Herczeg Tamás

Általános vita lefolytatása T/10013 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról

EnergyCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_45625#16source ↗

HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról szóló T/10013. irományszámú törvényjavaslat célja azon lehetőség megteremtése, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos két új, az 5-ös és 6-os atomerőművi blokkok tervezésére, beszerzésére, létesítésére, üzembe helyezésére és üzemeltetésére irányuló beruházás megvalósítása továbbra is zökkenőmentesen történhessen. A Paksi Atomerőmű építését 1966-ban határozták el, majd 1969 és 1987 között épült meg, így Magyarország egyetlen atomerőműve több mint 35 éve látja el az ország lakosságát és ipari fogyasztóit biztonságos és környezetkímélő módon, versenyképes áron termelt energiával. Hosszú távon szükség van a Paksi Atomerőmű négy blokkján kívül további két blokk megépítésére, amely egyrészt energiaszuverenitási kérdés, másrészt elengedhetetlen a megfizethető árú és megfelelő mennyiségű villamosenergia-bővítés biztosítása, valamint a fenntarthatósági célok elérése is. A Paksi Atomerőmű bővítése kiváló példa arra, hogy a nukleáris együttműködés visszahozhatja a józan észt, a racionalitást és a békés egymás mellett élés reményét a nemzetközi politikába. Az orosz fővállalkozó mellett ugyanis a projekten amerikai, francia, német, osztrák és svájci cégek is dolgoznak. Mindez azt mutatja, hogy a nukleáris energia területén a partnerség és az együttműködés még mindig szakmai alapokon nyugszik, és a szakemberek szerint az atomenergia az áramtermelés valóban felelősségteljes és biztonságos módját jelenti. Mint köztudott, és ahogyan államtitkár úr is beszélt erről, jelenleg is zajlik a paksi nukleáris erőmű bővítése. A bővítéssel a teljes hazai áramigény 70 százaléka fedezhető lesz, és emellett kiváltható lesz 3 milliárd köbméternyi éves gázfogyasztás, és megszüntethető lesz 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása. A nukleáris kapacitások bővítésével, a két új paksi reaktor építésével az atomerőmű teljesítménye a mostani 2000 megawattról 4400-ra fog bővülni. Tisztelt Ház! Tudjuk, hogy az Európai Unió 2022-ben az atomenergiát is felvette a zöldenergia-források listájára, és tudjuk azt is, hogy Franciaországban 56 atomreaktor működik, az Egyesült Államokban 95, Kína pedig 150 új reaktorral tervezi megvalósítani klímacéljait. Az Európai Unióban, de mondhatjuk, az egész glóbuszon erősödőben van az a szemlélet, amely szerint nukleáris energiára - a megújuló kapacitások és a villamosenergia-tárolók növelése mellett - a racionális zöldenergia-átmenethez szükség van. (8.40) Az Európai Unióban tehát érezhető a nukleáris iparággal kapcsolatban egyfajta támogató irányváltás, ami a magyar kormányt idestova már több mint tíz éve jellemzi, megelőzve az európai trendeket. Magyarország a környezetvédelemre nemcsak értékválasztásképp, hanem gyakorlati, pragmatikus kérdésként is tekint, és ennek köszönhető, hogy hazánk a világ azon húsz állama közé tartozik, amelyek az elmúlt időszakban gazdasági teljesítményük növelése mellett képesek voltak csökkenteni a károsanyag-kibocsátásukat is. Fontos még hangsúlyozni, hogy az atomenergia-termelés nemcsak a károsanyag-kibocsátást csökkenti, hanem képes energiaszuverenitásunkat támogatni, megfizethető energiát adni, illetve a rezsiárcsökkentést megtartani. Mindezek ismeretében úgy vélem, hogy a törvényjavaslat minden felelősen gondolkodó képviselő számára támogatható rendelkezéseket tartalmaz, ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241129_00016