Zsigmond Barna Pál
Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása A/10329 Mire számíthat Magyarország a befagyasztott uniós források ügyében?
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Egyetértek képviselő asszonnyal, hogy a kettős mérce mindenhol tetten érhető Brüsszelben, akár a jogállamisági kérdések vonatkozásában, akár a kekvák vonatkozásában. Gondoljunk csak abba bele, hogy miközben ideengedik a nyugat-európai diákokat Magyarországra, ahol állítólag nem demokratikusak az intézmények, hogy itt tanuljanak, a mi diákjainkat nem engedik oda a demokratikus intézményekhez, hogy tanuljanak. Micsoda kettős mérce ez! Micsoda furcsa érvrendszer, ami akár itt a kekvák vonatkozásában is tetten érhető! És a sok jogállamisági eljárás - felsorolni is nehéz, hogy hányat indítottak ellenünk az elmúlt időszakban - mind-mind ebből a sebből vérzik, a kettős mérce sebéből. És valóban igaza van képviselő asszonynak, hogy Arató képviselő úr rengeteg szamárságot mondott, tehát azzal nem is kívánok foglalkozni. Egy biztos, hogy a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar embereknek járó forrásokat hazahozzuk. Számtalan intézkedést tettünk ennek érdekében. Vannak vörös vonalak, ilyen a szuverenitás kérdése, a család kérdése vagy a migráció kérdése. De nagyon sok kérdésben készek vagyunk kompromisszumra, hiszen Európa mégiscsak a kompromisszum kultúrájára épül. Így például az igazságszolgáltatási reform vonatkozásában több mint 28 jogszabályt módosítottunk, és ez sem volt elég a Bizottság számára, miközben minden feltételt teljesítettünk; míg ezek a feltételek nem teljesülnek nagyon sok országban, mégis minket vegzálnak állandóan. És valóban, Lengyelország példája jó példa arra, hogy varázsütésre, ahogy baloldali kormány alakult, hirtelen eltűntek a jogállamisági aggályok, miközben egyetlen jogszabályt sem módosítottak, csak ígéretet tettek arra, hogy majd módosítják adott esetben - és lám, felszabadultak az uniós források. Valóban, ez a kettős mérce tetten érhető. Mi azért dolgozunk, hogy hazahozzuk ezeket a forrásokat. Az elmúlt időszakban értünk el eredményeket, hiszen 12 milliárd euró itt van a zsákban - miniszterelnök úr is beszélt erről -, és azon leszünk, hogy a továbbiakban is értelmes kompromisszumokat próbáljunk kötni az európai intézményekkel, megtartva ezeket a vörös vonalakat, amelyek vonatkozásában a magyar emberek egyértelműen állást foglaltak, hogy nem kötünk kompromisszumot szuverenitás kérdésében, a migráció kérdésében vagy a család kérdésében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)