Kanász-Nagy Máté
Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása K/10135 Hajlandóak elismerni, hogy a vasút rossz állapota az Önök hibája?
KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten megint fekete hete volt a MÁV-nak: a felsővezeték hibája miatt több száz embernek kellett a téli hidegben, fűtetlen várókban, mindenféle tájékoztatás nélkül a Kelenföldi állomáson várakoznia. Azután néhány nappal a Déli pályaudvart kellett lezárni, mert egy szerelvény a tilos jelzés ellenére megindult, hogy alig néhány óra múlva az informatikai rendszer omoljon össze, hosszú várakozásokra kényszerítve ezzel mindenkit. Miközben ez történt, Lázár János éppen a Demokratikus Koalíció politikusával közösen állapította meg, hogy milyen rettenetes állapotban van a KÖKI-felüljáró, melynek a felújítását Lázár János maga állította le. Néhány hónappal ezelőtt azt kellett meghallgatnunk, hogy azért nem működik a MÁV, mert meleg van. Most azt kell hallgatnunk, hogy azért nem működik a MÁV, mert hideg van. Majd azt az előadást kellett megtekintenünk, amikor Lázár János a Fidesz kormányzásának 15. évében azt ecseteli, hogy nem volt elég idő a vasút rendbetételére. A MÁV nem az időjárás miatt rossz. A vasút azért rossz, mert nem költenek rá. Lázár János első miniszteri intézkedéseivel szinte az összes fejlesztést leállította, a szakemberek nagy részét elbocsátotta. És ha jól értjük, ez csupán a kezdet, hiszen pont a mai napon nyújtottak be egy olyan javaslatot, ami további járatritkításokat és vonalbezárásokat készít elő, azaz tovább folytatják a leépítést. Elég egyértelmű, hogy az utasok nem gőgös és sértődött Facebook-posztokra és üzengetésre várnak ebben a helyzetben, hanem felelősségvállalásra, bocsánatkérésre és cselekvésre Lázár Jánostól. Két kérdésem lenne: hajlandóak-e vállalni a felelősséget mindezért, hajlandóak-e elismerni, hogy a vasút rossz állapota az önök hibája? És hajlandóak-e elárulni, hogy pontosan hol terveznek járatritkítást, vonalbezárást a most benyújtott friss javaslat értelmében? Köszönöm szépen, várom a kormány képviselőjének válaszát.