Hegedüs Andrea

HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Harmadikak, negyedikek vagyunk hátulról. Miben? A magyar közoktatás és köznevelés fejlesztésében. Már nem sok kell ahhoz, hogy az utolsók legyünk a sorban. Az orbáni rendszer célul tűzte ki, hogy a kormányzása alatt hogyan lehet lassan, de biztosan az utolsó helyre kerülni. Ha ez az irány, akkor a sportkedvelő Orbán Viktor és csapata jó irányba halad lefelé. Mélyebbre és mélyebbre süllyesztik módszeresen a magyar tudásutánpótlást, vagyis az oktatást. Önök játszanak az ország gyepén, játszanak velünk, gyermekeinkkel, a jövőnkkel. Önöknek csupán játék, ami nekünk maga az élet, a nagybetűs élet. A labda 2010 óta az önök térfelén pattog, de egy helyben. Nem halad a kapu felé. Illetve passzolgatnak egymásnak ezt-azt, nem kis mértékben. Ismerjék el: kétballábas csapat nehezen jut előre. A mai magyar oktatás öngól, melynek mi, a magyar szurkolói társadalom viseljük a kudarcát. A költségvetési javaslat szerint 2025-ben az állam 3876 milliárd forintot költ oktatásra. Ez icike-picike emelés az elmúlt évhez képest, de ettől nem eshetünk hasra. Ez kevés. Az oktatásra költött állami pénzek GDP-arányosan 4,4 százalék körüli szintet jelentenek, ami mélyen alatta van az EU-s átlagnak. Az alacsony finanszírozási szint az oka annak, hogy a magyar pedagógusok az országos diplomásátlagbér 75-80 százalékát keresik. Amíg az EU országaiban a bérek fokozatosan emelkednek a magasabb fokú oktatási szinteken, addig nálunk nem. Gond az oktatási struktúra is. A jelenlegi elavult rendszer nem alkalmas korszerű ismeretek átadására. Az EU-n belül Lengyelországban, Szlovéniában, Csehországban, Szlovákiában és Észtországban az iskolai kiadások GDP-n belüli aránya nem nagyon sokkal marad el a nyugat-európai átlagtól. Ezzel szemben Lettországban, Magyarországon és Litvániában a ráfordítások szintje jóval alacsonyabb. Sőt, ha Litvániában folytatódik az emelkedő trend, akkor ők is meg fognak előzni bennünket. Uniós összehasonlításban hátulról tehát a harmadikak-negyedikek vagyunk, majdhogynem az utolsó sorban kullogunk. Az alacsony finanszírozás miatt a közoktatás romokban hever, állandósult a pedagógushiány. Edzőt kell cserélni, megvan a megoldás. Az új edzőnek pedig tervbe kell vennie például az egyházi intézmények kiváltságainak megszüntetését, az idegennyelv-tudás megszerzésének kiemelt támogatását az általános iskolától kezdve, az oktatás minőségének emelése érdekében a pedagógusbérek érdemi növelését. Vissza kell állítani a felsőoktatás teljes autonómiáját, és meg kell fogalmazni a társadalmi elvárásokat; az oktatásra előirányzott költségvetési források összege GDP-arányosan legalább érje el az uniós átlag szintjét; stabil, a hallgatók szociális helyzetét és tanulmányi teljesítményét figyelembe vevő állami ösztöndíjrendszer kialakítását; a „hh”-s, vagyis a hátrányos helyzetű diákok felsőoktatásba kerülését támogató programok működtetését. Ennyire egyszerű! Sőt, rendelkezésre áll más országok sikerre vitt oktatási modellje is. És ahogy mondtam a múlt héten Maruzsa Zoltán államtitkárnak, még gondolkodniuk sem kell, csak egyszerűen oda kell sétálni a megfelelő könyvespolchoz, levenni az ideális modellt és beiktatni. (18.30) Önök fordítva ülnek a lovon. Tudom, hogy a Pintér-Rétvári-Maruzsa triónak fel kell mutatni valamit a vezérnek. Fel kell mutatni valamit, de ez a valami nem a közoktatás jövőjéről szól. Ne önök diktáljanak a minisztériumi íróasztalok mellől, hanem a tanárok a katedráról. Tudják, hogy mit kell csinálni. Bátran meg kell őket kérdezni, hogy mi lenne ideális a tanulóknak és a tanároknak. Értsék meg, hogy a pedagógusok tudnak tanítani, nemzetialaptanterv-vizsga nélkül, teljesítményértékelési rendszer nélkül, életpályamodell nélkül is. Ha lennének életképes tanfolyamok, jó továbbképzések, akkor önként, dalolva választanának belőlük, de a Fidesz által görcsös kényszerrel rájuk erőltetett továbbképzések kiábrándítók és eredménytelenek. Mi a cél? Élretörni legalább európai szinten, vagy végképp lemaradni? Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a DK soraiból.)