Barcza Attila

Interpelláció megtárgyalása I/10022 Hogyan segíti a kormány a kollégiumi férőhelyek bővítését?

EducationCycle 2022-2026Bill 9999#175source ↗

BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, az albérleti és ingatlanárak teljesen elszabadultak Budapesten, hiszen egy év alatt az új építésű ingatlanok eladási ára 14 százalékkal bővült a fővárosban. Egy másik beszédes adat, hogy Budapesten a 20-30 év körüli fiatalok a nettó jövedelmüknek a 40-60 százalékát kell hogy lakbérre költsék. A fővárosi lakhatási probléma megoldása elsősorban a főváros feladata lenne, de láthatóan nem tesznek semmit vagy csak nagyon keveset, és a megoldást a kormánytól várják. Karácsony Gergely főpolgármester öt éve a programjában bérlakásépítést, kollégiumi férőhelyek támogatását ígérte, de ebből nem lett semmi, hiszen sem bérlakások, sem új férőhelyek nem létesültek. Ehelyett jelenleg - ez is megdöbbentő - a Budaörsi úti több száz férőhelyes kollégium évek óta üresen áll, sőt a Fővárosi Önkormányzat árulja a területet; jól hallották, árusítja a területet. És itt fontos megemlíteni, hogy a polgári kormány 2010 óta visszavásárolt projektjeivel 14 500 férőhelyet adott vissza az egyetemeknek, valamint az elmúlt években 8 ezer férőhelyet újítottak fel, ami lényeges eredmény, de a számok azt mutatják, hogy további fejlesztésekre van szükség, hiszen jelenleg háromszoros túljelentkezés van a kollégiumi férőhelyekre. A helyzetet pedig az új kollégiumok építésével lehetne rendezni. A nyár elején készült egy felmérés, amely alapján a hallgatóknak 80 százaléka elégedett az oktatási környezettel, de minden második diák azt jelezte, hogy segítséget vár a kollégiumi férőhelyek ügyében. Éppen ezért a gazdaságpolitikai akciótervben a IX. kerületi rozsdaövezetben egy 12 ezer férőhelyes kollégiumfejlesztés van tervezve, ez lenne a Diákváros, ahol kedvező körülmények esetén jövő év elején kezdődhet meg a tervezési folyamat. De nagyobb egyetemi városokban is szükséges bővíteni. Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz-frakció számára fontos az olcsó lakáshitel, a megfizethető négyzetméter- és albérletárak, valamint az elegendő kollégiumi férőhely biztosítása. Üdvözlendő intézkedés, hogy jövő évtől havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást adhat a munkáltató a 35 év alatti fiataloknak, azaz éves szinten 1 millió 800 ezer forintot jelenthet ez, kedvező adózási szabályokkal, és ezt albérlettámogatásra vagy lakáshitel-törlesztőrészlet fedezetére lehet fordítani. (18.20) Az említett eredmények és intézkedések azt mutatják, hogy a kormány elkötelezett a fiatalok támogatásában. Mindezek alapján kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogyan segíti a kormány a kollégiumi férőhelyek bővítését. Köszönöm.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241216_00175