TransportationCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_45622#116source ↗

ARATÓ GERGELY (DK): Hallottuk már ezt az érvet Lázár miniszter úrtól is, hogy növekszik a forgalom, ezért látványosabbak a problémák, de az a helyzet, hogy itt kétfajta szempontból is komoly gondok vannak. Az egyik probléma statisztikai, tudniillik az, hogy úgy jönnek ki ezek a rohamosan és dinamikusan növekedő utaslétszámok, hogy a megye- és országbérletek esetében úgy számolnak, hogy az érintettek minden munkanapon ide-oda utaznak, nyilvánvalóan egy fikció, hiszen természetesen vannak, akik busszal utaznak, tehát nem a vasúti közlekedésben jön létre ebből valódi utazás. Egyáltalán, ez meglehetősen felülbecslése a valódi forgalomnövekedésnek, hogy finoman fogalmazzak. Azt mondom nem minden támadó él nélkül, hogy ha valóban kíváncsi a MÁV vagy akár a Volán a forgalmára, akkor másfajta utasszámlálási rendszert kell bevezetni. A jegyalapú elszámolás nem alkalmas most az utasszám megállapítására akkor, ha az utazóknak egy jelentős része bérlettel utazik, ami egyébként nagyon jó hír. Ezt már korábban is dicsértem, ez egy pozitív intézkedés, de ne próbáljuk meg statisztikai bűvészkedésre használni. De van ennél egy komolyabb probléma is: a járatok száma nem növekedett, nincsen több vasúti járat, nincsen több buszjárat, nem indítottak önök sűrűbb vasúti közlekedést. Ennek egyébként van is következménye, mert valamennyi forgalomnövekedés van, és például a Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár közötti vonalon jelzik számomra azt, hogy munkakezdéskor már komoly zsúfoltság alakul ki. Ebből a szempontból az, amit a MÁV vezetője bejelentett, hogy nem lesz menetrendváltozás, nem jó hír, hanem rossz hír, mert azt jelenti, hogy nem alkalmazkodnak ehhez a változáshoz. De ha ugyanannyi vonat van, mint fél évvel vagy egy évvel ezelőtt, akkor az önmagában nem indokolja az üzemzavarok növekvő számát. És itt még azt sem mondanám, hogy egyébként korábban feltétlenül sokkal jobb volt a helyzet. Itt egyszerűen csak az a helyzet, hogy az elmúlt 15 évben nem történt érdemi fejlődés, és elment mellettünk a világ ebben a kérdésben is.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241126_00116